Már van jelentkező Boris Johnson megüresedett helyére
További Külföld cikkek
- Újabb kérelemmel állt elő Donald Trump az ellene indult büntetőper miatt
- Újabb ország csatlakozott a BRICS-hez
- A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el
- A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él
- Meghalt egy spanyol cserediák Thaiföldön egy elefánt fürdetése közben
A volt pénzügyminiszter a harmadik a pártjában, aki nyíltan bejelentette, hogy elindul a pártelnöki és így a miniszterelnöki posztért. A másik kettő Tom Tugendhat, az alsóház külügyi bizottságának elnöke, valamint Suella Braverman legfőbb ügyész − közölte az Independent.
Sunak azzal kampányol, hogy takarékosan fogja vezetni az államot.
Őszintén, komolyan és elszántan nézünk szembe ezzel a pillanattal, vagy olyan tündérmeséket mondunk magunknak, amelyektől pillanatnyilag talán jobban érezzük magunkat, de holnap rosszabbul járnak majd a gyermekeink?
− tette fel a kérdést a Twitteren megjelent videóüzenetében.
Azt is közölte, hogy véget kíván vetni azoknak a kultúrharcoknak, amiket elődje például a menekültek vagy a transzneműek jogai ellen folytatott.
Elegünk van a megosztottságból. A politika, ha jól csinálják, akkor egyesíti az embereket. Én az egész karrieremet azzal töltöttem, hogy egyesítsem az embereket. Mert csak így lehetünk sikeresek
− közölte.
Rishi Sunak Said Javid egészségügyi miniszterrel együtt indította el azt a kilépési hullámot a kormányban, amely végül Boris Johnson bukásához vezetett. Emiatt is őt tartják az egyik legesélyesebb jelöltnek. A közösségi oldalán akkor nyilvánosságra hozott lemondólevelében úgy fogalmazott:
a közvélemény joggal várja el a kormányzattól a megfelelő, hozzáértő és komoly vezetést. Úgy gondolom, hogy ezekért a normákért érdemes küzdeni, ezért mondok le.