29 éves kárpátaljai katona az első magyar nemzetiségű áldozata a háborúnak

000 323W79U
2022.02.26. 12:00
Oroszország csütörtök hajnalban támadást indított Ukrajna ellen, a harcok azóta is zajlanak, és egyre több áldozatot követelnek. Meghalt egy kárpátaljai magyar is, aki haditengerészként szolgált az ukrán seregben. Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szerint az oroszok eddig több mint 3500 katonát vesztettek.

Az Interfax hírügynökség Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszterre hivatkozva közölte, hogy

az orosz inváziónak eddig legalább 198 ukrán áldozata van, köztük három gyerek is meghalt.

A harcokban két kárpátaljai személy is életét vesztette, miközben Ukrajnát védték – írja a Kárpátalja.ma. A 29 éves Kis Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált, és Ocsakovnál esett el, a másik áldozat pedig a 22 éves, munkácsi Bilak Vaszil.

Az ukránok a halottak mellett 1115 sebesültről is beszámoltak, akik között 33 gyermek van. A nemzetközi sajtó szerint az viszont nem egyértelmű, hogy Viktor Ljasko a civil áldozatokról beszélt-e, ám vélhetően igen, mivel a katonákkal együtt ennél jóval magasabb lehet a halottak és sebesültek száma.

Az ukránok is beszámoltak a háború eddigi orosz veszteségeiről, a hadsereg szerint  

az oroszok eddig több mint 3500 katonát vesztettek a harcokban, és kétszázan estek az ukránok fogságába.

Az ukránok emellett lelőttek 14 repülőgépet, nyolc helikoptert, valamint kilőttek 102 harckocsit és 536 páncélozott járművet is.

Az oroszok több mint 800 katonai objektumot semlegesítettek

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton közölte, hogy Oroszország eddig 821 ukrán katonai objektumot semlegesített, amióta csütörtök hajnalban megtámadták Ukrajnát. Hozzátette, hogy az orosz hadsereg eddig 14 katonai repülőteret, 19 hadállást, 24 Sz–300-as légvédelmi rakétarendszert és 48 radarállomást számolt fel.

Kapcsolódó
Oroszország megindította a háborút Ukrajna ellen

Oroszország megindította a háborút Ukrajna ellen

Rakétákkal lőtték a nagyvárosok repülőtereit, megszakították a diplomáciai kapcsolatokat.

Konasenkov emellett kiemelte, hogy az oroszok nyolc ukrán haditengerészeti hajót is eltaláltak, valamint megsemmisítettek több repülőgépet, helikoptert, drónt, harckocsit és páncélozott járművet is.

Időközben a szakadárok is nyomulnak előre folyamatosan Kelet-Ukrajnában, a Luhanszk térségéből érkezők harminc kilométeres sávot szereztek meg az ukrán kormányerőktől, míg a donyecki szakadárok hat kilométert nyomultak előre orosz támogatással – írja az MTI.

A háborús eseményeket a hétvégén is percről percre közvetítjük az alábbi cikkünkben.

(Borítókép: Kijev külvárosában megsérült egy lakóépület, ahol 2022. február 25-én egy katonai lövedék csapódott be. Fotó: Daniel LEAL / AFP)

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.

február 27., 06:57

  • Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.

tegnap, 23:00

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.

február 27., 08:20

  • Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.

február 27., 11:38

  • Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba

Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba

Annyian beszélik, mint a magyart.

február 27., 07:29

  • Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.

február 27., 09:36

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

tegnap, 19:41

  • Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

A miniszterelnök nem kapott meghívót.

február 27., 10:52

  • Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.

február 27., 12:52

  • Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben

Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben

A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.

február 27., 11:35

  • Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.

február 27., 09:21

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13

  • Külföld
Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom

Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom

Az asszony nem mer emberek közé menni.

február 27., 13:37