98 éves anyóka mesterlövésznek jelentkezett az ukrán hadseregbe
További Külföld cikkek
- Börtönbüntetést kér az ügyészség Marine Le Penre
- Robbanások rázták meg a brazil legfelsőbb bíróság épületét
- Baleset érte a lengyel elnököt, részlegesen elvesztette az egyik ujját
- Donald Trump akcióba lendült, hamarosan nagyon fontos személy érkezhet Ukrajnába
- Idilli képpel zárta a kampányidőszakot Donald Trump és Joe Biden
A történet annyira meseszerű, hogy a Wall Street Journal fotóst és újságírót küldött a nyugat-ukrajnai Vinnyicába (ukránul: Vinnicja), hogy feldolgozzák a 98 éves hölgy sztoriját.
Olga Tvjordohlebova – ukránosan Olha Tverdohlibova – 1941-ben 17 éves kislányként beállt a Vörös Hadseregbe, hogy védje hazáját, a Szovjetuniót. Ötven évvel később, amikor Ukrajna függetlenné vált, az akkor már 67 éves hölgyet nem nagyon érdekelte a politika, sztoikus nyugalommal vette tudomásul, hogy vinnicjai lakosként ezentúl ukrán állampolgár lesz. Ám további 31 év elteltével, amikor február 24-én Putyin tankjai megindultak Kijev ellen, a két év híján százéves matróna elment a vinnicjai sorozóbizottsághoz, és jelentkezett önkéntesnek, méghozzá mesterlövésznek, hiszen annak idején, nyolcvan éve ilyen kiképzést kapott.
98 y.o. Olha Tverdokhlibova, WWII veteran faced a war for the 2nd time in her life.
— MFA of Ukraine 🇺🇦 (@MFA_Ukraine) March 18, 2022
She was ready to defend her Motherland again, but despite all the merits and experience was denied, though, because of age. We are sure, she will celebrate another victory soon in Kyiv!#Ukraine pic.twitter.com/jI39RyCCJK
Ahogy azt borítékolni lehetett, élemedett kora miatt elutasították a hölgy jelentkezését, az ukrán televízió azonban lecsapott a sztorira, és azóta Olha néni az ukrán nemzeti érzés és önfeláldozás szimbólumaként szinte naponta szerepel a különféle hazafias, lelkesítő műsorokban, olyannyira, hogy a patinás New York-i újság is felfedezte az idős hölgyet.
Ki gondolta volna, hogy nyolcvan év elteltével újra jelentkezni fogok önkéntesnek – mosolyodik el a Nagy Honvédő Háború veteránja. – Csak az a furcsa, hogy most azok ellen harcolunk, akikkel nyolcvan éve vállvetve küzdöttünk a nácik ellen, és akikkel bajtársakként Berlinig meneteltünk…
Hát bizony, az élet produkál ilyen furcsaságokat.
Olha mesélt az ukrán újoncoknak arról, hogyan veszítette el a bátyját és az édesapját a második világháborúban. Az orosz anyáknak pedig videóüzenetet küldött, amelyben arra biztatta őket, ne engedjék el a fiaikat ebbe a testvérgyilkos háborúba.
1941-ben a hazánkat, a Szovjetuniót védtük – mondja. – És most is ugyanazt tesszük, csak ezt a hazát most Ukrajnának hívják, és a valamikori fegyvertársaink az agresszorok.
Olha példája talán ráébreszti Putyint, miért volt végzetesen téves az az elképzelése, hogy az ukránok majd felszabadítókként fogadják az orosz inváziós csapatokat. Azok az ukránok, akik – Putyin szavaival – testvérnép, amelyet erőszakkal választottak le „Oroszország anyácska” testéről.
Putyin a hétfői, moszkvai katonai parádén – amelyet a második világháború befejezésének 77. évfordulóján rendeztek – arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni „különleges katonai művelet” tulajdonképpen ugyanaz, mint ami nyolc évtizede a Nagy Honvédő Háború volt. Ugyanúgy a nácizmus az ellenség, csak most nem a német, hanem az ukrán nácik.
Persze Olha néni jól emlékszik az igazi nácikra, hiszen négy éven át harcolt ellenük.
Putyin az, aki szétszakította a két nemzet, az ukrán és az orosz testvéri barátságát – mondja. – Hogyan is gondolhattuk, hogy meg fognak támadni minket, amikor annak idején Berlinben egy bádogcsajkából ettük az amerikai húskonzervet…
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nagyapja ugyanúgy harcolt a nácik ellen, ahogy Olha Tverdohlibova.
Büszkék vagyunk az őseinkre, akik legyőzték a nácizmust – mondta Zelenszkij a hétfői, kijevi megemlékezésen, majd Putyinra célozva hozzátette: – És nem engedjük, hogy bárki is kisajátítsa, elvegye tőlünk ezeket a hőstetteket.
Visszakanyarodva Olha néni történetéhez, a kislány tizenhét évesen jelentkezett 1941-ben a Vörös Hadseregbe. Éppen Leningrádban kezdte volna tanulmányait, amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót. Olga – hiszen akkor még úgy hívták – egyetemista helyett katona lett. Tulajdonképpen nem is dönthetett másképp, hiszen az édesapja a Vörös Hadsereg őrnagya volt. Olga pedig tehetséges tornász, ezért a hadvezetés úgy gondolta, alkalmas lesz a frontvonal mögötti diverzánsakciók végrehajtására. Megkapta a mesterlövész-kiképzést is, majd ejtőernyővel ledobták Lengyelországba, ahol egy német hadianyaggyárat kellett felderítenie. Sikerült is, a megadott koordináták alapján a szovjet légierő lebombázta a gyárat.
Később két társnőjével, Ljudával („egy csodaszép poltavai szőkével”) és Lizával („ezzel a nagydarab szibériai lánnyal”) szerencsétlenül járt, mert tüzérségi tűzbe kerültek. A két bajtársnő életét vesztette, Olga tíz nappal később egy kórházban tért magához. Szerencséjére az orvos oroszul szólt hozzá…
A háború után Olga a szovjet állambiztonság, a későbbi KGB munkatársa lett, de amikor egy szomszédját azért tartóztatták le, mert állítólag amerikai kém volt – amiről Olga pontosan tudta, hogy hazugság –, meghasonlott.
De nem lázadtam fel, hanem lapítottam, és pontosan tudtam, hogy ez nem helyes. De hát mit tehettem volna? – kérdi.
A pohár akkor telt be nála, amikor egy leningrádi zsidó barátja mondott neki egy viccet arról, mennyivel jobban élnek az amerikaiak, és másnap a fiatalember nyom nélkül eltűnt.
Ukrajna 1991-es függetlenné válása nem dobta fel különösen Olhát – akkor már így hívták –, úgy gondolta, teljesen mindegy, hogy hívják az országot, Szovjetuniónak vagy Ukrajnának. Ám amikor idén február 24-én az oroszok megtámadták Ukrajnát, felébredt benne a hazaszeretet, és jelentkezett önkéntesnek. Élemedett kora miatt azonban elutasították.
Nekem ugyanúgy a sajátom az orosz és az ukrán kultúra is – mondja eltöprengve. – Időnként azt sem tudom, valójában ki vagyok. Afelől azonban nincs kétségem, mi a helyes és mi a rossz. Az nem jó, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát, teljesen egyértelmű, hogy Ukrajna az én hazám, és meg kell védenünk az agresszortól.
Olha könnyek között idézte fel, hogy a minap az ukrán televízióban látott egy kétéves kisfiút, aki mindkét lábát elveszítette a háborúban. Továbbá bejátszottak egy lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyben egy orosz katona felesége azt kéri a férjétől, hogy zsákmányoljon Ukrajnában híradástechnikai cikkeket, rádiót, mobiltelefont, és hozza haza azokat, mert szükségük lenne rá.
Elszörnyedtem, amikor ezt meghallottam – mondja. – Abban a pillanatban rádöbbentem, hogy fölösleges ezeknek a zombiknak a lelkére beszélni, akiket a feleségük fosztogatásra biztat…