Bill Gates új járványt jósol: Egy mesterséges vírus is közbeszólhat

GettyImages-1240877274
2022.05.29. 15:52
A Microsoft társalapítója, Bill Gates szerint a következő 20 évben egy újabb világjárvány jöhet. A milliárdos szerint ahogy a tűzoltók állandó készenlétben állnak a tűzesetekre, úgy kellene a kormányoknak is készen állni az újabb vírusok megjelenésére.

„Az emberi populáció egyre növekszik, a klímaváltozás következményeként pedig, úgy vélem, 50 százalék az esélye annak, hogy a következő 20 évben egy újabb világjárvány tör ki” – mondta Bill Gates az El Diario spanyol lapnak adott interjújában.

Ijesztő forgatókönyv, de lehetséges

A Microsoft társalapítója a 2022-ben megjelent, „Hogyan előzzük meg a következő világjárványt” című könyvéről beszélt, amely szerint a következő világjárvány egy olyan vírustól származhat, amelyet már ismerünk. Bill Gates úgy véli, ez lehet az influenza egy fajtája vagy egy másik típusú koronavírus is. 

Ez legalább lehetővé tenné, hogy felkészüljünk, és minél gyorsabban beszerezzük a szükséges kezeléseket és oltásokat. Azonban egy mesterséges vírus is közbeszólhat, amelyet szándékosan terjesztenek el a világban. Ez egy nagyon ijesztő forgatókönyv, mert egyszerre akár több helyen is terjeszthetik

– fogalmazott a Microsoft-alapító. Bill Gates szerint a természetből is előbukkanhat egy új vírus. Úgy gondolja, az emberi populáció növekedésével és a klímaváltozás következményeként a következő húsz évben 50 százalék az esély arra, hogy egy újabb, természetes eredetű világjárvány alakul ki. 

Készenlétben kell lenni

A milliárdos szerint tanulni lehet a Covid–19-világjárvány okozta tragédiából, és nagyobb befektetésre van szükség, hogy az ne ismétlődhessen meg. Gates szerint ahogy a tűzoltók állandóan készenlétben állnak a tűzesetekre, úgy kellene a kormányoknak a vírusok megjelenésére is készen állni. 

A világjárványok leküzdésére egy „globális járványügyi reagálási és mozgósítócsapat” létrehozását javasolja, amely egy újabb járvány kitörésekor tanulmányozná és megakadályozná a vírus további terjedését.

A majomhimlő nem lenne érdekes, ha nincs koronavírus

Bill Gates szerint a majomhimlő nem fog súlyos járvánnyá fejlődni, ugyanakkor ijesztőnek tartja, hogy a vírusok terjedésének módja megváltozott, és egy himlővírus jelent meg, de nem gondolja, hogy ez lesz a következő nagy világjárvány.

Ha nem lett volna koronavírus-járvány, a majomhimlő már nem is lenne érdekes

– tette hozzá.

(Borítókép: Bill Gates 2022. május 24-én Svájcban. Fotó: Hollie Adams / Bloomberg / Getty Images)