Az Oroszország elleni szankciók rámutatnak a gazdasági nyomásgyakorlás korlátaira

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint Oroszország gazdasága mintegy kilenc százalékkal esik vissza 2022-ben az eszközök befagyasztása, a pénzügyi szankciók, az olajembargó, valamint a katonai hardverek, olajfúró berendezések és a kereskedelmirepülőgép-alkatrészek értékesítésének tilalma miatt.

A gazdasági erő és nyomásgyakorlás korlátai azonban ebben az esetben is láthatók. Mindazon károk ellenére, amelyeket a nyugati szankciók okoztak, semmi sem utal arra, hogy ezek rávehetnék Moszkvát az ukrajnai háború leállítására vagy akár stratégiai céljainak módosítására.

A gazdasági erőt általában a katonai alternatívájaként fogalmazzák meg. Az Oroszországgal szembeni fokozódó gazdasági szankciókat például az ukrán kormány azon kérésének teljesítése helyett, hogy a NATO repüléstilalmi zónát hozzon létre Ukrajna légterében. Ez a megfogalmazás annak magyarázatára szolgál, hogy a kormányok, amikor geopolitikai konfliktusokba keveredtek, miért fordultak az elmúlt évtizedekben egyre inkább a gazdasági intézkedések felé ahelyett, hogy közvetlen katonai konfliktusba keverednének.

A gazdasági hatalom és nyomásgyakorlás elméleti hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

1990-ben például az ENSZ Biztonsági Tanácsa – válaszul Irak Kuvait elleni inváziójára – olyan embargót szavazott meg, amely általánosan tiltja a kereskedelmet mindkét országgal, később azonban engedélyezte a katonai erő alkalmazását az embargó végrehajtása során.

Szankciók és hatalmak

Egy sor későbbi határozat arra utasította az államokat, hogy használják a hadseregüket, haditengerészetüket és légierejüket az Irakba vagy Kuvaitba rakományt szállító hajók vagy repülőgépek megállítására. Újabban az Oroszország elleni gazdasági szankciók alkalmazása nem zárta ki az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget. A kettő inkább kéz a kézben jár, mint egy nagyobb stratégia lényeges eleme, amellyel Oroszországot meg kell büntetni az agressziója miatt.

Az azonban csupán illúzió, hogy a gazdasági szankciók kizárólag a célpontjaiknak okoznak fájdalmat. Az a tény, hogy Oroszországban a GDP kilencszázalékos csökkenése várható, és a fogyasztói árak éves inflációja 20 százalék körüli, azt jelzi, hogy a Nyugat gazdasági szankciói nemcsak az orosz oligarchákat, hanem a hétköznapi háztartásokat is sújtják.

A legtöbb esetben az a várakozás, hogy a gazdasági szankciók elrettentő erejűek lesznek. Ezen logika alapján a politikai vezetők kisebb eséllyel bocsátkoznak háborús kalandokba, hiszen a gazdasági szankciók, majd az ebből fakadó társadalmi elégedetlenség a hatalmuk elvesztéséhez vezethet.

A gazdasági szankciók további korlátja, ha egy fontos és összekapcsolt gazdasággal szemben sújtják őket, hogy olyan károkat okoznak, amelyek jóval a célpont országon túl is lecsapódnak. Az EU például kezdetben vonakodott szankcionálni az orosz bankokat az ukrajnai háború korai szakaszában, mert attól tartott, hogy kárt okoz a saját bankjainak, amelyeknek követeléseik vannak Oroszországgal szemben. Németország szintén vonakodott az orosz földgáz behozatalának tiltásától, mert attól tartott, hogy az recessziót idéz elő a hazai gazdaságban.

Blokkolt költségek

Az Oroszország elleni gazdasági háború egyéb fejleményei hasonlóan jól illusztrálják a gazdasági erő korlátait, tekintettel a világgazdaság egyre inkább többpólusú szerkezetére. Ilyen például az orosz bankok letiltása a SWIFT-rendszerről, azon kommunikációs hálózatról, amelyet a pénzintézetek az átutalásokról, tranzakciókról és fizetésekről szóló információk továbbítására használnak.

Henry Farrell és Abraham Newman politológusok a kölcsönös fegyveres függőségről szóló munkájukban a SWIFT-rendszert annak példájaként említik, hogy egyes államok hogyan képesek kihasználni az egymásrautaltságot, hogy rákényszerítsék másokra az akaratukat. Megjegyzik, hogy a SWIFT a határokon átnyúló pénzügyi átutalásokkal kapcsolatos utasítások kizárólagos közvetítője.

A legnagyobb különbség a katonai és a gazdasági erő között az, hogy a katonai erő összpontosított, míg a gazdasági erő széttagolt. A hadseregek hierarchikusak, a katonák a felettesek parancsait követik, a zászlóaljakat pedig utasítják a koordinációra. A piacgazdaságok viszont decentralizáltak. A vállalatok és a háztartások az árak, a nyereség és az értékek alapján hoznak döntéseket.

Az ezekből a hálózatokból kiszakadt országok kormányai, amelyek egyszerűen csak óvakodnak attól, hogy ugyanarra a sorsra jussanak, alternatívákba fektethetnek be. Kína a SWIFT-rendszertől és a dollártól való függésének tudatában népszerűsíti valutájának, a jüannak határokon átnyúló használatát, és alternatívát fejleszt a SWIFT-tel és a nyugati banki hálózattal szemben, amely CIPS néven ismert.

Amennyiben ez sikerül, Kína és más országok, például Oroszország is képes lesz nemzetközi tranzakciókat lebonyolítani jüanban, és pénzeszközöket utalni belföldi és külföldi bankok között a Kínai Népbank által üzemeltetett platformon. Ez a gyakorlat megszünteti az Egyesült Államok azon képességét, hogy a SWIFT segítségével információkat gyűjtsön ezen országok határokon átnyúló tranzakcióiról, valamint költségeket rójon az adott ország bankjaira és a velük üzleti kapcsolatban állókra.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Mikhail METZEL / SPUTNIK / AFP)