Ez történt a háború 44. napján
![327Y36Y-highres](https://kep.index.hu/1/0/4267/42673/426733/42673336_3c39c5dbae38ef98b5b1707e7fb11d87_wm.jpg)
További Külföld cikkek
Teljesen kivonultak az orosz csapatok Ukrajna északi részéből – jelentette a brit katonai hírszerzés. Ugyanakkor arra számítanak, hogy folytatódik a csatatér átalakítása, és az északról kivont csapatokat máshová csoportosítják át, ugyanis a déli és keleti városok orosz támadása folytatódik.
Ezt bizonyítja az is, hogy a mai napon légicsapás ért egy vasútállomást Kelet-Ukrajnában. Kramatorszk polgármestere szerint négyezer ember tartózkodott a helyszínen. Az eddigi hírek szerint legalább 39-en meghaltak és mintegy százan megsérültek.
Eközben az északkeleti Szumi megyében is arról számoltak be, hogy az egész régió felszabadult, azonban figyelmeztettek: továbbra sem biztonságos a megye minden egyes része. Dmitro Zsivickij, a megye kormányzója ezt azzal magyarázta, hogy lehetnek még olyan nem vizsgált területek, amelyek alá vannak aknázva.
Az Ukrajna északi részén fekvő Csernyihivből megérkeztek az első jelentések. A város már a háború kezdete óta az orosz fegyveresek célpontja volt. A helyi polgármester, Vlagyiszlav Atrosenko elmondta, hogy a bombázások és ágyúzások miatt mintegy hétszáz ember vesztette életét. Elmondása szerint jelenleg 80–95 ezer civil tartózkodik Csernyihivben. A háború előtt a városban 285–290 ezer ember élt.
A korábban az ukrán fővároshoz közeli Bucsában, ahol hatalmas mészárlást rendeztek, három tömegsírt is felfedeztek. A város polgármestere, Anatolij Fedoruk elmondta, hogy eddig 320 holttestet találtak. Elmondása szerint a legtöbb áldozatot lelőtték, a holttesteket „tűzifaként dobták” a tömegsírokba.
Helyszíni tudósítónk, Kiss Dániel Kijevtől keletre vette az irányt, hogy megnézze, milyen – szavai szerint – „a pokolba vezető út” – kollégánk erről szóló beszámolóját ide kattintva olvashatják el.
Kijevbe utaztak az európai vezetők
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Ukrajnába látogatott. A bizottság elnökét Josep Borrel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Eduard Heger szlovák miniszterelnök is elkísérte.
Az uniós vezetők Kijevben találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal miniszterelnökkel is. A találkozó után Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij közös sajtótájékoztatót tartott, melyen az Európai Bizottság elnöke az ország uniós csatlakozásával kapcsolatban elmondta:
Bármi is lesz az eredmény, Ukrajna a fellendülés nagyon nagy lépése előtt áll, mert Oroszország tönkreteszi Ukrajna infrastruktúráját, Ukrajna városait. Ezért szeretnénk Önökkel együtt dolgozni Ukrajna helyreállításán. Ez pozitívan határozza meg Ukrajna helyzetét az EU-ba vezető úton.
![Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (k) Bucsában 2022. április 8-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4267/42673/426733/42673308_611d2d373a29920310d74ae3cfa8c6ac_wm.jpg)
Az ukrán államfő mindenekelőtt köszönetet mondott az Európai Bizottság vezetőjének ukrajnai és bucsai látogatásáért. Szerinte ez egy nagyon erős jelzés, hogy Ukrajna és az Európai Unió egy oldalon állnak.
A legfontosabb az, hogy ugyanazok az értékek fontosak számunkra. És ez az, amiért harcolunk. A szabadságért, népünk jogaiért, a választás jogáért, a jogért, hogy szabad államunkban megszülessünk, éljünk és sokáig éljünk
– hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Kiterjesztette szankcióit az energiahordozókra az EU
Az Európai Unió Tanácsa csütörtök este jelentette be, hogy jóváhagyták az uniós tagországok az Oroszország elleni újabb szankciókat, így a szénimport tilalmát és az orosz hajók kikötési tilalmát is. Az új megszorító intézkedések között szerepel továbbá, hogy
- teljes pénzügyi tranzakciós tilalmat rendelnek el négy kulcsfontosságú orosz bank esetében, amelyek az orosz banki piac 23 százalékát képviselik;
- belépési és kikötési tilalmat rendelnek el az orosz – és az orosz üzemeltetésű – hajókra az uniós kikötőkben;
- célzott exporttilalmat vezetnek be 10 milliárd euró értékben egyes kulcsfontosságú technológiák esetében, valamint 5,5 milliárd euró értékben importtilalmat rendelnek el bizonyos építőanyagoktól kezdve egészen a luxustermékekig;
- az EU számos célzott intézkedéssel tiltja továbbá az orosz vállalatok részvételét az uniós közbeszerzéseken, valamint az orosz állami szerveknek nyújtani tervezett valamennyi pénzügyi támogatást kizár;
- további 200 névvel bővítették azok listáját, akik ellen az Ukrajna ellen indított háború miatt beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelnek el; köztük van Vlagyimir Putyin orosz elnök két lánya is.
A finn parlamenthez intézett beszédet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki felszólalásában arra hívta fel az európai országokat, hogy állítsák le a kifizetéseket Oroszországnak a tőle importált kőolajért. Szerinte a pénzt olyan számlákon gyűjtsék, amelyekhez Moszkva nem férhet hozzá.
(Borítókép: Orosz tüzérségi támadásban megrongálódott épületek Borodianka városában 2022. április 8-án. Fotó: RONALDO SCHEMIDT / AFP)