Koszovó felkészült a szerb támadásra

GettyImages-1164682530
2022.08.11. 06:08
Újra fellángolt a konfliktus Pristina és Belgrád között. Albin Kurti elmondta: „Koszovó készen áll egy esetleges szerbiai támadásra, mivel a szerb kisebbséggel való viszályok súlyosbodása újabb fegyveres konfliktushoz vezethet.”

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a Szerbia és Koszovó közötti feszültség a hónap elején ismét fellángolt, amikor Pristina közölte, hogy kötelezi a Belgrád által támogatott és a koszovói intézményeket el nem ismerő északon élő szerbeket, hogy kezdjék el használni a Pristinában kiadott rendszámtáblákat.

A helyzet egy kissé nyugodtabbá vált, miután az Egyesült Államok és az EU hatására szeptember 1-re halasztották az új szabályok bevezetését Koszovóban.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint azonban

Nem zárhatjuk ki, hogy Belgrád ezen agresszív politikája így vagy úgy Koszovó elleni támadássá is válhat.

A Reutersnek a miniszterelnök azt mondta: nem félnek, csak éberek. Hozzátette, hogy nem azt mondta, hogy ezen vagy a következő héten támadásba lendül Szerbia, azonban „teljesen felelőtlenség lenne kizárni a feszültségek fokozódását és az új konfliktusok lehetőségét”.

Korábban Albin Kurti elmondta, hogy a helyi szerb kisebbség lépéseit Belgrád irányítja, a tiltakozásokért a szerb kormány és Alekszandar Vucsics tehető felelőssé.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

(Borítókép: A koszovói hadsereg kiképzési gyakorlata 2019. július 26-án. Fotó: Chris McGrath/Getty Images)