Nem ez volt az első, Ukrajnából érkező drón, kétszer a Gripeneket is riasztották

További Külföld cikkek
- Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
- Megérkezett Kim Dzsongun válasza a nyugati fenyegetésre, nukleáris meghajtású tengeralattjárót építenek
- Ezek voltak a sortűz által kivégzett amerikai férfi utolsó szavai
- Felmászott egy férfi a Big Ben tornyára
- Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?
A Honvédelmi Minisztérium (HM) közölte pénteken, hogy végig nyomon követte és ellenőrzés alatt tartotta Magyarország légterébe lépésétől a Zágrábban lezuhant drónt, amely nagyjából negyven percig haladt hazánk légterében.
Egy, a légtérben a radarképernyőn időnként érzékelhető repülő tárgyat észlelt a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata 2022. március 10-én az éjszakai órákban Magyarország légterében. A repülő eszköz, mint később beigazolódott, egy TU–141 típusú drón volt
Már Orbán Viktort kérdezik a horvátok a Magyarországról érkezett robotrepülőről
A külügyminisztérium vizsgálja, hogy mi történt az Ukrajnából magyar légtéren keresztül Zágrábba repült katonai eszközzel, tájékoztatták az Indexet.
– válaszolta az Index megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya, hozzátéve, hogy ezt a fajta drónt az utóbbi időben elavultsága miatt elsősorban kiképzési légi célként alkalmazták, és ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett.
Csengernél jött be az országba a drón
A HM a nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékelte. A drón Magyarország légterébe – Románia légterét érintve – Csengernél lépett be.
A hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva az ország légteréből távozott
– írta a HM, hozzátéve, hogy az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt Magyarország légterében, az északkeleti országrészben, de akkor a Magyar Honvédség vezetése úgy ítélte meg, hogy mivel az incidens az ukrán határhoz közel történhetett, felküldi a Gripeneket ellenőrzésre.
Szijjártó Péter rendkívüli megszólalása
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztjában egy harmadik incidensről is beszámolt, amely szerint délután is felemelkedtek a Gripenek, miután újabb jelzést észleltek a radaron, hogy Magyarország légterét megsértették.
A Gripeneket ismét felküldték a levegőbe, de ezúttal sem észleltek behatolást
– mondta Szijjártó Péter.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az érintett államok – Románia, Magyarország és Horvátország – vezetői folyamatosan konzultálnak és a NATO-val minden ilyen ügyben.
A NATO közölte, hogy követték a jármű útvonalát, az egyik tisztviselő pedig elmondta, hogy a nemzetközi szervezet lég- és rakétavédelmi rendszere lekövette a robotrepülő útvonalát a levegőben.
Reakcija iz NATO-a, šturo, ćelavo: “NATO's integrated air and missile defence tracked the flight path of an object which subsequently crashed in Zagreb. The Croatian authorities have announced that they are investigating this incident.”
— Tomislav Krasnec (@krasnec) March 11, 2022
Megtudtuk, mikor kell beavatkozniuk
a Gripeneknek
Az Index honvédségi forrásból úgy értesült, hogy
a Gripeneknek akkor kell közbeavatkozniuk ilyen esetekben, ha a légtérsértő eszköz fegyverszállításra alkalmas.
A honvédelem közölte lapunkkal, hogy az ukrán háborús konfliktus miatt most különösen fontos, hogy megfontoltan és higgadtan kezeljék az ilyen történéseket.
A HM hangsúlyozta, hogy Magyarország célja továbbra is az, hogy kimaradjon a háborúból, még akkor is, ha ilyen vagy ehhez hasonló események – akár provokatív jelleggel – történnek.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is felvette a kapcsolatot horvát partnerével és a szomszédos országok képviselőivel. Folyamatosan vizsgálják az eset körülményeit, az információkat megosztják egymással.
Az oroszok közölték, hogy nem az övék a drón
A Magyar Honvédség továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a légtérben történő eseményeket, garantálva hazánk szuverenitását és a magyar emberek biztonságát.
A zágrábi orosz nagykövetség a horvát Indexnek nyilatkozott, és azt mondta, hogy Oroszország 1991 óta nem használja a gépet, amelyet Ukrajnában gyártottak, ezért szerintük a horvátoknak az ukránokat kellene megkérdezniük az ügyben.
Azt is javasoljuk, hogy kérdezzék meg a horvát hatóságokat arról, hogyan, milyen úton-módon repülhetett át a gép szabadon a környező országok felett
– közölte a zágrábi orosz nagykövetség.

Orbán Viktort is megkeresték
Ukrajna tagadja, hogy a drón hozzájuk tartozna, erről Markijan Lubkivszkij, az ukrán védelmi minisztérium tanácsadója beszélt, aki korábban Ukrajna horvátországi nagykövete is volt.
Határozottan tagadták, hogy az övék lenne a drón, egyúttal kérték a horvát hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki, melyik országhoz tartozott a gép, és hogyan kerülhetett Zágrábba.
Ugyanakkor a TU–141-esek jelenleg kizárólag Ukrajnában vannak rendszeresítve hivatalosan, más állam nem használ ilyen gépeket.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök már Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztetett péntek délelőtt az esettel kapcsolatban.
Amit a TU–141-esről tudni érdemes
A TU–141 hossza 14,33 méter, szárnyfesztávolsága 3,88 méter, magassága pedig 2,44 méter. Súlya 6215 kilogramm, maximális sebessége pedig 1100 kilométer/óra.
A hivatalos adatok szerint a gép hatótávolsága – amelyet egy fel- és leszállás között meg tud tenni – nagyjából ezer kilométer. Ez utóbbi azért is érdekes, mert ha a gépet Belaruszból vagy Ukrajnából indították útjára, akkor Zágráb pont hasonló távolságra lehetett. Tehát az is elképzelhető, hogy a gép az üzemanyaghiány miatt zuhant le.
Úgy tudni, a gépnek két ejtőernyőjét is megtalálták a környéken. Az Index.hr videót tett közzé a gép egyik ejtőernyőjéről, amely egy magas fa tetején szakadt le a járműről.
MINDEDDIG NEM DERÜLT KI, HOGYAN KERÜLTEK A RONCSOK KÖZELÉBE AZ EJTŐERNYŐK. A PILÓTA NÉLKÜLI ROBOTREPÜLŐNEK UGYANIS MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐEN NINCS SEM PILÓTÁJA, SEM UTASA, SŐT VALÓSZÍNŰLEG NEM IS ALKALMAS SZEMÉLYEK SZÁLLÍTÁSÁRA.
Bárki is ereszkedett ejtőernyővel a földre, nyomtalanul eltűnt. Az egyelőre nem világos, hogy emberi használatra tervezett ejtőernyőről van-e szó, de vélhetően a drón fékezésére szolgáló ernyők voltak.
Folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború eseményeit, pénteki percről percre frissülő cikkünket itt találja.
(Borítókép: Gripen repülőgépek 2021. augusztus 27-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
A főfelügyelő szerint az elkövetők válogatás nélkül tüzeltek a vendégekre.
56 perce
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24
- Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce