Ukrajna harmadik legnagyobb városa lehet a következő célpont

2022-03-06T185207Z 1413354862 RC20XS91XAIV RTRMADP 3 UKRAINE-CRI
2022.03.07. 13:12
Oroszország egész történelme során küzdött azzal a problémával, hogy biztosítsa kijáratát a meleg tengereken, így az Azovi- és a Fekete-tengeren keresztül a Földközi-tengerre. Ennek érdekében tört ki több alkalommal is háború Törökországgal, amely ellenőrizheti a két kulcsfontosságú kijáratot a Fekete-tengerről a Márvány-tengerre, nevezetesen a Boszporuszt és a Dardanellákat.

Az elmúlt hetekben egyértelművé vált, hogy a háborús konfliktusban Ankara Ukrajna mellé állt, nemcsak hadianyagok – például harci drónok – szállításával, hanem deklarálva a támogatást maga Erdogan elnök is elutazott Kijevbe.

Törökországnak kulcsszerepe van a tengeri kijáratok ellenőrzésében

– mondta az Indexnek Gyarmati István. A biztonságpolitikai szakértő utalt az 1936-ban kötött, de a mai napig érvényben lévő montreaux-i fekete-tengeri egyezményre, amely lehetővé teszi a törököknek a kizárólagos ellenőrzést a két tengeri szoros, a Dardanellák és a Boszporusz felett.

Az egyezmény értelmében békeidőben normális a hajóforgalom a szorosokon, ám háborús helyzetben Törökországnak joga van szabályozni és ellenőrizni a hadihajók áthaladását. Ez pedig felettébb idegesítő az oroszok számára, de nemcsak most, hanem így volt ez már a Szovjetunió idejében is.

Odessza kulcsfontosságú a tengeri kijáratok miatt

Gyarmati István hangsúlyozta, hogy valószínűleg a következő napokban orosz partraszállás várható Odessza környékén, ejtőernyősökkel, deszantegységekkel, és megkezdődik a város átfogó ostroma. Az oroszok már ellenőrzésük alatt tartják Odesszától keletre az Azovi-tenger partját, körbezárták Mariupol városát, és ha ezeket Odesszával együtt elfoglalják, akkor gyakorlatilag egy széles folyosó nyílik számukra a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságtól indulva délkelet felé a Krím félszigeten át Odesszáig.

Ha pedig ezt az egybefüggő területet ellenőrzésük alá vonták, akkor gyakorlatilag ellenőrzik Ukrajna déli, tengeri szakaszát. A háború folytatásának szempontjából ennek pedig azért van jelentősége, mert ha az ország déli részén megtörték az ukrán ellenállást, akkor megindulhat a szárazföldi invázió északi irányba az ország középső része felé. 

Putyin elnök többször is hangsúlyozta az elmúlt hetekben, amikor a háború megindításának szükségességéről beszélt, hogy ezzel a katonai akcióval régi történelmi igazságtalanságot akar helyrehozni, amire most mutatkozik lehetőség. Ennek egyik fontos eleme az akadálytalan kijutás biztosítása a meleg tengeri kijáratok felé.

Kijevet demilitarizálni kell

„Az orosz elnök két alapvető fontosságú célt nevezett meg a háború indításakor Ukrajnával szemben. Az egyik az ország demilitarizálása, a másik pedig a nácitlanítása. Az első az orosz terminológia szerint nem jelent mást, mint megakadályozni az ország közeledését a Nyugathoz és a nyugati katonai tömbhöz, a NATO-hoz, lehetőség szerint elérni Ukrajna semlegessé válását.

A másik pedig arra vonatkozik, hogy Putyin szerint náci módszerekkel irányítják Ukrajnát, bánnak a szakadár területeken élő orosz ajkúakkal, éppen ezért – hasonlóképpen, mint a Nagy Honvédő Háborúban – most is fel kell venni a harcot egy náci rezsimmel. Más szavakkal: rezsimváltásra van szükség Kijevben. Ehhez pedig most katonailag minden adott, vagyis minden eszközt be kell vetni, hogy a jelenlegi ukrán adminisztrációt leváltsák, elsöpörjék

– mondta Gyarmati István.  

Segít-e vajon Kína Oroszországnak?

A biztonságpolitikai szakértő egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy Kína és Oroszország stratégiai céljai ugyan különbözőek, még akkor is, ha taktikailag van egybeesés. Szembesítve ezzel a megállapításával, most is azt mondja, hogy Peking csak szlogenek szintjén támogatja Moszkvát, gyakorlati lépéseket nem tett. Ha tesz is majd lépéseket Oroszország irányába, azt csak és kizárólag a saját érdekében teszi majd meg.

Kína nyíltan nem támogatta a Krím annexióját, és a mai napig nem ismerte el a szakadár népköztársaságokat. Az ukrán–orosz háború indulásakor pedig csak annyit mondott, hogy a szembenállók szüntessék be a harcokat, ami egyértelműen a támadó elleni megfogalmazást jelenti. A bejelentés pedig, hogy az oroszok csatlakoznak a kínai fizetési rendszerhez, semmi újat nem takar, hiszen ennek a rendszernek más országok is tagjai.

(Borítókép: Barikádokat építenek Odesszában 2022. március 6-án. Fotó: Igor Tkachenko / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.

február 27., 18:58

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.

február 27., 07:04

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.

február 27., 06:28

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

A miniszterelnök nem kapott meghívót.

február 27., 10:52

  • Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.

február 27., 12:52

  • Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.

február 27., 09:21

  • Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.

február 27., 08:20

  • Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.

február 27., 09:25

  • Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.

február 27., 11:38

  • Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.

február 27., 09:36

  • Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.

tegnap, 23:00

  • Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.

február 27., 11:50

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

tegnap, 19:41

  • Külföld
Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó

Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó

A leveleket egy mentálisan zavart férfi küldte.

február 27., 16:43