A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMCsempészte az állatok testrészeit, elfogták Kenyában
Egymillió dolláros (389 millió forint) nyomravezetői díj mellett fogtak el Kenyában egy bűnözőt, akit vadon élő állatok testrészeinek tiltott kereskedelmével gyanúsítanak, továbbá azzal, hogy tagja egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszervezetnek – közölte szerdán a BBC alapján az MTI.
A helyi rendőrség beszámolója szerint az Abu Khadi álnéven is ismert Abdi Hussein Ahmedet kedden vették őrizetbe a központi fekvésű Meru megyében egy lakossági bejelentést követően.
Az Egyesült Államok még május végén egymillió dolláros díjat tűzött ki a kenyai hatóságokkal együttműködve olyan információkért cserébe, amelyek Ahmed és egy másik gyanúsított, Badru Abdul Aziz Saleh elfogásához vezetnek. Salehet egy héttel később sikerült őrizetbe venni.
2019-ben New Yorkban egy bíróságon Ahmed ellen vádat emeltek kábítószer és vadon élő állatok testrészeinek csempészete miatt. A vádlottak padján három másik férfival osztozott.
Őket azzal vádolták, hogy szövetkeztek mintegy hétmillió dollár értékű elefántagyar és orrszarvútülök csempészésére Kenyából, Ugandából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Guineából, Mozambikból, Szenegálból és Tanzániából.
A hatósági intézkedések ellenére továbbra is magas a kereslet az orrszarvútülkök iránt, ami az illegális vadászatot ösztönzi, és ezzel a állatok létét fenyegeti. A hagyományos kínai orvoslásban az orrszarvútülök feltételezett – sosem igazolt – potencianövelő hatása miatt számít értékes alapanyagnak.