Meghalt az Egyesült Államok első női külügyminisztere

326R47L-highres
2022.03.23. 20:10
Nyolcvannégy éves korában meghalt Madeleine Albright, az Egyesült Államok első női külügyminisztere – számolt be róla családja közösségi oldalán.

Madeleine Albright halálát daganatos betegség okozta, szerető családja és barátai vele voltak utolsó óráiban is – olvasható családja közleményében.

Madeleine K. Albright, aki Jana Körbelová néven Prágában született, 1948-ban emigrált az Egyesült Államokba, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg. Politikai karrierbe kezdett, Edmund Muskie szenátor tanácsadójaként dolgozott, majd a Nemzetbiztonsági Tanácsnál (NSC) vállalt munkát 1981-ig, Jimmy Carter elnökségének végéig. Ezt követően politikai tanácsadóként dolgozott, 1993-ban az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete lett, a balkáni témakörrel foglalkozott kiemelten, erős fellépést sürgetett a délszláv háborúban.

Bill Clinton elnöksége alatt lett külügyminiszter (az USA 64. külügyminisztere), ráadásul az első nő, aki betöltötte ezt a tisztséget (1997 és 2001 között) az Egyesült Államokban. 

1999-ben a szerbek etnikai tisztogatására válaszul 11 hetes kampányt hirdetett, amely során légitámadásokat hajtottak végre, a célpontok között volt Belgrád is. Egy évvel később Észak-Koreába utazott, ahol találkozott Kim Dzsong Illel, akit arról próbált meggyőzni, hogy állítsa le a nukleáris fegyverkezési programot. A NATO-tagság bővítésén és a koszovói katonai beavatkozáson is sokat dolgozott.

Külügyminiszteri megbízatása végére az Egyesült Államok fiatal generációjának példaképe lett, különösen a munkát kereső és munkahelyi elismerésre vágyó nők számára. Egyik mondása szállóigévé is vált: „Külön helyük van a pokolban azoknak a nőknek, akik nem segítik a másikat.”

Aktív politikai pályáját követően a Georgetown Egyetem oktatója lett, valamint könyveket írt, hét műve is New York Times-bestseller lett.

Munkája elismeréséül több nagy amerikai egyetemtől is tiszteletbeli diplomát kapott, 2012-ben Barack Obama Szabadság Érdemrendet adományozott neki. Politikusi karrierje során a demokráciát hirdette, és a Demokrata Párt értékeit képviselte. Donald Trumpot élesen bírálta, „a legkevésbé demokratikus elnöknek” nevezte.

(Borítókép: Madeleine Albright. Fotó: Nicholas Kamm / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport