Csavarkulcs az ujjba, vízzel töltött csizma, „oltás” – így kínoznak az oroszok
![2022-04-21T211523Z 1454643450 RC2NRT9LFZR8 RTRMADP 3 UKRAINE-CRI](https://kep.index.hu/1/0/4304/43041/430418/43041864_bffd80bef02b6f98e63c8b82f32e81b8_wm.jpg)
További Külföld cikkek
-
Kemény lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, bojkottra szólított fel Magyarország ellen
- Őrizetbe vették a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest
- Hatvanhárom EP-képviselő kéri Magyarország szavazati jogának felfüggesztését
- Megtalálhatták a hetekkel ezelőtt eltűnt brit fiatal holttestét Tenerifén
- Harminc százalékkal emelkedtek a Trump Media részvényei a merénylet után
A fogolycseréről Ukrajna miniszterelnök-helyettese, Irina Verescsuk tárgyalt, aki megerősítette, hogy a férfi hazatért Oroszországból − írja riportjában a BBC.
A fogolycserében súlyosan sérült emberek voltak érintettek – amputált végtagok, vérmérgezés, egyéb súlyos sérülések. Sérüléseik alapján egyértelműen megkínozták őket. Szörnyű történeteket mondtak el nekünk
− mondta el Verescsuk.
Horban megpróbáltatásai március elején kezdődtek, amikor az orosz hadsereg bevonult Andrijivkába, egy Kijevtől nyugatra fekvő kis faluba. A férfi, aki laborasszisztens volt egy kijevi kórházban, egy hideg, nyirkos pincében bujkált a kert alatt mostohaapjával, feleségével és ötéves fiával.
Az oroszok házról házra jártak, a két férfit kihúzták a pincéből, és megverték őket. Bekötötték a szemüket, és elvitték őket egy mezőre, ahol megkínozták őket. Horban egyik ujjpercén friss sebhely van, amelyet elmondása szerint az okozott, hogy az oroszok egy csavarkulcsot szorítottak az ujjpercére, és addig forgatták, amíg a bőr fel nem szakadt. Hallotta, hogy mások is vannak körülötte, de nem tudta, hányan és kik.
Az oroszok megkínozták a foglyokat
Az oroszok levették a csizmáját, megtöltötték vízzel, majd visszaadták rá. Ezután a foglyokat arra kényszerítették, hogy arccal lefelé feküdjenek a mezőn a dermesztő hidegben.
Három vagy négy éjszakán át feküdtünk így, miközben esett az eső. Egyre hidegebb és hidegebb lett
− mondta el Horban.
Ezután helikopterrel Oroszországba szállították.
Miután levették a kötést a szeméről, meglátta a lábát. A lábujjai megfeketedtek. Tudta, hogy a hideg miatt súlyos fagyási sérüléseket szenvedett, és orvosi segítséget kért. A tábori kórházban bekötötték a lábujjait, de mást nem tettek vele. Egy táborban töltött öt nap után a foglyokat teherautóval az 1-es számú előzetes letartóztatási központba szállították − az oroszországi Kurszk városában lévő börtönbe.
Néhányan egész végtagjaikat veszítették el
Az új rabokat egyenruhába öltöztették, levágták a hajukat, és azt mondták nekik, hogy „beoltják” őket, ami valóban verést jelentett. Ezután őt és Vaszilját tíz másik rabbal együtt egy cellába zárták, Horban kezdett meggyőződni arról, hogy mindkét lábát elveszítheti.
Az első éjszaka rájöttem, hogy egyáltalán nem érzem és nem tudom mozgatni a lábaimat. És iszonyatos szaguk volt
− emlékezett vissza.
Másoknak is hasonló megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük. Néhányan később egész végtagjaikat vesztették el. A börtönben az ellátás minimális volt − egy antibiotikus injekció és háromnaponta egyszeri kötéscsere. Nikita szerint a börtönorvos azt mondta neki:
Itt jó gyógyszereink és orvosaink vannak, de nem számodra.
Naponta kétszer-háromszor kihallgatták és megverték őket. Ezután arra kényszerítették őket, hogy írjanak alá dokumentumokat, amelyekben kijelentik, hogy jól bántak velük, megfelelő ellátást kaptak és nem bántották őket. Ekkor tudták meg, hogy hol vannak, mert az iratokon a „Kurszki előzetes letartóztatási központ 1” bélyegző volt.
A férfinak az orvosi vizsgálat közben leesett a lábujja
A börtönben töltött három hét után Horban lábának állapota drámaian romlott, és végül két másik társával együtt kórházba szállították. Egy sebész közölte vele, hogy valamennyi lábujját amputálni fogják.
Addigra már olyan rossz állapotban voltam, hogy a vizsgálat közben az egyik lábujjam egyszerűen leesett
− mondta el.
A műtét után egy hetet töltött a kórházban, mielőtt egy ottani tisztviselő közölte vele, hogy őt és több más súlyosan sebesült férfit hazaküldenek,
hogy helyettük a családjaik gondoskodjanak róluk.
Horbant nem vitték vissza a kurszki börtönbe, hanem feltették egy teherszállító repülőgépre, és a krími Szimferopolba szállították. Az orosz hatóságok közölték Verescsukkal, hogy nem maradt mentőautójuk, ezért a súlyosan sérült foglyokat platós teherautókra ültették a fogolycsere helyszínéig tartó ötórás útra.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szombati percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.
(Borítókép: Orosz csapatok páncélozott konvoja halad egy mariupoli úton Ukrajnában 2022. április 21-én. Fotó: REUTERS/Chingis Kondarov)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.