Bejelentették a részleges mozgósítást, egyre több az összecsapás Hegyi-Karabahban
További Külföld cikkek
Hegyi-Karabah katonai tisztviselői szerint az azerbajdzsáni erők által végrehajtott dróntámadások két katonájukat megölték, további 14-et pedig megsebesítettek − közölte az ABC News.
Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium közölte, hogy az ország egyik katonája meghalt egy állítólagos „terrorcselekményben”, amelyet „illegális örmény katonai alakulat” követett el. Az azerbajdzsáni hadsereg válaszul „megtorló műveletet” hajtott végre, meg nem határozott számú „illegális örmény fegyveres” megölésével és megsebesítésével.
Hegyi-Karabah szeparatista vezetője, Arajik Harutjunyan szerdán részleges katonai mozgósítást jelentett be, ami tovább szította a feszültséget a térségben.
Örményország és Azerbajdzsán évtizedes vitában áll egymással Hegyi-Karabah hovatartozása miatt, amely Azerbajdzsán területén fekszik, de az 1994-ben véget ért szeparatista háború óta az Örményország által támogatott örmény erők ellenőrzése alatt áll.
A 2020-as háborúban a régióban több mint 6600 ember vesztette életét. Hat hétig tartó heves harcok után az Oroszország által közvetített békeszerződés lehetővé tette Azerbajdzsán számára, hogy visszaszerezze az ellenőrzést Hegyi-Karabah nagy része és a környező területek felett, amelyeket az Örményország által támogatott szeparatisták ellenőriztek.
Moszkva mintegy kétezer, általa „békefenntartónak” nevezett katonát küldött a régióba.
Örményország és Azerbajdzsán tisztviselői szerdán egymásra hárították a felelősséget a kiújult összecsapásokért. Az orosz védelmi minisztérium azt állította, hogy Azerbajdzsán volt az, aki megsértette a 2020-as tűzszünetet.
A két ország közös határán tavaly május óta nő a feszültség. Akkor Örményország tiltakozott az azerbajdzsáni csapatoknak a területére való behatolása ellen.
Azerbajdzsán kitartott amellett, hogy katonái olyan területeken állomásoztak, ahol a határt még nem jelölték ki.
Az elmúlt évben többször is voltak szórványos összecsapások a területen.