Elkábítottak és elraboltak egy Kijevben bulizó magyar férfit

2022.02.12. 10:01

Három magyar útnak indult Ukrajna fővárosába, Kijevbe, ám a múlt hétvége szörnyen alakult számukra. Az egyik éjszakai klubban szórakoztak, ám az egyik férfi, Krisztián körül minden elsötétült hajnalban.

Az utolsó italomba belekeverhettek valamit, ami teljesen kiütött. Hajnali négy körül távoztunk, én pedig a társaimat nagyjából harminc méterrel megelőzve átmentem a kereszteződés túloldalára, ahol egy alak egy fehér autó oldalát támasztotta. A következő emlékfoszlányom, hogy a kocsi hátsó ülésén fekszem

– mondja Krisztián, akinek ezt követően megint kiesett minden, majd reggel 9 órakor egy buszmegállóban tért magához, miután vélhetően kidobták a kocsiból.

A térde és az arca is megsérült, az értékeit, a tárcáját és a telefonját pedig elvették, a bankkártyájáról pedig 14 alkalommal vettek le összesen 700 ezer forintot.

A férfi szerint akkor figyelhették ki a kódját, amikor bementek a szórakozóhelyre, mivel ő fizette a belépőket. A kártyájáról még hétfőn is megpróbáltak pénzt levenni, amely addigra már le volt tiltva.

De nemcsak a 33 éves férfit, hanem a barátait is kirabolták, amelyet követően a rendőrségen feljelentést tettek, és végül a konzuli szolgálat segítségével hétfőn jutottak haza Magyarországra repülővel.

(blikk.hu)