Lecsapott a ragadozó, feltörték az európai uniós telefonokat
További Külföld cikkek
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
Annak hatására, hogy jelentős európai politikusok telefonjain, elektronikus eszközein találtak kémszoftvereket az Európai Unión belül is, az Európai Parlament áprilisban elkezdte a képviselők telefonjainak biztonsági átvizsgálását. Jelenleg körülbelül 200 eszközt ellenőriznek, és nemrég futott be az első hír egy „megfertőzési” próbálkozásról.
Níkosz Androulakisz 2014 óta EP-képviselő, azonban 2021 szeptemberében bejelentette, elindul pártja, a balközép PASOK-KINAL elnöki székéért, amely most a harmadik legnépszerűbb politikai tömörülés Görögországban. Az uniós átvizsgálás arra jutott, hogy nem sokkal ezt követően próbáltak kémszoftvert telepíteni a politikus telefonjára.
Androulakisz 2021 őszén egy üzenetet kapott, amely egy linket is tartalmazott, azonban a politikus nem kattintott rá, mivel ismeretlen számról kapta azt.
Az átvizsgálás azt is megállapította, hogy a linken keresztül a Predator kémszoftvert próbálták telepíteni a telefonra,
amely a Magyarországon is nagy port kavaró, izraeli fejlesztésű Pegasus egyszerűsített verziója.
Az Európai Bizottság a nemzeti hatóságokra bízta ezeket az ügyeket, de a rájuk nehezedő nyomás egyre nőtt, nem utolsósorban azért, mert saját munkatársaikat is kémprogramokkal támadták meg. A New York Times szerint az Európai Parlament egyik képviselőjének címzett, július 25-i levelében az Európai Bizottság közölte, hogy a jogérvényesülésért felelős biztosa, Didier Reynders és számos munkatársa novemberben riasztást kapott az Apple-től, hogy telefonjaikat feltörték.
Az Európai Parlament kémprogramokkal foglalkozó különbizottságának elnöke, Sophie in 't Veld holland képviselőnek írt levelében az Európai Bizottság kijelentette, hogy saját szakértői nem tudták megerősíteni a fertőzést, de több gyanús jelet is találtak, és fontos ezeknek utánajárni.
A görög kormány hétfői közleménye szerint a hatóságoknak sürgősen ki kell vizsgálniuk az esetet, emellett határozottan tagadták a Predator használatát.
A szoftvert az észak-macedóniai székhelyű Cytrox nevű cég forgalmazza. A vállalat weboldala nem működik, és senki sem válaszolt a különböző megkeresésekre.
A Meta és a Google dokumentálta a valósághűnek tűnő hivatkozások használatát, amelyek a főbb görög webhelyeket utánozzák, és a személyes mobileszközök megfertőzésére használják a kémprogramokon keresztül. Az Androulakisznak küldött link a Meta által rögzített egyik hamis weboldalról származik.
A kísérlet nem sokkal azután történt, hogy egy hasonló próbálkozást tettek Tanaszisz Koukakisz, egy görög oknyomozó újságíró telefonjának megfertőzésére, ez végül sikerült is, mivel Koukakisz rákattintott a kapott linkre. A görög kormány áprilisban cáfolta, hogy a „fertőzés” mögött állna. Níkosz Androulakisz görög ellenzéki politikus hétfőn keresetet nyújtott be Görögország legfelsőbb bíróságához, hogy megpróbálja rákényszeríteni a görög hatóságokat a vizsgálatra.
A torontói egyetemen működő Citizen Lab kémprogram-szakértője a Predatorról szóló jelentésében azt írta, hogy többek között Egyiptom, Görögország, Indonézia, Madagaszkár és Szaúd-Arábia kormánya valószínűleg a Cytrox ügyfelei közé tartozik.
A laboratórium szerint nagyon valószínűtlen, hogy cégek vagy magánszemélyek tudták megvásárolni a több százezer dollárba kerülő kémprogramot.
A Predator kémprogram a Pegasus kevésbé kifinomult verziója, egy olyan szoftver, amelyet az NSO Group izraeli cég fejlesztett ki, látszólag azért, hogy segítse a kormányokat bűnözők és terroristák elfogásában. A szoftver lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy figyelemmel kísérjék a célpont telefonját minden aspektusból, beleértve a hívásokat, üzeneteket, fényképeket és videókat. A Predator azonban megköveteli, hogy a célpont egy linkre kattintson, míg a Pegasus nem.
Tizennégy EU-s tagország érintett
Az Európai Parlament megkezdte az esetek kivizsgálását, és egy izraeli látogatás során felfedezték, hogy legalább 14 EU-s tagállam kormánya vásárolt Pegasust, azonban ezek közül kettőnek az NSO Group a szerződését felmondta. Legalább hat EU-tagállamban kerültek az állampolgárok kémprogram célkeresztjébe – derül ki az európai törvényhozók megbízásából készült friss jelentésből.
A megfigyeltek között volt Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és az ország védelmi minisztere is. A hírek szerint a célpontok között szerepelt Charles Michel, Belgium egykori miniszterelnöke (2019-től az Európai Tanács elnöke), valamint Emmanuel Macron francia elnök. A lengyel kormány januárban megerősítette, hogy megvásárolta a Pegasust, de tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint a kormány kritikusai után kémkedett volna, annak ellenére, hogy a helyi médiában rengeteg kémszoftveres fertőzésről számoltak be.
Spanyolországban a Citizen Lab jelentése, amelyet az Amnesty International kriminalisztikai kutatása is megerősített, feltárta, hogy
több katalán közéleti személyiséget figyeltek meg, főként a 2017-es sikertelen katalán függetlenségi népszavazás után.
Magyarországon legalább 300 célszemélyről tudni a Direkt36 szerint, köztük szerepelt
- egy ellenzéki városvezető,
- négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa,
- egy fotós, aki együtt dolgozott egy amerikai újságíróval a Kreml-közeli orosz pénzintézet, a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyéről szóló cikken,
- a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa,
- Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, aki Varga Zoltán vendége volt egy 2018-as vacsorán,
- a G-napig Orbán Viktor fő szövetségesének számító Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztárnok fia,
- valamint a CEU egykori diákja, Adrien Beauduin, akit egy 2018-as kormányellenes tüntetésen vettek őrizetbe.
A Pegasus művésznevű kémprogrammal távolról, észrevétlenül lehet behatolni a kiválasztott iPhone-okba vagy Androidon futó eszközökbe egy olyan kiskapun keresztül, amelyről a gyártók és a mobiltelefonok szoftvereinek a fejlesztői sem tudnak. A kémprogram képes üzeneteket, fotókat és e-maileket készíteni és továbbítani a célszemély mobiltelefonjáról, de beszélgetéseket is lehet rögzíteni vele, mikrofont is aktivál, ha kell, és a használója mozgásáról is gyűjt információkat.
(Borítókép: Az Európai Parlament székhelye 2016. május 12-én. Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)