Egyetemi tanár a borzalmakról: Az élelemért sorban állókra nyitnak tüzet az oroszok
![2022-03-20T134929Z 344375858 RC2D6T91ZUCJ RTRMADP 3 UKRAINE-CRIS](https://kep.index.hu/1/0/4236/42360/423607/42360702_d516705c5a7b65cea01c06bc25418b63_wm.jpg)
Anna a Lvivi Egyetemen tanít, ahol jelenleg online zajlik az oktatás, ami elmondása szerint a jelen helyzetben kényelmesebb, mint a jelenléti oktatás; a diákoknak azonban így is nehéz felvenni a ritmust. Többször előfordult olyan, hogy egy diák sem jelent meg az Anna által tartott órákon.
Még az oktatáshoz való jogtól is megfosztja őket az orosz hadsereg
– nyilatkozta a 27 éves egyetemi oktató, aki bár nem tartja magát képzett újságírónak, több diákjával együtt mégis önkéntes munkát végez az egyetem lapjánál, a háborús orgánummá vált UA Newsnál.
Anna az rtl.hu-nak elárulta: az újságnál kizárólag a hivatalos csatornákból származó adatokat dolgozzák fel, írás előtt pedig igyekeznek ellenőrizni minden hírt. A nyugati tudósításokkal kapcsolatban két problémát is megemlített a fiatal egyetemi oktató, akit zavar, ha bizonyos hírforrások csak „konfliktusként”, nem pedig háborúként hivatkoznak az Ukrajnában zajló eseményekre.
Azt is megemlítette, hogy a külföldi sajtóorgánumok időnként nem ellenőrzik kellő alapossággal a forrásokat, és nem hivatkozzák le azokat a csatornákat, ahonnan azokat szerezték.
Az ukrán hatóságoktól érkező információk pontossága miatt viszont ugyanakkor nem aggódik. Szerinte ugyanis, ha az ukrán kormányt a háborúban hazugságon érnék, „elveszítené a nép belé fektetett bizalmát”. Álláspontja szerint a kabinet óvatosan fogalmaz, „és az orosz propagandával ellentétben igyekszik érzelemmentesen közölni a tényeket”.
A háború eseményeit hétfőn is percről percre közvetítjük, cikkünket itt olvashatják.
(Borítókép: Füst száll fel égő járművekből egy légicsapásban megsérült lakóépület előtt 2022. március 20-án Kijevben. Fotó: Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat / Handout / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz
Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.
február 8., 18:32
- Külföld
Addig tartott az engedélyeztetés, míg az emberek helyett a hódok fejeztek be egy több száz milliós projektet
Sok pénzt megspóroltak a cseh államnak.
február 8., 14:25
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt
Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.
február 8., 20:56
- Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.
február 8., 21:54
- Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban
Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.
február 8., 14:36
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott
A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.
február 8., 12:21
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében
Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.
február 8., 13:00
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
Az ámokfutást az őrök állították meg.
február 8., 12:18
- Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül
Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.
február 8., 12:05
- Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban
A polgári áldozatok többsége külföldi volt.
február 8., 17:59
- Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után
Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.
február 8., 16:36
- Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban
Ez volt idén a negyedik az országban.
február 8., 06:45
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24