Mutatjuk az ukránok legújabb csodafegyverét
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
A fegyvercsomag részeként 18 tarackot és 36 ezer taracklövedéket is küldenek az ukránoknak, de a nagy hatótávolságú Harpoon rakéta-sorozatvetők azok, amelyeket már régóta kérnek. Áprilisban Zelenszkij elnök a portugáloktól már kérte azt, hogy küldjenek nekik ezekből a fegyverekből, de ez nem történt meg. Május elején pedig az ukránok azt mondták, hogy azért lenne szükségük a Harpoonokra, hogy a segítségükkel biztosítsák a fekete-tengeri odesszai kikötőt és más kikötőket, amelyektől több millió tonna gabonát és élelmiszer exportálnak.
Az amerikai kormányzat május közepén már elkezdte fontolgatni, hogy küld ebből az ukránoknak, május végén pedig az ukrán védelmi miniszter már azt jelentette be, hogy meg fogják kapni ezeket a fegyvereket, de nem az Egyesült Államoktól, hanem Dániától.
Az első Harpoonok – amely egyébként a normális esetben vízfelszínről kilőtt amerikai fegyvernek egy módosított, szárazföldi változatai – már a múlt héten megérkeztek a Fekete-tengerhez a dánoktól. Ezzel kapcsolatban a védelmi miniszter jelezte: hálásak a fegyverekért, de sokat segítene, ha hamarabb érkezne nagy hatótávolságú nehéztüzérség.
Danish Harpoons to Ukraine. Notably, as I have said a few times, Denmark was one of the few countries to operate a coastal defense version of the Harpoon. Looks like they still have some of the systems lying around after they were retired in 2003. https://t.co/hZL9nvLysi pic.twitter.com/T2JJaSyM1c
— OSINTtechnical (@Osinttechnical) May 23, 2022
Most az Egyesült Államok döntött arról, hogy még két Harpoont küldenek az ukránoknak. Mint említettük, a fegyver nagy hatótávolságú,
ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy – a körülményektől, típustól függően – legalább 93, de ideális esetben akár 300 kilométeres távolságban is képes lehet csapást végrehajtani.
Vagyis ezekkel a fegyverekkel az ukránok tényleg biztosítani tudják a kikötőik és a tenger jelentős részét. A Harpoon rakétái elsősorban a vízi célpontok megsemmisítésére alkalmasak, de bizonyos esetekben a part menti célpontokra is le lehet csapni velük.
Vélhetően az amerikaiak is a dán változathoz hasonló, szárazföldről indítható Harpoonokat küldenek. Korábban az amerikai tisztviselők azt mondták a Reutersnek: azt fontolgatják, hogy a hadihajókról leszerelik a fegyvert és átalakítják úgy, hogy szárazföldről tudják használni azokat. A rakéták egyébként önmagukban nagyon költségesek, mivel
darabjuk másfél millió dollárba kerül.
Bryan Clark, a Hudson Institute szakértője azt mondta: a fekete-tengeri orosz hadihajók pontos számától függően Ukrajnának körülbelül 12–24 Harpoonra lenne szüksége ahhoz, hogy biztosítsák kikötőiket és megakadályozzák, hogy blokád alá vonják azokat az oroszok.
Ebben az esetben, ha Putyin kitartana egy blokád mellett, akkor az ukránok a legnagyobb orosz hadihajókat is elsüllyeszthetnék, mivel a Fekete-tengeren nem lenne hova rejtőzniük
– fogalmazott.
A rakétát korábban egy régi amerikai hadihajón már tesztelték is, az erről készült felvétel itt látható:
Jön a többi is?
Az Egyesült Államok azért is volt óvatosabb a Harpoonokkal, mert – egy amerikai tisztviselő szerint – azt szerették volna, ha nem ők küldik el elsőként ezeket a fegyvereket. Vélhetően ezért csak most, a dánok után döntöttek a fegyverek leszállításáról.
A tisztviselő akkor azt is hozzátette, hogy ha egyszer valaki elkezdi küldeni ezeket a fegyvereket, akkor ezen felbuzdulva több másik állam is követheti a példájukat. A közeljövőben kiderül, hogy az amerikaiak mellett mások is küldenek-e még ezekből a fegyverekből.