Orosz vegyi fegyverek bevetését is elképzelhetőnek tartja a NATO

K EPA20220311140
2022.03.13. 07:23
Egyre nagyobb az aggodalom az orosz–ukrán háború körül. A NATO főtitkára szerint Oroszország akár vegyi fegyvereket is képes lenne bevetni a háborúban. Moszkva szerint azonban a Pentagon fejleszt halálos kórokozókat, amelyek megtizedelhetik az orosz hadsereget.

Egyre több nyugati tisztviselő aggódik amiatt, hogy Vlagyimir Putyin vegyi fegyverek bevetését rendelheti el Kijevnél. A brit sajtó szerint a szakértők úgy gondolják, fennáll a veszély, hogy az oroszok rendkívül nagy pusztítással járó csapást hajthatnak végre az ukrán fővárosban akkor, ha a „hagyományos fegyverekkel” nem sikerül bevenniük a fővárost.

A Welt am Sonntagnak adott interjújában Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elmondta, hogy ő is tart attól, hogy Moszkva ilyen eszközökhöz folyamodik majd. Kiemelte, hogy ez háborús bűncselekmény lenne. Korábban Oroszország is vegyi és biológiai fegyverek bevetésével vádolta meg Ukrajnát. Stoltenberg szerint ez az állítás nem támasztható alá semmivel, és teljesen abszurd kijelentés.

A NATO-főtitkár egyértelműen üzent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is, kérve őt, hogy azonnal vessen véget a háborúnak, és hívja vissza a katonákat. Szerinte az lenne a legjobb, ha Oroszország a diplomáciai utat választaná. Kiemelte azt is, hogy a NATO nem fog beleavatkozni az ukrajnai harcokba.

Moszkva szerint a Pentagon fejleszt Ukrajnában

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a Pentagon halálos kórokozók létrehozására irányuló, Ukrajnában zajló kutatásokat támogatott.  Elmondta, hogy erre bizonyítékuk is van. Állítása szerint az amerikai fél azt tervezte, hogy idén madarak, denevérek és hüllők kórokozóit kutatja katonai céllal, majd kiterjeszti a vizsgálatokat arra is, hogy az afrikai sertéspestis és a lépfene miként terjed a vándormadarak által.

Igor Kirillov, az orosz haderő sugárzás-, vegyi- és biológiai védelmi parancsnoka kijelentette: bizonyíték van arra, hogy a harkivi laboratóriumból több mint 140 olyan edényt szállítottak külföldre, amelyek denevérek ektoparazitáit tartalmazták. 

A tábornok azt hangoztatta, hogy az amerikaiak célja olyan biológiai anyag előállítása, amely képes szelektíven célba venni különböző etnikai csoportokat, „különösen a szlávokat”. Beszámolója szerint az Egyesült Államoknak sikerült a kijevi, harkivi és odesszai biolaboratóriumok dokumentációjának és az ott tárolt bioanyagoknak nagy részét Lvivbe és Lengyelországba szállítani.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter antalyai sajtótájékoztatóján hivatalos magyarázatot sürgetett az Egyesült Államoktól a laboratóriumok működésére, amelyekben szerinte „etnikai irányultságú” biológiai fegyverek előállítását célzó kísérletek folytak.

A CDU szerint a NATO is beavatkozhat

Lehetségesnek tartja a NATO beavatkozását az ukrajnai háborúba a Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke, Friedrich Merz. Ez azonban – véleménye szerint – csak akkor történhet meg, ha az oroszok célzott támadásokat indítanának az ukrajnai atomerőművek ellen.

Kapcsolódó
Merkel utóda szerint a NATO beavatkozhat az ukrajnai háborúba

Merkel utóda szerint a NATO beavatkozhat az ukrajnai háborúba

Ha az oroszok atomerőműveket támadnak meg, nem lesz más választás – véli a német kereszténydemokraták vezetője.

A poltikus a Spiegelnek ezt azzal magyarázta, hogy abban az esetben, ha reaktorblokkokat érne találat, akkor az közvetlen fenyegetést jelentene. 

Korábban az orosz fegyveresek már támadtak nukleáris létesítményre. Ilyen volt az Enerhodar területén található zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás is, ahol hat reaktor található. Szerencsére akkor nem történt tragédia.

(Borítókép: Az ukrán területvédelmi erők tagjai fegyverekkel gyakorlatoznak Harkivban 2022. március 11-én. Fotó: Vaszilij Zslobszky / EPA / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.

február 24., 17:50

  • Külföld
Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete

Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete

Sándor Fegyir elárulta, mik lesznek a prioritásai a diplomáciai szerepben.

február 24., 16:04

  • Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.

február 24., 17:28

  • Külföld
2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

A térséget továbbra is a palesztin hatóságok vezetik, de hosszú katonai jelenlétre számíthatnak.

február 24., 17:06

  • Külföld
Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Jól sikerült az ellenzék megosztása. Alekszej Navalnij halála után nehezen találnak közös nevezőt.

február 24., 13:54

  • Külföld
Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

A matematikusból lett tüzér elárulta, milyen érzés civilként először a fronton lenni, és mi az egyetlen lehetőség.

február 24., 17:43

  • Külföld
Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.

február 24., 14:32

  • Külföld
Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak

Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak

Visszaszámlálás indul!

február 24., 15:18

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Külföld
Lesújtott a német népharag, de még kérdés, hogy most mi jön

Lesújtott a német népharag, de még kérdés, hogy most mi jön

A politikai elemző a nyertes CDU/CSU és a bukott szociáldemokraták házasságát tartja valószínűnek.

február 24., 12:00

  • Külföld
Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Olaf Scholz után ismét egy konzervatív kancellárja lesz Németországnak.

február 24., 06:21

  • Külföld
Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Az Index egy kárpátaljai menekülttáborban járt, ahol az intézményvezetővel és a menekültekkel beszélgettünk.

február 24., 12:47

  • Külföld
Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb

Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb

A külügyminiszter szerint a közösség háborús politikája kudarcot vallott.

február 24., 17:56

  • Külföld
Három év a pokolban

Három év a pokolban

Aláaknázott, élhetetlen romok – összeszedtük és bemutatjuk képekben a háborús évek legfontosabb mozzanatait.

február 24., 05:55

  • Külföld
Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Három éve kezdődött az orosz–ukrán háború. Szakértőkkel elemeztük, hol tart most a konfliktus, és mikor lehet béke.

február 24., 18:59

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Külföld
Hatalmas lángok csaptak fel egy manchesteri ipari parkban

Hatalmas lángok csaptak fel egy manchesteri ipari parkban

Személyi sérülés nem történt, de több családot evakuálni kellett a füst miatt.

február 24., 06:38

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Külföld
Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek

Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek

A miniszterelnök szerint a németek változást akarnak.

február 24., 11:27

  • Külföld
Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Magyarország és a CDU viszonya az eddigieknél mindenképpen jobb lesz a szakértő szerint.

február 24., 10:45

  • Külföld
A Mi Hazánk elnöke Weidellel és Chrupallával várta az AfD rekorderedményét

A Mi Hazánk elnöke Weidellel és Chrupallával várta az AfD rekorderedményét

Toroczkai László kemény üzenetet küldött a Fidesznek.

február 24., 07:51

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Külföld
Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.

február 24., 07:21

  • Külföld
Kicsit más lett a német választás eredménye, mint amit vártunk

Kicsit más lett a német választás eredménye, mint amit vártunk

Gyengülő Unió pártok, a szélsőjobb nagyon feljött. Az Index Kibeszélő Extra élőben részletesen elmagyarázza Prőhle Gergely Németország-szakértővel, amit tudni érdemes.

február 24., 08:57

  • Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

tegnap, 19:09

  • Külföld
Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban

Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban

Az egyik kartell bérgyilkosát letartóztatták a hatóságok.

február 24., 12:14