Négyszázszorosa a megengedettnek a Sajóba ömlő szenny arzénkoncentrációja

A Sajó 229,4 kilométeres teljes hosszából 98 kilométer Szlovákia területére esik. Az egykori Siderit vasércbánya Alsósajó (Nižná Slaná szlovákul) községben működött 2008-ig, ennek a bányának a Gabriella nevű tárójából ömlik február 24. óta a drámaian szennyezett víz Kelet-Szlovákia legnagyobb folyójába, az amúgy kristálytiszta vizű Sajóba. A folyó élővilága a szlovákiai szakasz jelentős részén kipusztult.

Világörökségi területet pusztít a bányavíz

Somoskőújfalunál lépünk Szlovákia területére, Ragyolc, Fülek, Nagydaróc, egymást érik a jobbára magyarlakta települések, a feliratok – Hús-hentesáru, Fodrász, Pékség – magyar nyelvűek, még a nyelvhatár innenső oldalán vagyunk, bár Rimaszombat lakosságának már csak az egyharmada magyar. Gombaszög a célállomásunk, a Gömör–Szepesi-érchegység szívében, itt találkozunk, az UNESCO világörökség részét képező gombaszögi barlang mellett, a nyári tábor területén Orosz Örssel, a Szövetség nevű egyesített magyar párt Nyitra megyei képviselőjével, aki a szennyezés észlelése, február 24. óta töretlen lendülettel, fáradhatatlanul próbálja felhívni nemcsak a szlovák és a magyar közvélemény, hanem a nagyvilág figyelmét is az egyre jobban terebélyesedő környezeti katasztrófára. 

Mielőtt elérnénk a táborba, átkelünk a Sajó hídján, elborzadunk a látványtól, rozsdavörös a folyó, saját szemünkkel győződhetünk meg a környezetpusztításról. 

Kicsit korán érkezünk, Örs még úton van, féltucatnyi roma munkás dolgozik szorgosan, csinosítják a tábort, felkészítik a július 12-i nyitásra. Csak magyar szó hallatszik, a munkásokat irányító fiatalember, Szabó Endre szívélyesen fogad bennünket, azonmód nekiáll kávét főzni a magyarországi vendégeknek. 

Innen 25 kilométerre van a Siderit bánya, onnan ömlik a szennyvíz a Sajóba – tájékoztat Endre, aki Örs évfolyamtársa volt a nyitrai egyetemen, onnan a barátságuk. – A bánya magánkézben volt, de becsődölt, egyik napról a másikra otthagyták sínestül, gépestül, mindenestül, és 2008-ban átkerült a szlovák állam, a Gazdasági Minisztérium tulajdonába. Azóta nem működik, megállíthatatlanul pusztul, az enyészeté lett. És február 24. óta megállíthatatlanul ömlik a szennyvíz a Sajóba. Mellesleg a tragédia oka az, hogy állami tulajdonban van a bánya. Mert ha magánkézben lenne, a tulajdonos már régen az első fán lógna.

Egy pillanatra elhallgatunk, talán mert túlságosan elkerekedett szemmel nézek Endrére, de teljesen világos a szituáció. Így, hogy állami kézben van a bánya, a Természetvédelmi Minisztérium mutogat a Gazdasági Minisztériumra, a Gazdasági meg a Természetvédelmire. És közben semmi sem történik. Van egy felszíni vízfolyás a bánya fölött, ami átmegy a meddőhányón, abból kimossa a különböző nehézfémeket, például az arzént és az antimont, majd a szennyezett víz feltölti a bányajáratokat, és amikor azok megtelnek, akkor valahol ki kell folynia a víznek, és az ki is folyik, bele a Sajóba. 

A sajtóban megjelent, hogy havi százezer euróba kerülne a szennyvíz megtisztítása. Ez túlzott összegnek tűnik, de mégsem az.

Nem, mert akkora a szennyvíz méregkoncentrációja, hogy annyira tömény és annyira eltömné a szűrőberendezés filterét, hogy azt állandóan cserélgetni kell. Ezért kerül sokba. Ha minden így marad, a Sajó halott folyó lesz, illetve marad egy 50 kilométeres szakaszon. Hogy eljut-e a szennyezés Magyarországig, az megjósolhatatlan. De az kétségtelen, hogy mire elhagyja a folyó Szlovákiát, erősen felhígul a Sajó a beleömlő mellékfolyók és -patakok hatására. 

Idő kérdése egyébként, magyarázza Endre, hogy a mérgezett víz beszűrődjön a Sajó mentén élő emberek fúrt kútjaiba. Lehet, ha majd az emberek elkezdenek megbetegedni, ne adj’ isten, meghalni, akkor észbe kapnak a szlovák hatóságok, de egyelőre nem történt semmi. Még szerencse, hogy a természetes vizeknek van egyfajta öntisztító képessége, és azért az nem fenyeget, hogy a Sajóból a Tiszába, onnan a Dunába folyna a mocsok, és ezáltal elfertőződne az egész Kárpát-medence vízrendszere.

Endre egyébként, ha lehet így fogalmazni, harcostársa Orosz Örsnek, ő is ott volt a minap Pozsonyban, a Természetvédelmi Minisztérium épülete előtt, ahová kiöntöttek ezer liter vörös Sajó-vizet egy elképesztően hatásos performance keretében. 

Én voltam a sofőr – jegyzi meg szerényen beszélgetőpartnerünk. – A rendőrök igazoltattak, és szóbeli megrovásban részesítettek a terület beszennyezéséért. Minket. Nem azokat, akik tönkreteszik a Sajó-völgy élővilágát. 

A továbbiakban szóba kerül a Gombaszögi Nyári Tábor, a felvidéki magyarság legrégebbi, kisebb megszakításokkal 1924 óta megrendezett kulturális fesztiválja, amely idén július 12-én kezdődik. Még saját sört is főznek Foltos Szalamandra néven a kristálytiszta karsztvízből. Örs egyébként lelkes helytörténész, most jelenik meg a könyve Szoborsorsok címmel, ami 88 felvidéki magyar szobor, emlékmű sorsát követi nyomon, olyan szobrokét, amelyek közül jó néhányat leromboltak az elmúlt évtizedekben.

De már be is futott Orosz Örs kolléganőjével, Rékával, bepattantunk autójába, és útra keltünk.

„Most cseréltem le a régi kocsimat, 519 ezer kilométert raktam bele pár év alatt” – jegyzi meg a fiatal, energikus politikus, aki észveszejtő tempóban lódul meg a Siderit alsósajói bányája, ha úgy tetszik, a tett színhelye felé. Percek alatt megérkezünk az elhagyatott bányához, mintha a Stalker című Tarkovszkij-film posztapokaliptikus díszletei között járnánk. Átcsörtetünk az aljnövényzeten, és kijutunk egy meredély szélére, alattunk mintegy tízméteres mélységben zúdul a Sajó, itt még sebes folyású, de már bő vízű hegyi patak. Ha balra tekintünk, egy ráccsal lezárt csatornát látunk, amelyből bőségesen ömlik az undorító kénes szagot árasztó szennyvíz a Sajóba. 

Szideritet bányásztak itt, ami egy vasércfajta, a pörkölőüzemnek is Siderit volt a neve, itt működött, az ország második legnagyobb vasércbányája bejáratánál, majd azt is mindjárt megnézzük – mondja Örs. – Innen a kassai vasműbe szállították vasúton az előtisztított ércet. 2008-ban egyik napról a másikra becsődölt a cég, megállt a szivattyúzás, és elkezdett betelni szennyvízzel a tizennégy szintes bánya, mi most a mínusz második szintnél vagyunk. Ez a savas kémhatású víz, látjátok, ránézésre tisztának tűnik, mert oldat formájában vannak benne a fémek. De ahogy beleömlik a karsztvízből táplálkozó, lúgos kémhatású Sajóba, reakcióba lép vele, és kicsapódik, attól lesz ilyen vörös színű. És ott van lent a kifolyó, mindjárt megnézzük közelről.

Négyszázszoros arzénkoncentráció

Le is ereszkedünk az alagúttól, amelyet 2017-ben építettek meg. Itt ömlik a nehézfémekkel feldúsult víz a Sajóba.

A kifolyóból érkező szenny arzénkoncentrációja négyszázszorosa az európai uniós határértéknek, de még a jóval enyhébb szlovákiainak is kétszázszorosa – mondja Örs. – De van itt egyéb veszélyes nehézfém, például antimon, cink, a vastartalom a megengedett 1200-szorosa, a kénszagot mi is érezzük, ott, a csatorna kijáratánál ki van írva szlovákul, hogy nem szabad belélegezni, mert az egészségre ártalmas. Mi most belélegezzük, de itt a szabad levegőn vagyunk, viszont a bányába csak gázmaszkban lehetett leszállni. Döbbenetes mennyiségű, napi három tonna vas folyik bele a Sajóba, ami rozsda, azaz vas-hidroxid formájában kicsapódik. A természetes vizek vizsgálatánál tesztelt tizennégy faktorból tizenháromnál a megengedett egészségügyi határértéknél magasabb szintet regisztráltak. 

Kisebbfajta sokkhatás alatt hallgatom a megyei képviselőt, majd visszakapaszkodunk a terepjárónkhoz, és elhajtunk az egykori Siderit pörkölőüzemhez, Alsósajóra. Amikor 2008-ban bezárták az üzemet, több mint ezer munkás került hirtelen az utcára, Szlovákiának abban a gömöri régiójában, ahol addig is a legmagasabb volt a munkanélküliség. A kormány nem segített átállni a kézenfekvő megoldásra, a turizmusra, sőt el sem kezdték a bánya szanálását, a környezeti károk megfékezését. Azt is megtudjuk Örstől, hogy tíz éve, Csucsomban – szlovákul Čučma – történt hasonló környezeti katasztrófa, de ott a bányának kanadai tulajdonosa volt, akit befenyített a minisztérium, és a kanadaiak kilenc nap alatt megépítették a tisztítóberendezést. Alsósajón azonban az állam a tulajdonos, ráadásul a Környezetvédelmi és a Gazdasági Minisztérium két rivális koalíciós párt irányítása alatt áll – az előbbi Igor Matovic miniszterelnök tömörülése, az OĽaNO, utóbbi a liberális SaS –, és évek óta egymásra tologatják a felelősséget. 

Orosz Örs és szövetségesei azonban nem tologatnak, hanem elképesztő intenzitással és energiával ütik a vasat, amíg az meleg, és sajnos nagyon meleg, sőt forró, mert a mérgező folyadék szakadatlanul ömlik a Sajóba. Csak megjegyzem, miközben az egykori Siderit bezárt telephelye előtt fotózunk, kijön a biztonsági őr, és elzavar minket onnan. Örs nem ellenkezik, elhajtunk Gombaszög felé. Közben érintjük az Etelka nevű kohót, igazi ipari műemlék, a felvidék utolsó megmaradt őskohója, ami Andrássy Manóé, a Vasgrófé volt. Az ő bányájában kitermelt és az Etelkában finomított vasból építette a XIX. század negyvenes éveiben Clark Ádám a Lánchidat. Majd megérkezünk Betlérre, a csoda szép Andrássy-kastélyhoz – hogy azért lássunk valami szépet is, ne csak a vörösesbarnára festett, halott Sajót. 

Az itt, Gömörben élő emberek semmit nem érzékelnek abból, hogy bármi is történne az ügyben. Az lehet, hogy Pozsonyban, a minisztériumban zúgnak az írógépek és a komputerek, és szorgosan tologatják az iratokat egyik fiókból a másikba, de a helyzet az, hogy a Sajóval még senki sem kezdett semmit. Egy hónapja volt egy kis markológépes beavatkozás, amellyel megpróbálták a felszíni vizeknek a bányába befolyását elállítani, de nem sikerült. A bányamentő szolgálat munkatársai leereszkedtek a bányába, mert feltételezték, hogy ott egy vízvezeték repedt el, és az adja a pluszvizet, ami a túlfolyást okozza, de téves volt a feltételezés. Ugyan megtudták a hírekből, hogy elkülönített a minisztérium 200 000 eurót, de semmi sem történt.

Orosz Örs és kolléganője, Réka az elpusztult rákokkal a Sajóban

Akcióba lép egy derék sebészorvos

Magyarországot hivatalosan Orosz Örs értesítette először a kassai konzulátuson keresztül. A magyar szakaszon folyamatosan mérik a Sajó vízminőségét, a felhígulás és a természetes tisztulás következtében egyelőre még az egészségügyi határértéket nem érte el a szennyezés mértéke. Ez jó hír is lehet, de azt nem tudjuk megjósolni, mit hoz a jövő.

A magyar sajtóban az egyik legfontosabb hírforrásként bizonyos Varga Tibort, a helyi horgászok képviselőjét emlegették. Vargát állatorvosnak titulálták, de amikor felhívtuk telefonon, éppen végzett egy komoly műtéttel. Sebészorvos ő, embereket operál, nem állatokat.

Nagyon nagy a baj – vág a közepébe Varga Tibor. – Öt hete még voltak halak a Sajóban Rozsnyónál, Pelsőcnél, igaz, jóval kevesebb, mint a katasztrófa kezdete előtt, de a minap, amikor újabb méréseket végeztem, már egyetlen hallal és ízeltlábúval, tehát folyami rákkal vagy kérészlárvával sem találkoztam. Ezen a harminc kilométeres szakaszon halott víz lett a Sajó. Hogy egy konkrét adatot is mondjak: a cink koncentrációja százszorosa a megengedettnek, egy literben 0,1 milligramm már halálos, és most egy liter Sajó-vízben 10 milligramm cink van. Nem csoda, hogy elpusztultak a pisztrángok, domolykók, pérek és a folyami rákok, ha nem a cink, akkor a vas-hidroxid öli meg őket, ami kicsapódik a kopoltyújuk belsejére, és ez a lassú kínhalálukhoz vezet, egyszerűen megfulladnak.

Varga Tibor szorgalmasan rakja ki a Facebookra a videóit, és ezeknek most már kezd meglenni a hatása.

Tegnap felhívott Ján Budáj környezetvédelmi miniszter, azt hittem, kiejtem a kezemből a telefont – meséli a sebészorvos. – Hosszasan bizonygatta, hogy nincs is szennyezés, a mérések semmit sem mutatnak ki, de ez hazugság, hiszen most mondtam, milyen értékeket regisztrálunk.

Egy biztos: sem Varga Tibor, sem Orosz Örs nem nyugszik, nem adják föl. Örsék újabb sokkoló performance-ra készülnek Pozsonyban, a kormánynegyedben a szennyezés kezdetének száznapos jubileumán, tehát két héten belül – arra kért a képviselő, a részleteket tartsam titokban, hogy teljes legyen a meglepetés –, és az is örvendetes fejlemény, hogy már a Reuters és az AP világhírügynökség munkatársai is bejelentkeztek nála, szerdára, azaz május 18-ra beszéltek meg randevút. A jelek szerint rákattant a világsajtó a környezeti katasztrófára, és a nyilvánosságnál valóban nincs hatékonyabb fegyver. 

Vilcsek úr nem hisz a méréseknek

Ezt követően elindultunk Jákfalva felé, ahol a község polgármesterével, Vilcsek Ernővel találkoztunk. 

A polgármester is felháborodott a Sajó felső folyásánál történt környezeti katasztrófa miatt, és nagy hatású videót rakott ki a Facebookra. Ugyan Jákfalva nem közvetlenül a folyó partján fekszik, de átugrunk a városvezetővel a szomszédos Sajókazára, és ott beszélgetünk a Sajó hídján állva.

Vilcsek Ernő civilben vérbeli rocker, van egy Razzia nevű zenekara is, ahogy meséli, elképesztően népszerűek Borsodban, valahányszor fellépnek, megöltik a környékbeli kocsmákat. De most nem a rockzene, hanem a környezetszennyezés a téma.

Van egy felvidéki magyar ismerősöm, ő hívott fel, hogy a magyar tévében egy szó sem esik erről a gömöri katasztrófáról – említi felhevülten a faluvezető. – Én is láttam Örsék akcióját fent, Pozsonyban, és elhatároztam, hogy készítek egy videót. Nekem senki se mondja, hogy a szennyezésnek semmiféle hatása nincs a Sajó magyarországi szakaszán. Biztos, hogy a halak húsában ott van a cink, az arzén, a nehézfémek. 

Még jó negyedóráig beszélgetünk, Vilcsek Ernő meggyőzhetetlen arról, hogy mire hazánkba ér a Sajó, már az öntisztulás következtében megtisztult a vize. 

Jobb félni, mint megijedni – figyelmeztet –, nehogy az legyen, hogy évek múlva majd elkezdenek hullani az emberek. Ki tudja, mennyi idő alatt szaporodik fel a mérgező anyag a halakban, s ha azokat elfogyasztjuk, az emberekben. 

A polgármesterből néhány nap alatt igazi influenszer lett, a fenti videóját a megosztásokkal együtt legalább kétszázezren látták négy nap leforgása alatt. És még ha az nem is bizonyítható, hogy Magyarországot is sújtja a folyószennyezés, semmiképpen sem árt, ha minél többen odafigyelnek az Alsósajónál a folyóba ömlő mérgező anyagra. 

Azt sajnos nem mondhatjuk, hogy amíg nem késő. Mert már nagyon is késő. Ugyanis a harminc-ötven kilométeres szakaszon kipusztult élővilág újjáéledése még akkor is ötven évet vesz igénybe, ha már holnap elapadna a Sajóba ömlő mérgező szennyvíz.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)