
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Jelenleg a 14 év feletti németek több mint egyharmada (34,5 százalék) dohányzik saját bevallása szerint, miközben a pandémia előtt, 2020 elején még csak 27 százalékuk volt dohányos.
Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarországon is egyre többet költenek a dohányboltokban.
Daniel Kotz járványkutató, a Debra igazgatója ijesztőnek nevezte a dohányzók arányának emelkedését. A szakember ezt a tendenciát elsősorban a volt dohányosok visszaesésének tulajdonítja. Ők a Covid–19-járvány okozta stressz és szorongás miatt kezdtek újra dohányozni.
Christina Rummel, a német dohányzáskutató központ ügyvezető igazgatója biztatónak nevezte, hogy az 1970–1990-es években tapasztalt tendenciával ellentétben egyre csökken a dohányzó vagy a dohányzást akár csak elkezdő fiatalok száma. Hozzátette, az idősebb felnőtteknél ezzel ellentétes irányzatot figyeltek meg – írja az MTI.
Katrin Schaller, a heidelbergi Német Rákkutató Központ munkatársa szerint Németországnak szigorúan fel kell lépnie a reklámok és az automatákból történő értékesítés ellen, és kifogásolta, hogy „a dohányosoknak túl kevés ösztönzőt kínálnak a dohányzásról való leszokásra”, valamint hozzátette, hogy a gyártók ráadásul egyre több új terméket dobnak piacra, például e-cigarettákat, hevítőrudakat vagy a leszokást – úgymond – segítő nikotinos tasakokat.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMilorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
40 perce
2 órája
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
38 perce
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
február 26., 06:04
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
6 órája
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.
február 26., 11:28
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
16 órája
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
3 órája
8 órája
február 26., 11:58
A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.
február 26., 12:02
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
57 perce