Füttyszó helyett tapsvihar – reagált a nemzetközi sajtó Orbán Viktor texasi beszédére
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
A BBC összefoglaló cikkében megjegyezte, hogy Orbán Viktor lelkes tapsviharban részesült a közönség részéről. Mint írták, az országvezető nem foglalkozott közvetlenül a „kevert fajú népekről” tett megjegyzésével, de azt mondta: „Egy keresztény politikus nem lehet rasszista”. Kiemelték, hogy a magyar miniszterelnök azt is mondta, hogy azok, akik rasszistának vagy antiszemitának tartják őt, „egyszerűen idióták”.
A brit Guardian azt írta: Orbán Viktor, Magyarország autokrata vezetője az amerikai konzervatívok előtt Texasban tartott beszédében arra szólította fel az európai és amerikai keresztény nacionalistákat, hogy „egyesítsék erőiket”. A hírportál Orbán Viktor azon állítására is felhívta a figyelmet, hogy a családokat támadás éri a progresszívek részéről, és azt mondta, hogy a gyerekeket meg kell védeni a „genderideológia” „mérgező anyagától”.
Összefoglalva: az anya nő, az apa férfi. Hagyják békén a gyerekeinket. Pont. Vége a vitának!
– idézte a Guardian Orbán Viktort. Hozzátették, ez a megjegyzés hosszan tartó álló tapsot és lelkes huhogást váltott ki a CPAC közönségéből.
A Politico is hosszan foglalkozott a magyar kormányfő beszédével. A tömegben kiszúrtak egy Dallasban élő házaspárt, melynek tagjai „Magyarország” feliratú pólót viseltek a rendezvényen, ezzel is utalva szülőhazájukra. A fajok keveredésére tett megjegyzés „egy kicsit túlzó” volt Orbán részéről – mondta Vessey Ede, aki szerint a miniszterelnök a kultúrák durva összecsapására utalt, amely néhány olyan nyugat-európai országban történt, amelyek menekülteket fogadtak be túlnyomórészt muszlim országokból.
Dicsérték Magyarország kiterjedt kormányzati támogatását a fiatal házaspárok számára, és szerintük az amerikai konzervatívoknak hasonló politikát kellene követniük.
Ezért olyan népszerű Magyarországon Orbán Viktor, mert családbarát. Nemrég voltunk Budapesten, és az emberek nagyon elégedettek vele
– mondta Vessey Lilla.
Andrew Sweet, a konferencia egyik résztvevője szerint az, hogy a CPAC teret engedett Orbánnak, nem egyenlő azzal, hogy teljes mértékben támogatják a nézeteit. Sweet azonban, aki önmaga szerint „centrista” a pártban, arra figyelmeztetett, hogy a republikánusoknak kerülniük kell minden olyan nacionalista megközelítés felkarolását, amely faji vagy hitbeli szempontból homogénné akarja tenni a nemzetet, írja a Politico.
A CNN azt írja, Orbán Viktor megnyerte a rendezvényén közönségét, azzal érvelve, hogy „a magyarországi nacionalista programja összhangban van az amerikai konzervatív mozgalom céljaival”. „Orbán nacionalista retorikája néhány csodálót szerzett neki az Egyesült Államok konzervatívjai körében” – teszi hozzá az írás.
A beszéddel a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap is hosszasan foglalkozik. A cikk szerzője arról írt, Orbán Viktor füttyszó helyett nagy tapsot kapott, miközben „agresszív retorikával a progresszív erők elleni harcra szólított fel”. Megemlítik, hogy Orbán egy ponton arról beszélt: a magyarok tudják, hogyan kell „legyőzni a szabadság ellenségeit a politikai csatatéren”.
Vissza kell vernünk a washingtoni és brüsszeli intézményeket
– idézte a lap a magyar miniszterelnököt.
Az MSNBC is közölt egy hosszú cikket Orbán Viktor beszédét követően. Steve Bene azt írja, a kérdés most az, hogy az amerikai jobboldal felkarol-e egy autoriter bigottat. „A CPAC és Trump tudja, mit mondott Orbán. Tudják, hogy a kritikák kereszttüzébe került. Tudják, hogy a miniszterelnök egyik saját segítője nemrég a szó szoros értelmében nácinak nevezte őt” – jegyezte meg Hegedüs Zsuzsa esetére utalva.
Hozzátette, az amerikai jobboldal nagy része Orbánban többet lát, mint egy hatékony vezetőt: szerinte ő egy olyan modellt kínál, amelyet a konzervatívok utánzásra érdemesnek tartanak.
Ennek fényében a republikánusok és szövetségeseik az Egyesült Államokban elkezdték Orbánt a konzervatív értékek bajnokaként jellemezni. Miután a miniszterelnök elítélte a faji keveredést, a jobboldal könnyen átgondolhatta volna az Orbán iránti vonzalmát. Ehelyett a konzervatívok, úgy tűnik, épp ellenkezőleg cselekedtek. A kevésbé jóindulatú értelmezés szerint a jobboldalon túl sokan látják az autoriter rasszizmust és a demokrácia iránti ellenségességet, és ennek megfelelően felkarolják őt
– jegyezte meg Steve Bene.
(Borítókép: Orbán Viktor felszólal a CPAC konzervatív politikai konferencián 2022. augusztus 4-én, Texasban. Fotó: Brandon Bell / Getty Images)