Oroszország bejelentette: Lezárult a különleges hadművelet első fázisa, jön a folytatás
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar fő operatív főcsoportfőnökségének vezetője pénteken egy moszkvai sajtótájékoztatón beszélt erről. Az oroszok által „különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háború első hónapjának mérlegét ismertetve a vezérezredes a Sky News szerint azt mondta:
sikerült elérniük a legfőbb célokat, amelyeket kitűztek.
Felsorolta, hogy az orosz erők blokád alá vették Kijevet, Harkivot, Csernyihivot, Szumit és Mikolajevet, valamint ellenőrzésük alatt tartják Herszon megyét és Zaporizzsja megye nagy részét. Hozzátette azt is, hogy a luhanszki szakadár „népköztársaság” területének 93, a donyeckinek pedig az 54 százaléka került a helyi „népi milícia” ellenőrzése alá.
Rudszkoj ezután arról beszélt, hogy a védelmi minisztérium két lehetőséget fontolt meg a tekintetben, hogy miként folytassák a hadműveletet:
- az egyik lehetőség lényege az lenne, hogy csak a Donbászra összpontosítanának,
- míg a másik értelmében egész Ukrajna területén folytatnák a hadműveleteket.
Az orosz katonatiszt azt mondta, hogy végül úgy döntöttek: elsősorban a Donbaszi régió „felszabadítására” fognak összpontosítani a közeljövőben.
Kijevet is elfoglalhatják
„Az ukrán fegyveres erők harci potenciálja jelentősen csökkent, ami lehetővé teszi, hogy az erőfeszítésünket a legfontosabb célra, a Donbasz felszabadítására fókuszáljuk” – fogalmazott az orosz parancsnok. Hozzátette azonban azt is, hogy mindemellett
nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy megpróbálják elfoglalni a blokád alá vont ukrán városokat (így akár Kijevet is).
Korábban egyébként az orosz védelmi minisztérium még másképpen jelölte meg a „különleges hadművelet” célját. Akkor azt írták: a harc addig folytatódik, amíg „el nem érik a Vlagyimir Putyin által kijelölt célokat” (vagyis lényegében Ukrajna teljes demilitarizálását).
Folyamatosan figyelemmel kísérjük az orosz–ukrán háború eseményeit , pénteki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.
(Borítókép: Tüzérségi lövedékek becsapódása nyomán megsemmisült iskolaépület romjai Harkivban 2022. március 23-án. Fotó: MTI / EPA-PAP / Andrzej Lange)