Kolumbia stratégiát vált a lázadó csoportok elleni harcban

2022.08.26. 09:31
Kolumbia új baloldali kormánya közölte, hogy felfüggeszti a fegyveres csoportok elleni légi bombázásokat, hogy minimalizálja a civilek és a szervezetekbe erőszakkal toborzott gyermekkatonák halálát.

Iván Velásquez védelmi miniszter csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy a lépés a kormány hajlandóságát jelzi, hogy esetlegesen tárgyalásokat kezdjen a fegyveres csoportokkal. Ez lényegi változást jelent Kolumbia kábítószer-kereskedő csoportok elleni stratégiájában, miközben az utóbbi időben megnőtt az erőszak, különösen az ország távoli részein.

Az életet kell előnyben részesítenünk a halállal szemben, és nem hajthatunk végre olyan műveleteket, amelyek a polgári lakosság életét veszélyeztetik

– jelentette ki Iván Velásquez.

A lázadók táborainak bombázása állandó vitatéma Kolumbiában, ahol közel hat évtizeden át dúlt a véres polgárháború, amely több mint 450 ezer ember halálát követelte. 2019-ben az akkori védelmi miniszter, Guillermo Botero lemondott, miután a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) elleni katonai rajtaütés során nyolc 12 és 17 év közötti, erőszakkal toborzott gyermeket megöltek.

Két évvel később egy baloldali törvényhozó azt állította, hogy négy gyermeket öltek meg a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) egyik vezetőjének likvidálására indított bombázási akcióban.

Gustavo Petro elnök – aki maga is volt lázadó – júniusi megválasztása óta az új kormány a hadsereg által alkalmazott taktika megváltoztatására összpontosít, követelve, hogy jobban tartsák tiszteletben az emberi jogokat és a béke védelmében cselekedjenek. A kolumbiai kormány 2016-ban békeszerződést írt alá a FARC-cal, de a csoport disszidens tagjai elutasították a megállapodást, és nem voltak hajlandóak letenni a fegyvert.

Az elnök kijelentette, hogy tárgyalni kíván a lázadókkal a konfliktus lezárása érdekében, írja az al-Dzsazíra angol nyelvű kiadása.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

3 órája

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.

február 27., 18:58

  • Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.

február 27., 13:00

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.

február 27., 06:28

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

3 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

34 perce

  • Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.

február 27., 06:57

  • Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.

február 27., 12:52

  • Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.

február 27., 11:50

  • Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.

február 27., 11:38

  • Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.

február 27., 09:36

  • Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.

február 27., 08:20

  • Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

A miniszterelnök nem kapott meghívót.

február 27., 10:52

  • Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.

1 órája

  • Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen

A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen

Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.

2 órája

  • Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben

Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben

A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.

február 27., 11:35

  • Külföld
Megrendítő számok az Egyesült Királyságból, 173 anyát gyilkolt meg a saját gyereke

Megrendítő számok az Egyesült Királyságból, 173 anyát gyilkolt meg a saját gyereke

Döbbenetesen részletes jelentést adtak közzé.

17 perce

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

2 órája

  • Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.

27 perce