Államtitok, és börtön jár érte, de jött egy sokkoló szám a halott orosz katonákról

32HE77C-highres
2022.09.04. 11:08

Az ukrajnai háború menetét a legtisztábban és legátláthatóbban kétféle módon lehet követni. Az első a térkép, amelyen kristálytisztán kirajzolódik, a háború adott pillanatában, hogy állnak a felek. A megszerzett területek szerint tökéletesen behatárolható, mennyire sikeres a háborús stratégia, és amennyiben nem az, támpontot nyújthat, hogy miben kell változtatni. Mind Ukrajna, mind pedig Oroszország többször hangoztatta már, hogy addig nem érhetnek véget a harcok, amíg nem tesznek eleget területi célkitűzéseiknek.

A tisztánlátásunkat továbbá segíti a háborúzó felek által számlált veszteségek, amik a konfliktus előrehaladtával egyre embertelenebb méreteket öltenek. Immáron a háború 193. napjánál tartunk, az eddig eltelt idő pedig a számokban is tetten érhető.

Közel ötvenezer orosz halott

Az ukrán fegyveres erők szokásukhoz híven vasárnap is közölték legfrissebb hivatalos becslésüket a háborúban eddig elszenvedett orosz veszteségekről, amelyről a Kyiv Independent egy hasznos grafikát készített. Erre ránézve rögtön szembeötlő a halott orosz katonák száma, csupán 500 főre vannak az ötvenezer halottól. A orosz kormány március 25-e óta nem számolt be saját veszteségeiről, ekkor összesen 1351 halottról és 3825 sebesültről tájékoztattak. A háborús áldozatok államtitoknak számítanak Oroszországban, felfedésüket pedig hét év börtönbüntetéssel jutalmaznák.

Máshol mást mondanak

Július végén a CIA igazgatója, William Burns a Washington Examinernek arról számolt be, hogy az amerikai hírszerzés becslései szerint összesen mintegy 60 ezer orosz áldozata lehet a háborúnak. Egy sokkal merészebb becslésről írt a Wall Street Journal márciusban, akik a NATO elemzésére hivatkozva már akkor 15 ezer orosz halottról tudósítottak. Amiről pedig mi is beszámoltunk az Indexen, a Pentagon augusztus eleji becslése szerint csaknem 80 ezer főre tehető az oroszok háborús vesztesége.

Időben ugyan vannak eltérések, de jól látszik, hogy a számokban nincs konszenzus, hol kisebb, hol nagyobb az eltérés.

Amint azt a Washington Post írása is megjegyezte, ezek a különbségek azt bizonyítják, hogy az áldozatok számlálása pontatlan tudomány, amiben gyakran belegabalyodik a politika és könnyen félretájékoztatás lesz az eredménye.

Akkor mégis minek ez a sok adat?

Teljesen érhető az igény a száraznak tűnő, de ugyanakkor nagyon is kijózanító adatokra, hiszen hiába az eltérések és az apróbb pontatlanságok, végsősoron a felek veszteségei a fő meghatározói a háború kimenetelének.

Jelenleg egy olyan szakaszában tart a háború, amikor minimális a mozgás a frontvonalon. Vannak ugyan városnegyedeket ért támadások, de jelentős offenzívát egyik fél sem indít.

A felek jelenleg kivárásra játszanak.

Az ukrán kormány egyik magas rangú képviselője korábban már elismerte, nincs elég kapacitásuk ahhoz, hogy ellentámadásba lendüljenek, az orosz csapatok pedig csökkenteni szeretnék veszteségeiket, mivel ha hinni lehet az ukrán védelmi minisztérium adatainak, hajszálnyira vannak az 50 ezer halottól. Azért, hogy ne alakuljon ki állóháború, az oroszok terve változatlan a fronton: tömeges tüzérségi támadásokat indítanak abból a célból, hogy lerombolják az ukrán településeket.

(Borítókép: Egy lebombázott lakóház Kramatorszk Donyeck régióban Ukrajnában 2022. augusztus 31-én. Fotó: Anatolii Stepanov / AFP)