Dmitro Kuleba: Kövér László kijelentése elfogadhatatlan
További Külföld cikkek
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
- Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek egy kongói kompbalesetben
- Európa újabb szíriai menekülteket nem fogad be – vajon hazatérnek a korábban érkezettek?
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
Nehezen érthető, milyen érvek szólnak magyar részről az orosz ortodox egyház feje, Kirill pátriárka védelme mellett, ugyanis annak semmi köze a vallásszabadsághoz – jelentette ki Dmitro Kuleba a HVG360-nak adott interjújában.
Az ukrán külügyminiszter három részre osztotta az ukrán helyzettel kapcsolatos magyar álláspontról alkotott véleményét.
Első körben a humanitárius vonatkozásokról beszélt, amelyben megköszönte a magyar kormánynak azt a segítséget, amit a háború óta nyújtott az Ukrajnából menekülő embereknek.
Dmitro Kuleba elmondása szerint kormánya tisztában van azzal, hogy Magyarország elkötelezett az Ukrajnának, valamint az ukrajnai menekülteknek nyújtott humanitárius segítség folytatása mellett.
Második elemként az energetikai és személyes szankciókat említette, amivel kapcsolatban az Ukrajnának szánt, Magyarországon keresztül eljuttatandó fegyverek is szóba kerültek. Az ukrán külügyminiszter szerint a felek között ebben a kérdésben van véleménykülönbség.
Magyarország az EU tagja, nem pedig Ukrajna. Ez az EU és a magyar kormány belső ügye, nekik kell dűlőre jutni
– jelentette ki Dmitro Kuleba.
Szerinte ugyanis ennek egyáltalán nincs köze a vallásszabadsághoz, mivel a pátriárka az orosz agresszió és az ország hadserege által elkövetett háborús bűncselekmények fölött is szemet huny.
Bízunk abban, hogy Magyarország a kompenzációkért cserébe felülvizsgálja az energiaszállításokkal kapcsolatos szankciók ügyében elfoglalt álláspontját
– tette hozzá a tárcavezető, aki harmadik kérdéskörként az állami vezetőkről tett, szerinte sértő nyilatkozatok ügyét említette.
Kuleba elmondta, hogy az ukrán kormány kategorikusan visszautasítja ezt, ugyanis álláspontjuk szerint az ilyen megnyilvánulások semmilyen körülmények között nem elfogadhatóak.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Kövér László házelnök korábbi nyilatkozata, miszerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pszichés problémákkal küzd, teljes mértékben elfogadhatatlan.
A figyelemre méltó Budapest
Megemlítette: mindenképpen figyelemre méltó, hogy míg egyik oldalról Kirill pátriárka védelme látható, addig a másik oldalról megfigyelhető, hogy Magyarország támogatja Ukrajna európai integrációját, ami a külügyminiszter szerint egyáltalán nem áll Oroszország érdekében.
Remélem, hogy Budapest nem változtatja meg az álláspontját, és a június végi EU-csúcson támogatni fogja, hogy Ukrajna kapja meg a tagjelölti státust. Ukrajna és Magyarország egymás szomszédja, és történelmi barátság köti össze a két nemzetet
– szögezte le Dmitro Kuleba, aki szerint az ukránok és a magyar származású ukrán állampolgárok közti nézeteltérésekről szóló hírek túloznak, ilyesfajta incidensről ráadásul neki sincs tudomása.
Ukrajna EU-s tagjelölti státuszával kapcsolatban elmondta: nem hiszi, hogy gyorsított eljárásra lehetne számítani. Ukrajna számára a tagjelöltség viszont azt jelentené, hogy végleg sikerült lehorgonyozni Európában.
Dmitro Kuleba elmondta, látszik, hogy csökken a médiaérdeklődés a háború iránt, ami szerinte érthető, mivel az emberek bármihez képesek hozzászokni. A politika világában ugyanakkor azt érzi, mindenki tisztában van azzal, mi történik, ahogy azzal is, mennyire fontos Ukrajna győzelme.
Bárki, aki fáradtságot érez, csak olvassa el még egyszer, mi történik, és rájön, hogy nagyon korai a fásultság, mert a háború változatlan erővel tombol
– fogalmazott a politikus.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.
(Borítókép: Fabrice COFFRINI / AFP)