Egy nap alatt 21 képviselő mondott le Boris Johnson miatt
További Külföld cikkek
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
- Meghalt a brit szexguru, aki milliókat világosított fel a nemi együttlétről
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
Boris Johnsonra – aki az elmúlt hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett – a héten egyre nagyobb nyomás nehezedik saját közvetlen politikai hátországa, a kormányzó Konzervatív Párt részéről is a lemondása érdekében.
A legutóbbi botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült, Boris Johnson úgy nevezte ki februárban a konzervatív frakció szavazási és pártfegyelmének biztosításáért felelős kabinetiroda helyettes vezetőjévé Chris Pincher képviselőt, hogy korábban tájékoztatták a Pincher ellen szexuális molesztálás gyanújával tett bejelentésekről. A brit miniszterelnök elismerte, hogy ez súlyos hiba volt, de már nem tudta elejét venni annak, hogy tiltakozásként lemondási hullám induljon el kormányának tagjai körében.
A lemondási hullám csatlakozói
A két legnagyobb horderejű lemondást Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Sajid Javid, az egészségügyi tárca volt vezetője jelentette be, de szerda délutánig összesen 18 kormánytisztviselő távozott, főleg államtitkári és helyettes államtitkári, valamint parlamenti és kereskedelmi képviseleti posztokról.
A képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi órájában is többen felszólították Johnsont a távozásra. A kormányfő azonban kijelentette, a 2019-es parlamenti választáson kolosszális mandátumot kapott a választóktól, és ez azt jelenti, hogy „a jelenlegi nehézségek” ellenére folytatnia kell munkáját, hiszen Európában nyolcvan éve nem látott méretű háború dúl, és ez megélhetési válságot okoz Nagy-Britanniában is.
A három éve tartott választáson a Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és nyolcvanfős, a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.
A partygate-botrány
Johnson ellen június elején saját pártjának alsóházi frakciója terjesztett be bizalmatlansági indítványt, miután az elmúlt hónapokban kiderült az is, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nemegyszer Johnson részvételével.
A közkeletűen partygate néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.
Valószínűleg lesz újabb bizalmi szavazás
Johnson a bizalmi szavazást megnyerte ugyan, de az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjainak 41 százaléka ellene szavazott. A jelenlegi pártszabályzat alapján 12 hónapon belül nem kezdeményezhető a frakciótagok részéről újabb bizalmatlansági indítvány a kormányfő ellen, de az alsóházi pártcsoport illetékes bizottságának vezetője szerda este ülésre hívta össze a testületet, és
napirenden lesz a szabály esetleges módosítása is.
Az Eurasia Group nevű londoni politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szerda délutáni gyorselemzésében közölte: immár kilencvenszázalékosra taksálja annak esélyét, hogy Johnson ellen újabb bizalmi szavazást tart az alsóházi tory frakció, valószínűleg a parlament július 21-én kezdődő nyári szünete előtt. Az Eurasia szerint alig tíz százalék esély van arra, hogy a 2024-es, következő parlamenti választáson is még Boris Johnson áll a Konzervatív Párt élén.
Volt barátnője szerint soha nem mond le
Boris Johnson „soha nem mond le, és azt hiszi, hogy istenadta joga van örökké uralkodni” – állítja a miniszterelnök volt barátnője.
Petronella Wyatt, akinek négy évig tartó kapcsolata volt Johnsonnal, amíg a Spectator magazinnál dolgozott, azt mondta, hogy a kormány leáll, és a nap minden percét Boris Johnson megmentésének szenteli. A közösségi médiában közzétett bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy a miniszterelnök biztosan a lehető leghosszabb ideig a posztján marad.
Boris soha nem mond le. Azt hiszi, hogy istenadta joga van ahhoz, hogy örökké uralkodjon. Ez hosszú, elhúzódó és nagyon rossz lesz a tory pártnak és az országnak. Nem lesz kormány, mert minden percét Boris megmentésére fordítja majd
– állította az Independent tájékoztatása szerint Petronella Wyatt.
(Borítókép: Boris Johnson 2019. december 4-én. Fotó: Adrian Dennis – WPA Pool / Getty Images)