Az iráni sajtó megtapsolta Salman Rushdie merénylőjét

2022-08-12T232628Z 1027112137 RC2BVV9CEUW5 RTRMADP 3 PEOPLE-SALM
2022.08.13. 12:46
Több iráni újság dicséretben részesítette szombaton azt a személyt, aki megtámadta és súlyosan megsebesítette Salman Rushdie írót, aki a Sátáni versek című regényének 1989-es megjelenése óta halálos fenyegetéseket kap Iránból.

Az indiai születésű brit–amerikai írót egy New York állambeli pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késsel támadta meg egy férfi. Salman Rushdie-t a fején és a hasán érték a késszúrások, a helyi beszámolók szerint 10-15 szúrást szenvedett el, aminek következtében a szemét is elveszítheti a lélegeztetőgépen az életéért küzdő férfi.

Iránban a Reuters szerint egyelőre nem volt hivatalos reakció a Rushdie elleni támadásra. A Kayhan újság azonban, amelynek főszerkesztőjét Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezető nevezi ki, azt írta,

Bravó annak a bátor és kötelességtudó embernek, aki New Yorkban megtámadta a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie-t. Meg kell csókolni annak az embernek a kezét, aki kitépte Isten ellenségének nyakát

– írta a Kayhan nevű iráni médium.

Vérdíjat tűztek ki a fejére

Az 1979-es iráni iszlám forradalom vezetője, a néhai Ruhollah Khomeini ajatollah 1989-ben fatvát, azaz vallási rendeletet bocsátott ki, amelyben felszólította a muszlimokat világszerte, hogy öljék meg az indiai születésű írót, miután könyvét istenkáromlásnak ítélték, és ezzel évekre bujkálásra kényszerítették Salman Rushdie-t.

Egy iráni vallási szervezet 2,7 millió dollár pénzjutalmat kínált fel annak, aki végrehajtja az emberölést. 2012-re ez az összeg 3,3 millió dollárra (1 milliárd 260 millió forintra) ugrott.

A Vatan Emrooz, egy másik iráni lap az egy cikkének azt a címet adta, hogy „Kést Salman Rushdie nyakába”, míg a Khorasan napilap a „A Sátán úton van a pokolba” címmel adott hírt a gyilkossági kísérletről.

(Borítókép: Rendőrök őrködnek a merénylet helyszínén New Yorkban 2022. augusztus 12-én. Fotó: MTI/AP/Joshua Goodman)



  • Hírek
  • Személyi kölcsön