Emelkedik a Rajna vízszintje Németországban
A Mainz és Koblenz városok között fekvő Kaub településnél a szövetségi vízügyi és hajózási hivatal (WSV) közlése szerint az irányadó vízállás szombat reggel 44 centiméteren állt, szemben a péntek déli 35 centiméterrel. A hivatal tisztviselői az előrejelzések alapján úgy vélik, hogy a mutató keddig másfél méterre emelkedhet, majd ismét süllyedni kezd.
A WSV szerint a folyó tényleges mélysége pénteken 1,45 méter volt.
A vízállás egyebek között azt befolyásolja, hogy a teherhajók mekkora terhet tudnak szállítani a vízi úton.
A Rajna-vidék-Pfalz tartományban található Kaub fontos kapcsolódási pont a rajnai hajózás számára. Az ottani vízállásnak azért van különös jelentősége, mert a folyó ezen a ponton nagyon sekély.
A teher- és személyhajók már hetek óta kicsi vízmélységgel küzdenek. A hajósoknak a rakomány berakodásakor figyelembe kellett venniük a hajó merülését. Alacsony vízállásnál kevesebb rakományt tudnak szállítani, és egy bizonyos ponton a folyami szállítás gazdaságtalanná válik. Az árut ekkor közúton vagy vasúton kell elszállítani – számolt be az MTI.