Jelentősen csökkent a szólásszabadság mértéke

2022.05.03. 13:34
Az elmúlt öt évben jelentősen csökkent a szólásszabadság a világon – derült ki az UNESCO éves jelentéséből. Az ENSZ Tudományos és Kulturális Szervezete szerint az elmúlt öt évben mintegy 85 százalékkal csökkent a sajtószabadság mértéke.

Az UNESCO, mint minden évben, úgy most is megemlékezett a szólásszabadság világnapjáról – írja az Al Jazeera. A szervezet aggasztó adatokat közölt, amely szerint 2016 és 2021 között mintegy 455 újságírót gyilkoltak meg, és a világ lakosságának 85 százalékánál csökkent a szólásszabadság mértéke.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet 180 országot átölelő vizsgálata szerint Eritreában, Észak-Koreában, Türkmenisztánban, valamint Kínában a legrosszabb a helyzet. Európa ezzel szemben a legjobb helyen áll a régiók rangsorát illetően.

Magyarország a 92. helyet foglalja el.

Az öreg kontinensen Norvégiában a legszabadabb a média helyzete, valamint Svédországban és Dániában.

A háború sokat rontott az oroszok helyezésén

A szervezet szerint idén összességében 27 újságírót és médiamunkást öltek meg, köztük 11-et Ukrajnában. Mexikóban hetet, hármat Haitin, és egy-egy újságírót Kazahsztánban, Indiában, Csádban, Mianmarban, Brazíliában és Guatemalában. 

Tavaly összesen 293 újságírót zártak börtönbe szerte a világon, legtöbbjüket Kínában, Mianmarban és Egyiptomban. Idén ez a szám már 65-re rúg. 

Oroszország a 150. volt a sajtószabadsági index szerint. A szervezet megjegyzi, hogy mióta kitört az orosz–ukrán háború, több újságírót zártak börtönbe. Mint ismert, Oroszországban a „háborús álhírek” terjesztése miatt akár 15 évet is kiszabhatnak az egyes újságírókra egy nemrég életbe lépett törvény alapján.

Varga Judit már reagált is

Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán írta meg, hogy mennyire nem ért egyet az eredménnyel.

Érdekes látni, hogy az az ország, ahol a médiában valódi pluralizmus érvényesül, kiüti az NGO-knál a biztosítékot, miközben a nyugat-európai liberális véleményhegemónia még csak el sem éri az elemzők ingerküszöbét.

A miniszter azzal zárja sorait, hogy ha jól sikerül egy interjú, és az meggyőző lehet a nyugati olvasók számára is, akkor visszakoznak a megjelentetésétől – zárja gondolatait.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit kedden is percről percre közvetítjük, cikkünket itt találja.