Oroszország bejelentette: kiszáll egy fontos nemzetközi projektből

GettyImages-114951190
2022.07.26. 15:21
Az Ukrajna kapcsán egyre élesebb orosz–amerikai rivalizálás újabb jeleként az orosz űrügynökség bejelentette kivonulását a nemzetközi projektből.

Miután Moszkva teljesítette partnerei felé kötelezettségeit, 2024-től kilép a nemzetközi űrállomás (ISS) tevékenységéből. Ezt közösen jelentette be az orosz elnök és a Roszkoszmosz űrügynökség főigazgatója. Jurij Boriszov elmondta, mindent át kell gondolniuk, és most az a legfontosabb, milyen űrbéli lehetőségekkel tudják támogatni az orosz gazdaságot – idézte szavait a Mirror. Beszélt arról is, hogy a prioritás Moszkva számára a saját állomás létrehozása lesz a személyzettel ellátott űrhajók közlekedtetése területén

Az együttműködés áprilisban, az Oroszország elleni első szankciók bevezetését követően állt le. Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz előző vezetője felháborodottan jelentette be, hogy nem hajlandó a továbbiakban együttműködni sem a NASA-val, sem pedig az Európai Űrügynökséggel.

Júliusban a NASA komolyan bírálta, hogy a nemzetközi űrállomáson dolgozó orosz kozmonauták politikai tevékenységet folytatnak. A közlemény azután látott napvilágot, hogy a Roszkoszmosz képeket tett közzé, amelyeken a három orosz az önkényesen kikiáltott Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság zászlóit lengette. Mint írták, a kelet-ukrajnai területek felszabadítását nemcsak a Földön, hanem az űrben is meg kell ünnepelni.

Egyelőre nem világos, hogy ez a NASA-bírálat váltotta-e ki az oroszok kilépését a nemzetközi űrügynökség projektjéből. 

(Borítókép: A Nemzetközi Űrállomás. Fotó: NASA via Getty Images)