új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az brit védelmi minisztérium helyzetjelentést adott az ukrajnai háborúról 2022. július 17-én.

    Eszerint Oroszország megerősíti védelmi állásait Ukrajna déli részének megszállt területein. Ez magában foglalja az emberek, a felszerelés és a védelmi raktárak mozgatását Mariupol és Zaporizsja között, valamint Herszonban. Az orosz erők Melitopolban is fokozzák a biztonsági intézkedéseket.

    Az ukrán erők már több mint egy hónapja nyomást gyakorolnak az orosz védelmi vonalra a herszoni területen. Zelenszkij és a miniszterelnök-helyettes legutóbbi nyilatkozatai arra figyelmeztettek, hogy hamarosan hadműveletekre kerül sor, melyek célja, hogy kiszorítsák az oroszokat a jelenleg ellenőrzésük alatt álló területekről.

  • Nyolc ukrán áldozata van annak a repülőgép-szerencsétlenségnek, amely Görögországban történt – írja az Ukrajinszka Pravda. A gép az előzetes információk szerint „veszélyes anyagot” szállított.

    Meg nem erősített információk szerint a gépen lőszereket szállítottak.

    Kapcsolódó
  • Az Európai Unió által az ukrajnai orosz invázió miatt bevezetett oroszellenes szankciók működnek, de időbe telhet a kívánt hatás elérése – fejtette ki Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke.

    A szankciókhoz stratégiai türelemre van szükség, mivel a kívánt hatás elérése hosszú ideig tarthat

    – mondta Borrell, hozzátéve: az uniós szankciók csaknem 1200 személyt, 100 szervezetet, valamint számos jelentős orosz ágazatot céloztak meg. A legfőbb céljuk pedig, hogy 2022 végéig leállítják az EU olajkészleteinek Oroszországtól való vásárlásának 90 százalékát – írta az Unian ukrán hírügynökség. 

  • Volodimir Rogov, a Zaporizzsjai terület közigazgatási tanácsának tagja a RIA Novosztyinak elmondta, hogy felszólította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy „vessen véget Zaporizzsja megszállásának” és vonja ki az ukrán csapatokat.

    Jelenleg a Zaporizzsjai terület több mint 70 százaléka „felszabadult”, a regionális központ, Zaporizzsja városa továbbra is Kijev ellenőrzése alatt áll.

    Zaporizzsja felszabadul. Felszólítjuk Zelenszkijt, hogy rendelje el csapatai kivonását és vessen véget a város megszállásának

    – mondta Rogov.

  • Négy ember tartózkodása ismeretlenné vált, miután orosz megszállók rakétákkal bombázták Vinnicja központját csütörtök délután – közölte Szergij Morgunov, Vinnyica polgármestere.

    A mentései műveletek még mindig tartanak. Hetven embert ápolnak kórházban, köztük 4 gyereket. Összesen 202 ember igényelt orvosi segítséget és sajnos 23 ember meghalt. A halottak közül három gyerek volt, további négy ember tartózkodási helye pedig ismeretlen 

    – írta Morgunov az ukrán Interfax szerint.

  • Az Egyesült Államok EBESZ-nagykövete dokumentálta a Kremlhez hű csapatok által elkövetett háborús bűncselekmények sorozatát.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök szinte biztosan tud azokról a kínzásokról, nemi erőszakról, erőszakos áttelepítésekről és más háborús bűncselekményekről, amelyeket az Egyesült Államok és mások állítása szerint az általa vezetett erők követtek el civilek ellen Ukrajnában, és felelősségre fogják vonni őket – mondta pénteken Michael Carpenter a US News szerint.

    Azt akarjuk jelezni, hogy senki sem maradhat a törvény hatályán kívül. Mindenkit felelősségre fognak vonni

    – emelte ki a megfigyelő. 

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök számára még az elődjeinél is fontosabb, hogy egyenrangú hatalomként kezeljék, és Ukrajna pedig azért kulcskérdés, mert Oroszország számára az egykori Szovjetunió 1989-es felbomlása stratégiai katasztrófa, és nem tudja elfogadni, hogy a Berlin és Oroszország közti terület egésze a NATO része lett – fogalmazott Henry Kissinger, az Egyesült Államok 99 éves volt külügyminisztere.

    Kissinger – aki Richard Nixon republikánus elnök külügyminisztere volt – kifejtette, a mai napig számos politikus fordul hozzá tanácsért, s már számos kötete jelent meg történelmi-politikai témában – írja az MTI. Legutóbbi kötete hat politikai szereplő arculatát és különböző metódusait mutatja be. 

    „Nem receptkönyvet írtam a nemzetközi kapcsolatokhoz” – fogalmazott Kissinger, s hozzátette: minden krízishelyzet más, hiszen minden országnak más történelme van. „A világban mindig van konfliktus, ez nem újdonság, de mindig lehet tanulni mások helyzetéből”. Szerinte például Putyin leginkább Nyikita Szergejevics Hruscsovra, a Szovjetunió volt vezetőjére hasonlít elődei közül. Hruscsov ugyanis arra vágyott, hogy figyeljenek rá és őt egyenrangú félként, országát pedig egyenrangú nagyhatalomként kezeljék. Putyin azonban, Kissinger szerint, „kevésbé impulzív, mint Hruscsov volt, de sokkal sértődöttebb és kimértebb”.

  • Az ukrán védők visszaverték az orosz támadást Bahmut és Szlavjansz irányába – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők. 

    Mint írták, a megszállók aknavetőkkel lőttek Szlavjanszk irányába és támadásokat hajtottak végre Verhnokamjanka és Ivano-Darivka település környékén is, de ezeken a területeken sem jártak sikerrel.

    A veszteségek után az orosz hadsereg arra kényszerült, hogy visszavonuljon – írta az Unian ukrán hírügynökség. 

  • Az ukrán haderő megsemmisítette az oroszok herszoni főhadiszállását  – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők Kommunikációs Osztálya.

    Az osztály szerint az ukrán védők a Lazurnyijban található orosz főhadiszállást, laktanyát és lőszerraktárt támadták meg – írta az Unian ukrán hírügynökség. 

  • Magyarország területére július 16-án 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 7286 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5511 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – számolt be a rendőrség. 

    3 35 3 2 1
    Fotó: police.hu

    Hozzáteszik: a beléptetettek közül a rendőrség 307 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Budapestre vonattal pedig 144 ember, köztük 63 gyermek érkezett.

  • A rendőrök őrizetbe vették Oleh Kulinyicset, Ukrajna Biztonsági Szolgálatának (SzBU) volt krími vezetőjét, akit hazaárulásal gyanúsítanak – jelentette az Interfax hírügynökség.

    Kulinyicsot az ukrán büntető törvénykönyv 111. cikke alapján gyanúsították meg. Ha bűnösnek bizonyul, 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

    Kulinyicsot 2022-ig nevezték ki az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetőjének a Krímben, majd márciusban menesztették.

  • Szombatról vasárnapra virradó éjszaka az orosz megszállók megtámadták Mikolajivot – jelentette be Olekszandr Szjenkovics, a város polgármestere.

    Helyi idő szerint hajnali háromkor légiriadót rendeltek el Mikolajivban és a régióban. Később a polgármester megerősítette, hogy támadás érte a várost.

    Körülbelül 10 erős robbanás dördült Mikolajivban

    – írta közösségi oldalán a polgármester. Szjenkovics későbbre ígért további információkat a támadással kapcsolatban az Unian szerint.

  • Mikola Malomuzs volt ukrán külügyi hírszerzési vezető tábornok a német sajtónak adott interjújában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ultimátumot adott.

    Putyin ki akarja hirdetni a status quót: a teljesen ellenőrzött donyecki és luhanszki területeket, a déli folyosót – amit tovább fog erőltetni – és neki megfelelő feltételeket szab a béketárgyalásokhoz

    – mondta a volt kém.

    Elmondása szerint az orosz vezető választási lehetőséget kínált: vagy Oroszország a következő 1,5–2 hétben nagyszabású offenzívát indít az Ukrajna által ellenőrzött területen, a Donyecki területen, vagy pedig fokozódik a nyomás Harkivra és délre.

    Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha elfogadjuk a Putyin feltételei szerinti tárgyalásokat

    – mondta a tábornok a Moszkovszkij Komszomolec szerint.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Kezdődik az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Szombati percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Kövessenek minket ma is!