138 éves antik csodafegyver az ukrán hadsereg aduásza

Az ukrán honvédő hadsereg olyan fegyvereket is alkalmaz – méghozzá sikerrel! – a betolakodó orosz csapatokkal szemben, amelyeket még akkor fejlesztettek ki, amikor Ukrajna bőven a cári Oroszország része volt. Igen, a Vörös Hadsereg Maxim-géppuskájáról beszélünk, az orosz polgárháborús filmekből jól ismert, kerekekre szerelt, védőpáncéllal ellátott, és annak idején lovas kocsival vontatott, 68 kilós retró sorozatlövőről, amely feltalálása után 138 évvel is rettegett fegyvernek számít, dacára annak, hogy az oroszok kigúnyolják.

A Maxim-géppuskát, meg az ősrégi mordályt alkalmazó ukránokat is. 

Pedig hiba lenne poénkodni a muzeális darabon, az ugyanis sok tekintetben felülmúlja az orosz hadseregben rendszeresített, és sokkal modernebb(nek tűnő) PKM-et, az 1961-ben kifejlesztett és a szovjet hadseregben, majd a Varsói Szerződés valamennyi tagországában rendszeresített, és természetesen manapság is használatos PKM golyószórót. (Amellyel e sorok írója is lőtt előfelvételisként Kalocsán 1974–1975-ben golyószóró-irányzóként.)

A fegyver a hátrasiklás energiáját felhasználva mozgat egy zárt zárat vagy egy karos mechanizmust, amely kiveti az üres töltényhüvelyeket, és betölti a következő töltényt. Ez az elv sokkal eredményesebb és kevésbé munkaigényes volt, mint a korábbi gyorstüzelő fegyvereké, például a Gatling-géppuskáé, amely hatcsöves, kézzel forgatott tűzköpő volt. 

Ennek köszönhetően a cső nem tüzesedik át, nem sül be a patron, mint a jóval modernebb PKM golyószóróban, azaz gyakorlatilag korlátlan ideig használható, nem úgy, mint az ellenlábasa. A mindössze tízkilós PKM csöve már egyperces folyamatos tüzelés után deformálódik, továbbá a felhevülés miatt előfordul, hogy akkor is tüzel, amikor nem húzza meg a ravaszt a kezelője. 

A legendás Maxim-géppuskát mindmáig gyártják a kijevi Majak gyárban, de az ukrán hadsereg raktáraiban nem kevesebb mint 35 000 darab, 1920 és 1950 között gyártott, kerekekre szerelt, védőpáncéllal ellátott muzeális gépfegyver is található. Amelyeket most, vészhelyzetben előszeretettel alkalmaznak a fronton.

Az M1910-es (a szám az évet jelenti, amikor ezt a változatot kifejlesztették az eredeti Maximból) egy kilométerig halálpontosan lő, de egészen három kilométeres lőtávig hatékonyan használható. Akik kezelik, esküsznek rá: sokkal jobb, mint a lényegesen modernebb PKM. Az ukránok amúgy időközben tökéletesítették az avítt gépfegyvert, ellátták lézerirányzóval, ami nagyságrendekkel pontosabbá teszi a célzást. (Tudják, amikor a kis piros pötty megjelenik a célba vett ellenség testén…)

Az ukrán fegyvereket lefitymáló orosz propaganda annyiban helytálló, hogy amikor 2011-ben lekoppintották az orosz PKM-et, az meglepően pontatlannak bizonyult, bizonyos szerkezeti hiba miatt a 400 méternél közelebbi célpontokra nem lehetett pontosan célozni. Ezért aztán elkezdtek nyugatról importálni géppuskákat, majd előszedték a raktárakból a jó öreg Maximokat. No és igencsak bőséges forrást jelentenek a zsákmányolt, illetve kilőtt orosz tankokról leszerelt géppuskák, amelyek szintén 7,62 mm-es lőszert használnak, akárcsak a Maxim. 

A jelek szerint a hadviselésben is érvényes a mondás: jó az öreg a háznál. 

(Borítókép: Maxim M1910. Fotó: Wikipédia)