Hadműveletet indított az izraeli hadsereg a Gázai övezetben
Hadműveletet indított az izraeli hadsereg Hajnalhasadás néven a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen pénteken, megölték az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet katonai vezetőjét – jelentette a helyi média.
Péntek délután a Gázai övezet egyik magas épületét izraeli rakétatámadás érte, amelyben életét vesztette Tajszir Dzsabari, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik katonai parancsnoka, valamint a szervezet mintegy 15 fegyverese, akik a katonai rádió híradása szerint rakéták kilövésére készültek az izraeli csapást követően a szomszédos izraeli területek ellen.
Az izraeli hadsereg polgári védelmi parancsnoksága Vaskupola légvédelmi egységeket telepített Jeruzsálem, Tel-Aviv és Beér-Seva körzetében a civilek védelmére, a gázai övezet körzetében pedig megnyitották az óvóhelyeket – számolt be az MTI.
Civil áldozatai is voltak a rakétacsapásnak
A gázai egészségügy-minisztérium szerint civilek is meghaltak az övezet elleni pénteki izraeli rakétacspásokban: a minisztérium összesen tíz halottról – közöttük egy ötéves kislányról – és ötvenöt sebesültről számolt be. Izraeli becslések szerint az izraeli hadsereg tizenöt fegyverest ölt meg az Iszlám Dzsihád terrorszervezet elleni támadásban.
Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy az iszlamista szervezet elleni művelet folytatódik. Az Izrael, az Európai Unió és az Egyesült Államok által terrorszervezetnek tartott Iszlám Dzsihád megerősítette egyik katonai parancsnoka, Tajszir Dzsabari halálát.
Zijád en-Nahala, az Iszlám Dzsihád főtitkára az al-Mayadín libanoni televíziónak Teheránban kijelentette, hogy a légitámadások után nem lesz tűzszünet.
(Borítókép: Az izraeli hadsereg hadműveletet indított a Gázai övezetben 2022. augusztus 5-én. Fotó: Mustafa Hassona / Anadolu Agency via Getty Images)