Rengeteg ember életét követeli a hőség Németországban
A vizsgálatok kezdete, 1992 óta először fordult elő, hogy három egymást követő évben tapasztaltak jelentős többlethalálozást a hőség miatt – írták a Robert Koch Intézet, a szövetségi környezetvédelmi hivatal és a német meteorológiai szolgálat kutatói pénteken a Deutsches Ärzteblatt című orvosi szaklapban.
A magas hőmérséklet megterhelheti a keringési rendszert és fokozhatja a fennálló megbetegedések – például légúti betegségek – súlyosságát. Mivel a hőség csak ritkán kerül be a közvetlen halálokok közé, a kutatók statisztikai módszerekre hagyatkoztak elemzésük elkészítésekor.
A cikk szerint különösen sokan,
körülbelül 8700-an veszíthették életüket a hőség miatt 2018 júniusában, júliusában és augusztusában.
Ez volt a második legmelegebb nyár Németországban azóta, hogy 1881-ben elkezdték vezetni a hőmérsékleteket.
2019-ben 6900, míg 2020-ban 3700 ember életét követelhette a hőség. 2021-ben nem sikerült a magas hőmérséklettel összefüggő okokra visszavezethető többlethalálozást kimutatni. 1992 óta összességében enyhén csökkent a hőség miatti többlethalálozások száma Németországban. Ennek egyik oka a sikeres alkalmazkodás lehet.
Elképzelhető, hogy az emberek jobban figyelnek arra, hogy szellős ruházatot hordjanak, megfelelő mennyiségű folyadékot igyanak, vagy árnyékos, hűvös helyre húzódjanak a hőségben. Ennek ellenére a 2018 és 2020 közötti időszakra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy „a hőség továbbra is komoly fenyegetést jelent a Németországban élő emberek egészségére” – jegyezték meg a szerzők.