Háromszor annyian ülnek repülőre Romániában, mint tavaly
Tavaly ugyanebben az időszakban 916 500 utas vette igénybe a légi közlekedést a romániai repülőtereken. A legtöbb utast, 1,992 milliót a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren jegyezték, második helyen a kolozsvári repülőtér áll 333 500-zal, harmadik a kelet-romániai jászvásári (Iasi), ahol összesen 217 200 induló és érkező utast számoltak össze.
Romániába a legtöbb utas a menetrend szerinti járatokon Londonból, Milánóból, Madridból, Isztambulból, Brüsszelből, Dubajból, Münchenből, Rómából, Amszterdamból és Bécsből érkezett. Az induló utasok esetében szintén London, Milánó és Madrid áll az első három helyen, negyedik München, majd Isztambul, Amszterdam és Brüsszel következik.
Az országok közül Olaszországból, az Egyesült Királyságból, Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Törökországból, Hollandiából, Belgiumból, az Egyesült Arab Emírségekből, Ausztriából és Írországból érkezett a legtöbb utas Romániába.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió
A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.
január 24., 18:10
- Külföld
A milliárdos indiai elefántmentő újabb látványos akciója
Húsz szerencsés ormányost szállítanak keresztül Indián az ország legnagyobb állatrezervátumába.
6 perce
- Külföld
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat
A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.
január 24., 18:18
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Külföld
Megkezdődtek a deportálások, hatalmas repülőgépekbe terelik az illegális bevándorlókat az Egyesült Államokban
Fotókat osztott meg a Fehér Ház.
január 24., 17:38
- Külföld
„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen
„Elég volt Ficóból!” – skandálták a tüntetők.
január 24., 20:47
- Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek
Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.
január 24., 19:51
- Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot
A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.
január 24., 17:28
- Külföld
Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt
A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.
január 24., 07:29
- Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász
Már a neveket is nyilvánosságra hozták.
január 24., 17:08
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Külföld
Rendkívüli lépésre készülhet az EU az Orbán Viktor által is problémásnak mondott területen
Jövő héten hoznák meg a döntést.
január 25., 06:29
- Külföld
Hatalmas problémák elé nézhet Ukrajna, Robert Fico kemény üzenetet küldött Volodimir Zelenszkijnek
január 25., 06:04
- Külföld
„Putyinnak vissza kell térnie a valóságba, vagy más fogja visszahozni” – éles kritikát kapott az orosz elnök
január 24., 06:56
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
10 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
1 órája
- Külföld
Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után
Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdost alaptalanul rágalmazzák.
január 24., 11:55
- Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják
Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.
január 24., 08:45
- Külföld
A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek
A nő abban bízik, hogy a döntés változást hoz a francia jogban.
január 24., 15:44
- Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg
A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.
január 24., 09:24
- Külföld
Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját
Az elnök szerint az amerikai emberek megérdemlik az átláthatóságot.
január 24., 07:33
- Mindeközben
Chris Pratt olyan kíméletlenül őszinte fotót mutatott a kisfiáról, ami minden szülő számára ismerős lehet
13 órája
- Külföld
Norvégiában börtönbüntetésre ítéltek egy testvérpárt, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz
Kiskorúként utaztak Szíriába.
január 24., 19:28
- Külföld
Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek
Megerősítik a járőrszolgálatot.
január 24., 07:11
- Külföld
Hat tonna kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok
Az Europol fülelte le a szervezetet.
január 24., 21:23
- Mindeközben
Szandi sorsdöntő évfordulót ünnepelt a férjével: „Ez volt életünk legjobb döntése!”
tegnap, 21:30