Phenjan reagált, mindent elpusztítanak, ha...
![K AP20220325091](https://kep.index.hu/1/0/4258/42585/425856/42585632_90ccc1677dd99264b3a814ad5d4ddc6e_wm.jpg)
Még pénteken nyilatkozott a dél-koreai védelmi miniszter arról, hogy országa képes lenne csapást mérni Észak-Koreára. Szo Vuk elmondta, hogy Dél-Korea több, rakétával felszerelt fegyveres erővel rendelkezik, és ezek lőtávolsága, pontossága és teljesítménye is jelentősen javult. Egyúttal „képesek bármilyen észak-koreai célpontot pontosan és gyorsan eltalálni”.
Hozzátette: a minisztérium aktívan fogja támogatni a hadsereget, hogy az képes legyen „elsöprő erejű” választ adni Észak-Korea rakétafenyegetéseire. A védelmi miniszter nyilatkozatában „ellenségnek” nevezte az északiakat.
Phenjan vasárnap elítélte a miniszter szavait, egyúttal leszögezték: elpusztítják a főbb szöuli célpontokat, ha Dél-Korea „veszélyes katonai akciókat”, így például megelőző csapást hajt végre az ország területén.
A Reuters beszámolója szerint észak-koreai részről Kim Jondzsong, az országot irányító Kim Dzsongun diktátor húga reagált egy közleményben. Szerinte a megjegyzések „tovább rontják a két Korea közötti kapcsolatokat, illetve szítják a félszigeten lévő katonai feszültséget”.
Mint fogalmazott: Észak-Korea több mindent át fog gondolni, Dél-Korea pedig „komoly fenyegetéssel” néz szembe a megjegyzései miatt.
(Borítókép: Észak-koreai rakétakilövésről szóló televíziós tudósítást néznek emberek a szöuli vasúti pályaudvaron 2022. március 25-én. Fotó: MTI / AP / Ri Dzsin Man)