De mi is az a minszki egyezmény, amelyre Ukrajna kapcsán hivatkoznak?

Az előzményhez tartozik, hogy 2014 márciusában fegyveres konfliktus robbant ki Ukrajna keleti részén. Eleinte oroszbarát és kormányellenes tüntetések jellemezték, majd ezek fordultak át erőszakos megmozdulásokba. A helyszín a Donyecki-medence, illetve a vele határos luhanszki régió volt. Ezekben többségében orosz ajkúak élnek, akik kaptak az alkalmon, és

Ezt persze már nem nézhette tétlenül az ukrán központi hatalom, a két régió ellen megindult a hadsereg.

Az egyre kiterjedtebb harcok nyomán jelöletlen, tehát nem azonosítható egyenruhákban egyre-másra érkeztek az orosz „önkéntesek”, akik természetesen nem csak kézifegyvereiket hozták magukkal. Moszkva váltig tagadta, hogy bármi köze lenne a harci cselekményekhez, de az egyik szakadár állam vezetője azt nyilatkozta: több ezer szabadságát töltő orosz katona jelentkezett náluk önkéntesként. 

Annak érdekében, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus ne eszkalálódjon, végül a nyugat sürgetésének eredményeként a harcokban érintett felek 2014 szeptemberében a belorusz fővárosban, Minszkben aláírtak egy tűzszüneti megállapodást az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) felügyelete mellett. Azonban ez nem tartott ki sokáig, 2015 januárjában kiújultak az összecsapások. Bár az érintettek – Oroszország, Ukrajna és az EBESZ – képviselői megint találkoztak Minszkben, nem jutottak dűlőre. Eredményt csak a német–francia kezdeményezésre létrejött második minszki megállapodás hozott 2015 februárjában. 

Ebben az azonnali tűzszünet mellett – többek között – olyan kitételeket találunk, mint hogy szét kell választani az ukrán hadsereget és a szakadár fegyvereseket egy 30 kilométeres ütközőzónával, a nehézfegyverzetet ki kell vonni, a túszokat, hadifoglyokat el kell engedni, a külföldi fegyvereseket ki kell vonni, és újra be kell vezetni a határellenőrzést. Volt azonban két olyan eleme is a megállapodásnak, amely a mai napig szúrja a kijevi vezetés szemét.

Az egyik, hogy p árbeszéd indul a helyi választások előkészítéséről, illetve Donyeck és Luhanszk térségének jövőbeli státuszáról. A másik pedig az volt, hogy 2015 végéig el kell indítani az ukrán alkotmányreformot,  különös tekintettel a decentralizációs folyamat végrehajtására. Ez utóbbi leegyszerűsítve azt jelentette, hogy valamilyen alkotmányban is rögzített formában, de tudomásul kell vennie Kijevnek a két térség önállósodási törekvéseit. A decentralizálás megfogalmazást azért használták, mert Kijev számára elfogadhatatlan lenne a föderalizálás kifejezés.

Azt, hogy a megállapodást lehetetlen lesz betartani, tudták a megállapodást kialkudó normandiai négyek – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – vezetői is. És így is lett. Az összetűzések kiújultak, ezért volt szükség 2015 augusztusában még egy megállapodásra Minszkben, a februári találkozó résztvevőinek jelenlétében, amely szeptembertől rendelt el átfogó tűzszünetet, hogy legalább az iskolaév megkezdődhessen.

Aztán 2016 januárjában már megint újabb tűzszünetet kellett kötni és megállapodni a fogolycserében. És ez így megy azóta is, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Orosz részről – a mostanra kialakult ukrajnai háborús helyzetben – pontosan érthető a minszki megállapodásban foglaltak betartását követelni, hiszen erre Ukrajna nem lesz hajlandó. Viszont Moszkva a kelet-ukrajnai népköztársaságokban élő orosz ajkúak helyzetét bármikor ürügyként tudja felhasználni, ha egyszer segítséget kell nyújtani nekik.

(Borítókép: Donyeck 2014. július 21-én. Fotó: Rob Stothard / Getty Images)