Zelesznkij tanácsadója: A mi taktikánk, hogy káoszt okozunk

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója

Index
2022.08.16. 13:59
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Reuters információja alapján Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy a nyugati országok egy „NATO-szerű rendszert” hoznának létre az ázsiai–csendes-óceáni térségben. Az Egyesült Államok azon igyekszik, hogy a lehető legjobban elnyújtsa az ukrajnai konfliktust – közölte az orosz elnök a moszkvai nemzetközi biztonsági konferencia köszöntőjében. 

    Beszédében arra is kitért, hogy Nancy Pelosi hónap elején megejtett tajvani látogatása „alaposan megtervezett provokáció” volt.  

  • Oroszország tanulmányozza a háborúban szerzett mintákat, és figyelembe veszi azok tulajdonságait fegyverei hatékonyságának növelése érdekében – mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden.

    Gondosan tanulmányozzuk a nyugati fegyverek elfogott modelljeit. Figyelembe vesszük azok jellemzőit és sajátos tulajdonságait annak érdekében, hogy javítsuk a harci műveletek végrehajtási módszereit és növeljük az orosz fegyverek hatékonyságát

    – mondta Shoigu.

    A miniszter szerint a háborúban eloszlott a mítosz a Nyugat „szuperfegyveréről”, amelyet Ukrajnának szállít – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

  • A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében.

    Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a „kollektív Nyugatot és a „nyugati globalista elitet” provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg. Álláspontja szerint a NATO keleti szárnyán a támadó erők csapásmérő képességének növelésével, a katonai infrastruktúra fejlesztésével és a rakétavédelem telepítésével nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, gyengíti a biztonságot. Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására vonatkozó tavaly decemberi orosz javaslatokról.

    Az orosz elnök szerint a nyugati országok katonai konfliktusok kirobbantásával akarják fenntartani „hegemóniájukat”. Az állította, hogy Oroszország az Egyesült Nemzetek Alapokmányával teljes összhangban indított „különleges hadműveletet” Ukrajnában. Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és „vazallusait”, hogy durván beleavatkoznak szuverén államok belügyeibe, provokációkat, puccsokat és polgárháborúkat szerveznek.

    Fenyegetéssel, zsarolással és nyomásgyakorlással próbálják a független államokat arra kényszeríteni, hogy engedelmeskedjenek akaratuknak

    – idézi az MTI.

  • Augusztus 16-án, kedden az orosz megszállók rakétatámadást indítottak a zsitomiri régió ellen – számolt be Telegram-csatornáján a régió katonai közigazgatásának vezetője, Vitalij Bunecsko. 

    A katonai vezető hozzátette: a támadás következtében több robbanás is történt a térségben.

    Figyelem! Zsitomir körzetében két robbanást erősítettek meg egy rakétacsapás eredményeként. További információkról később adunk tájékoztatást

    – írta a posztjában Bunecsko az Unian ukrán hírügynökség szerint.

  • Negyvenkét ország írt alá egy nyilatkozatot, amelyben azt követelik Oroszországtól, hogy vonja ki a csapatait az ukrajnai Zaporizzsja Atomerőműből, mert nagyon nagy veszélyt jelent a jelenlétük – írta meg a Szabad Európa. A nyilatkozatot Magyarország is aláírta. 

    Tagadhatatlan, hogy Oroszország inváziója és folyamatos jelenléte Ukrajna nukleáris létesítményeinél jelentősen növeli a nukleáris incidensek és balesetek kockázatát

    – olvasható a közleményben.

    Sürgetjük az Orosz Föderációt, hogy haladéktalanul vonja ki katonai erőit és minden más illetéktelen személyt a Zaporizzsja Atomerőműből, annak közvetlen környezetéből és egész Ukrajnából, hogy az üzemeltető és az ukrán hatóságok ismét teljesíthessék kötelezettségeiket Ukrajna nemzetközileg elismert határain belül, és a törvényes üzemeltető személyzet külső beavatkozás, fenyegetés és elfogadhatatlanul kemény munkakörülmények nélkül végezhesse a feladatát

    – írja a közlemény. 

  • Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke arra utalt, hogy Ukrajna áll a krími robbantások mögött:

    A fegyveres erők demilitarizációs művelete pontos hadműveleti stratégia mentén folytatódik az ukrán területek teljes visszafoglalásáig

    – jelentette ki Andrij Jermak.

  • Vlagyimir Matvejev, az Oroszországi Föderáció Külföldi Hírszerző Szolgálatának (SVR) vezérezredese a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián kijelentette, a nyugati kurátorok terveket dolgoznak ki az ukrán földek egy részének felosztására és megszállására.

    Amint az SVR-hez érkező információkból kitűnik, a nyugati megbízottak már elkönyvelték a kijevi rezsim bukását, és keményen dolgoznak azon, hogy terveket szőjenek az ukrán földek legalább egy részének felosztására és megszállására. A valóságban sokkal több forog kockán, mint Ukrajna. Washington és szövetségesei számára a világuralom gyarmati rendszerének sorsáról van szó

    – mondta Matvejev. A TASZSZ szerint hangsúlyozta, hogy a Nyugat, „vitatva Oroszország természetes és törvényes jogait a nemzetbiztonság garantálására”, nem aggódik „a kijevi rendszer sorsa miatt”.

  • Az orosz hatóságok letartóztatták az FSZB egyik korábbi vezetőjét, aki a donyecki lázadók vezetője és a „Népköztársaság” koncepciójának megálmodója volt. Az egykori FSZB-tag, Igor Girkin a Kelet-Ukrajnában dúló káosz egyik első számú okozója: jelentős szerepet játszott abban, hogy az elmúlt nyolc év történései Ukrajna megszállásában csúcsosodtak ki. 

    Igor Girkin volt az első számú ideológusa annak is, hogy valósítsák meg a „népakaratot”, és kiáltsák ki Donyeck és Luhanszk függetlenségét. A háború kitörése óta az egykori vezető többször is megemlítette a kételyeit az orosz hadsereggel kapcsolatban, akik szerinte nem elég hatékonyak és könyörtelenek. Emiatt döntött úgy, hogy saját maga indul a frontra harcolni. 

    Alekszandr Zsucskovszkij orosz nacionalista politikus szerint azonban Igor Girkint letartóztatták az orosz fennhatóság alatt álló Krím félszigeten, miközben éppen a dél-ukrajnai Herszon megyébe tartott – írja a The Irish Independent

  • Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoportként elhíresült orosz zsoldosszervezet egyik alapítója túlélhette az ukrán rakétatámadást, amelyet a Popasznajában található zsoldosbázisra mértek. 

    Hétfőn érte rakétatámadás az épületet, amelyben számos Wagner-zsoldos életét vesztette. Néhány ukrán forrás egyenesen arról cikkezett, hogy a támadással Jevgenyij Prigozsint, a zsoldosszervezet egyik alapítóját és vezetőjét is sikerült kiiktatni. 

    Most mégis úgy tűnik, hogy Jevgenyij Prigozsin túlélte a támadást. A Wagner-csoporthoz köthető orosz fiókok több fotót is közzétettek Jevgenyij Prigozsinról, amint a lebombázott épület falai között „keresi a saját holttestét” – fogalmaztak az oldalak. Ezeket azóta már több független és ukránpárti forrás is megosztotta, és semmi jele annak, hogy a hír „vicc” lenne. 

    Egyértelmű, kétségbevonhatatlan bizonyítéka azonban nincs annak, hogy Jevgenyij Prigozsin valóban túlélte a támadást.

  • A „Putyin séfjeként” emlegetett üzletember „vérrel üzletel” – állítja a foglyok jogaiért harcoló Olga Romanova, az Oroszország a rácsok mögött nevű civil szervezet vezetője.

    Legalább három börtön rabjai számoltak be arról, hogy a Kremlhöz köthető üzletember, Jevgenyij Prigozsin személyesen jött el hozzájuk, hogy az elítélt rabok közül toborozza a zsoldosokat Vlagyimir Putyin orosz elnök háborújához – írja a Szabad Európa

    Jevgenyij Prigozsint sokan kötik össze a Wagner-szervezettel. 

  • Az ukrán védők több mint két hónapig védték Popasnát, egy ukrán tüzér szerint ez volt a legnehezebb terület, ahol harcolnia kellett a háborúban – tette közzé a védő visszaemlékezéseit a Facebookon a 24. motorizált dandár. 

    Az ukrán védő úgy véli, hogy az oroszok hatalmas erőket vetettek be a Popasna elleni támadásban. 

    Megállás nélkül haladtak előre a halottak holttestén. Például amikor ötszáz harcost küldtek, és megvertük őket, közvetlenül utánuk további ötszáz érkezett

    – mesélte a katona, hozzátéve, hogy idejük sem volt megszámolni a megsemmisült orosz felszereléseket, mivel naponta 40-50 célpontot találtak el. 

  • Minden olyan kísérlet, amely Oroszország eltörlésére törekszik, teljesen hiábavaló és ostoba – nyilatkozta Vlagyimir Putyin. 

    Minden olyan kísérlet, amely arra törekszik, hogy eltörölje a kultúránkat, hogy eltörölje Oroszországot, teljesen hiábavaló és ostoba. Aki pedig máshogy gondolja, az egyszerűen nem tanulta meg jól a történelmi leckét 

    – közölte az elnök a Travida Art fórumon. 

    Az orosz elnök szerint az a fiatalabb generáció, amelyik képes álmodni és dolgozni, továbbviszi az orosz kultúra hagyományait, biztosítva a további generációk folytonosságát is – írja a TASZSZ. Annak ellenére, hogy a fesztivál résztvevői is különböző kultúrákat, különböző művészeti ágazatokat reprezentálnak, vannak közös értékeik: az igazságosságba vetett hit, az anyaföld szeretete, az önfejlesztés és az itteni emberek segítése – részletezte Vlagyimir Putyin. 

    Ezek a képességek, a nemzetünk ezen karakterei teszik a népünket legyőzhetetlenné, a kultúránkat pedig nagyszerűvé 

    – tette hozzá. 

    Véleménye szerint Oroszország történelme azt tanította, hogy az emberek erőssége az egységben rejlik. 

    Ebben az évben a fesztivál szűk csapatában olyan fiatalok is vannak, akik a felszabadított Donyeck és Luhanszk térségből származnak. Ma itt vagytok, együtt, készek arra, hogy áldozatot hozzatok a közös célért, és tudjátok, hogy együtt vagytok erősek. Ezt tanítja nekünk Oroszország történelme

    – részletezte az elnök. 

  • Robbanások hallatszottak augusztus 16-án reggel az oroszok által megszállt Krím félszigeten, a sziget egy részét sűrű füst borítja – számolt be az Unian ukrán hírügynökség a helyi Telegram-csatornákra hivatkozva. 

    Mint írták, a szemtanúk szerint a robbanás a Dzsankojszkij körzetben lévő villamos energiai létesítményben történ. Olekszij Goncsarenko ukrán képviselő szerint azonban egy orosz lőszerraktár robbant fel. 

  • Miután kitört az ukrajnai háború, a nyugati országok sorra vezették be a szankciókat Oroszországgal szemben, amelyek többek között a befektetéseket is korlátozták – írja a CNN.

    A szaúdi Kingdom Holding azonban a Gazpromba, a Rosznyeftybe és a Lukoilba is befektetett a háború kitörését követő első hónapban. 

    A Kingdom Holding tulajdonosa 16,9 százalékban a Mohammed bin Szalmán trónörökös által elnökölt szaúd-arábiai szuverén vagyonalap. Mohammed bin Szalmán korábban nem hozta nyilvánosságra a befektetés alapjait. 

  • Megnövekedett nukleáris veszélyt jelent, hogy az Egyesült Államok továbbra is figyelmen kívül hagyja más államok biztonságát és érdekeit – jelentette ki a washingtoni orosz nagykövetség.

    Mint írták,

    az Egyesült Államok ma továbbra is más országok biztonságát és érdekeit figyelmen kívül hagyva cselekszik, ami hozzájárul a nukleáris kockázatok növekedéséhez. Az ukrán válsággal összefüggésben Oroszországgal való hibrid konfrontációra irányuló amerikai lépések előre nem látható eszkalációval járhatnak, és az atomhatalmak közvetlen katonai összecsapásával.

    Hozzátették: az Egyesült Államok egyoldalú kilépése a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződésből és a Nyitott Égbolt Szerződésben való részvétel felmondása jelentős csapást mért a nukleáris rakéták átláthatóságára és a fegyverzet-ellenőrzési rendszerekre.

  • Hatalmas rakétatámadásra készül Oroszország Ukrajna ellen Belarusz területéről – számolt be az Unian ukrán hírügynökség a belorusz médiára hivatkozva.

    Mint írták, az oroszok légvédelmi rendszert telepítettek a belorusz Zabrovka repülőterére. A helyszínre sok más nehézfegyver mellett mintegy hatvan darab rakétát vittek a rendszerhez. 

    Augusztus 11-én hajnalban a projekt megfigyelői robbantásokat jelentettek Zabrovka térségében. Ezt követően a beloruszoknak és a Maxar műholdképeinek köszönhetően kiderült, hogy egy T–72-es tank megsemmisült azon az éjszakán. A megfigyelők szerint halottak vannak 

    – idézik a jelentést.

  • Tulsi Gabbard, a Demokrata Párt egy korábbi képviselője komoly kritikát fogalmazott meg a jelenleg regnáló amerikai hatalommal szemben amiatt, mert közvetetten beleavatkozik az oroszukrán háborúba – írja a Farsnews

    Szerinte Joe Biden arra használja a háborút, hogy Oroszországban „rezsimváltást” érjen el, miközben bőségesen ellátja az amerikai katonai ipart is.

    Tulsi Gabbard az Oroszország ellen kivetett szankciók ötletével sem ért egyet, mert ezen intézkedések az Egyesült Államoknak és Európának rengeteget ártanak, Oroszország eközben pedig rekordprofitra tesz szert az energiahordozókból. 

    Európa masszív energiaválságot él meg jelenleg. Rekord-energiaárak vannak Franciaországban, Németországban már a közvilágítást korlátozzák, Nagy-Britanniában és Spanyolországban pedig a családoknak és a vállalkozásoknak korlátozzák az energiahasználatát

    – fejtegette.

    Miért történik mindez? Joe Biden szankciói miatt, amit nem kevesebb mint egy modern kori ostrom. Ez ellátási probléma, amelyet Joe Biden idézett elő, és amelyből Oroszország csak profitál

    – tette hozzá.

    Hawaii állam egykori képviselője szerint semmi nem mutatja jobban, hogy nem morális kérdésről van szó, mint az, hogy az Egyesült Államok dollármilliárdokat költ az ukrajnai háborúra.  

    Ez nem az ukrán emberekről vagy a demokrácia védelméről szól. Ez az Oroszországban történő rezsimváltásról szól, valamint a háború kiaknázásáról, hogy megerősítsük a NATO-t és etessük a katonai-ipari komplexumot. Joe Biden számára ez arról is szól, hogy új világrendet alakítson ki, amelyet abban az esetben is nekünk kell vezetnünk, ha ez a nukleáris katasztrófa szélére sodor minket

    – részletezte.

  • Sokszor elhangzott már az ukrajnai háború kirobbanása óta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azonnal célba veszi Moldovát, amint sikerrel zárta az ukrajnai inváziót. Ezzel a gondolattal Juri Felsitinszkij történész és Oroszország-szakértő is maximálisan egyetért – írja a Newsweek

    Még azelőtt, hogy végeznének Ukrajnával, amint elérik Transznyisztriát a folyamatban, kirobbantják a háborút. Moldova onnantól kezdve veszélyben lesz, hogy Oroszország eléri Transznyisztriát. Ha az ukránok nem tudják tartani őket, akkor kirobbantják a háborút Moldovában. Moldova pedig, mint tudjuk, nem NATO-tag

    – vélekedett a történész.

    Hozzátette, az orosz elnököt nem elégíti ki a jelenleg uralma alá hajtott területek birtoklása, a terjeszkedés előkészületeit pedig már most meg lehet figyelni. 

    A Szovjetunió összeomlása óta mintegy 2000 orosz békefenntartó van a területen, az oroszok pedig az elmúlt évtizedben orosz útleveleket osztottak ki a helyi orosz nyelvű lakosságnak. Transznyisztrában mintegy 220 ezer oroszul beszélő ember van, akiknek 2014 óta osztogatnak útlevelet

    – magyarázta.

  • Az ukránmagyar határszakaszon 6499-en léptek be hétfőn Magyarországra, a románmagyar határszakaszon belépők közül pedig 8844-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.

    Hozzátették: a beléptetettek közül a rendőrség 315 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

  • Anton Lisztopad százados elesett az Oroszországgal szembeni harcokban – írta meg az Ukrinform. A férfit 2019-ben választották az ukrán légierő legjobb pilótájává. 

    A százados halálának körülményei egyelőre nem ismertek, de valószínűleg bevetés közben lőtte le a gépét az orosz haderő. Több küldetésen is részt vett Kelet-Ukrajnában, mindössze néhány nappal a halála előtt részesült elnöki kitüntetésben. 

  • Továbbra is heves harcok folynak Avgyijivka és Bahmut irányába – jelentette az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara. 

    Az orosz csapatok Bahmut irányába Bahmutszke, Szoledar, Szumi, Bilogorivka, Konstantyinivka, Jakovlivka és Zajceve területeket támadták. 

    Avgyijivka irányába Krasznohorivka, Szpartak és Nevelszkij településeket vették tűz alá.

    Az ellenséges egységek támadó- és rohamműveleteket hajtottak végre Volodimirivka–Bahmutszke és Sztreapivka–Szoledar irányokban. Itt az ukrán katonák megállították és visszaszorították a betolakodókat. A harci műveletek Pokrovszke–Bahmutszke és Horlivka–Zalizne irányokban folytatódnak

    – áll a jelentésben az Unian ukrán hírügynökség szerint. 

  • Az ukrán fegyveres erők az éjszaka háromszor is lőtték a Donyecki
    Népköztársaság területét az oroszok szerint.

    Erről a népköztársaság képviselete tájékoztatott.

    Megjegyzik, hogy az ukrán fegyveres erők tűz alá vették Donyecken belül Kijev és Kujbisevszkij kerületeit, valamint Zajcevo települést. TASZSZ szerint összesen több mint tíz lövedéket indított a tüzérség, köztük NATO-kaliberűeket is.

  • Az ukrajnai háború elől augusztus 15-én 155 ember, köztük 56 gyermek érkezett Budapestre vonattal – számolt be a rendőrség a police.hu oldalon.

    Hozzátették: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

  • Olajvezeték elleni terrortámadást sikerült megakadályozni az oroszországi Volgográd megyében – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közkapcsolati központja, amely szerint a robbantást az ukrán szakszolgálatok ellenőrzése alatt készítették elő.

    Az FSZB szerint az olajvezeték elleni robbantási kísérlet közben „semlegesítettek” két orosz állampolgárt, akik az őrizetbe vételi kísérlet során fegyveres ellenállást tanúsítottak. A szolgálat azt állította, hogy mindketten tagjai voltak a Makszim Marcsinkevics (Tesak) neonáci videóblogger által létrehozott Resztrukt jobboldali radikális csoportnak.

    A bűncselekmény helyszínén lefoglaltak egy házilag előállított, nagy teljesítményű robbanószerkezetet, valamint két, éleslőszer kilövésére alkalmassá tett traumatikus fegyvert – számolt be az MTI.

  • Az ENSZ rendelkezik elegendő logisztikai és biztonsági kapacitással ahhoz, hogy támogassa a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreinek látogatását az ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben, amennyiben Oroszország és Ukrajna is beleegyezik – mondta Stephane Dujarric, az ENSZ szóvivője.

    Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakemberei látogatást tegyenek a dél-ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben

    – közölte hétfőn közzétett nyilatkozatában Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő.

    „Az ügynökséggel és annak vezetésével szorosan együttműködve mindent megteszünk, ami szükséges ahhoz, hogy a NAÜ szakemberei az erőműben tartózkodhassanak, és valódi értékelést adjanak az ukrán fél romboló akcióiról” – mondta Zaharova a Jerusalem Post híradása szerint.

  • Az orosz védelmi minisztérium közölte, a Barents-tenger felett szolgálatot teljesítő légvédelmi erők ismeretlen légi célpontot fedeztek fel, amely az államhatár felé tart.

    Az államhatár megsértésének megakadályozása érdekében a légvédelmi szolgálatban egy MiG–31bm típusú vadászgépet emeltek ki, amelyet a brit légierő RC–135 típusú elektronikus hírszerzési és elektronikus hadviselési repülőgépeként azonosítottak. A légi célpont megsértette Oroszország államhatárát a Szvjatoj Nosz-fok térségében

    – közölték a Honvédelmi Minisztériumban. Az orosz légierő kiszorította az RC–135-öt az orosz légtérből – írja a Ria Novosztyi hírügynökség.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Hétfői percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ma is!