Hatalmas lángokkal ég egy milliárdokat érő luxusjacht

2022.05.28. 18:58
Egy jacht áll lángokban Torquay kikötőjében, aminek következtében már a strandolóknak is el kellett hagyniuk a környéket.

A Sun információi szerint igazi tűzgolyóvá vált egy 6 millió fontot, azaz megközelítőleg 2,7 milliárd forintot érő luxusjacht Torquay kikötőjében. A történtek miatt a strandolók is elhagyni kényszerültek a helyszínt, azonban akadtak olyanok, akik a mólón rekedtek, mivel a lángok kiterjedtek a kötélre is, így a hajó szabadon úszott a kikötőben, de a kiérkező tűzoltók végül biztosították.

A beszámolók szerint robbanásokat is lehetett hallani a helyszínen, és még mindig nagyok a lángok.

A rendőrség megerősítette, személyi sérülés egyelőre nem történt, továbbá figyelmeztették a helyieket és a nyaralókat, hogy maradjanak távol a tengerparttól, a strandokat pedig evakuálták.

A közelben lakókat is arra kérték, csukják be az ajtókat és az ablakokat, hogy elkerüljék a füstöt. A 8000 liter gázolajat tartalmazó, lángokban álló hajó oltásán jelenleg három tűzoltóautó dolgozik. Útlezárások is érvényben vannak, többek között a vízparton és a sétányon, ami kisebb közlekedési káoszt okoz a környéken.



  • Hírek
  • Csok