Tunéziai vonatbaleset: 95 sérült

326L7FQ-highres
2022.03.21. 17:36
A két vonat ugyanazon a sínpáron haladt, és csak az egyik szállított utasokat.

Legalább kilencvenöt sérültje van egy tunéziai vonatbalesetnek – közölte hétfőn Moez Tria, az észak-afrikai ország polgári védelmi hatóságának szóvivője. A tájékoztatás szerint két szerelvény ütközött össze a főváros, Tunisz déli részén. Az utasok többnyire zúzódásokat és töréseket szereztek a balesetben. Szemtanúk beszámolói szerint a két vonat ugyanazon a sínpáron haladt, és csak az egyik szállított utasokat. 

A múltban több vasúti baleset is történt Tunéziában. 2016-ban öten vesztették életüket, és 52-en sérültek meg egy szerelvény és egy busz ütközésében. Egy évvel korábban pedig vonat hajtott bele egy teherautóba, tizenhét ember életét követelve. Mindkét esetben a vasúti átkelőhelyek nem voltak kellőképpen – sorompókkal – biztosítva.

(Borítókép: A rendőrség vizsgálja az egyik mozdony sérülését egy vonatütközés során Tunézia fővárosának déli részén 2022. március 21-én. Fotó: FETHI BELAID / AFP)