Olaszországban is az abortusztörvény szigorítására készülnek

2022.09.17. 17:04
A szeptember 25-e után megalakuló új római parlamentben az élet- és magzatvédő törvények szigorítására készülnek, miután a kampányban minden párt állást foglalt a témában. A magyarországi rendelkezés éles vitát váltott ki az olasz közéletben is.

A L’Avvenire olasz lap beszámolója szerint  a legnagyobb család- és életvédő szervezetek közös dokumentumot adtak át a választásra készülő pártoknak. A szövegben arra szólítják fel a politikai erőket, hogy tegyenek lépéseket a demográfiai csökkenés megállítása érdekében, biztosítsák az anyasághoz és az apasághoz való jogot, valamint a magzat védelmét. A javaslatok között szerepel, hogy egyszer egy évben külön napot szenteljenek a születendő életnek – idézte az MTI.

A Family Day nevű szervezetet vezető Massimo Gandolfini úgy nyilatkozott, hogy kampánykezdeményezésük mindenekelőtt a választókhoz szól: „El kell menni szavazni, az urnáktól való távolmaradás bűn, mivel mindazoknak, akik védeni akarják az életet, a családot, valamint a nevelési szabadságot, hallatni kell szavukat az annak ellentmondó pártokkal és jelöltekkel szemben, kulturális forradalmat kell indítani szeptember 25-én” – jelentette ki.

„Azt a jogot biztosítanák, hogy ne kelljen az abortuszt választaniuk”

Az abortusz mindennapos témává vált a választás közeledtével. A baloldali szimpátiáiról ismert olasz színésznő, Sabrina Ferilli a közösségi oldalán kínzásnak nevezte a Magyarországon bevezetett rendelkezést, mely a magzati szívhang meghallgatásának lehetőségét írja elő. Hozzátette, hogy ugyanaz a „megaláztatás” várja a nőket az olasz jobboldal választási győzelme esetén, ha egy nő – vagyis Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke – lesz a következő kormányfő.

Korábban az egyik legnépszerűbb olasz influenszer, Chiara Ferragni is az Olasz Testvérek politikája ellen tiltakozott, hangoztatva, hogy a párt vezette tartományokban eltörölték az abortuszhoz való jogot. Giorgia Meloni úgy reagált, hogy pártja az abortusz helyett azt a jogot kívánja biztosítani a nőknek, hogy ne kelljen az abortuszt választaniuk.

Egy olasz tartományban is bevezették a szívhang meghallgatását

Az FdI vezette Marche tartomány abortuszpolitikája a választási kampány augusztusi kezdetén kapott figyelmet, amikor egészségügyi szakszervezetek közölték, hogy a művi terhességmegszakítás mellett döntő nők fele a régión kívül, más olaszországi térség kórházaiban keres megoldást. Elisabetta Piccolotti, az Olasz Baloldal (SI) képviselőjelöltje vizsgálatot sürgetett az ügyben az egészségügyi tárcánál, miután információi szerint Marche tartományban bevezették a magzati szívhang meghallgatását a terhességmegszakítást választó nők számára.

Eleonora Evi, a Zöldek európai parlamenti képviselője a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatón az Olaszország középső részén található Marche tartományt Magyarországhoz hasonlította a Pintér Sándor belügyminiszter által bejelentett magzatvédelmi intézkedéseket követően. Az egészségügyi minisztérium és Marche tartomány péntek este tagadta a rájuk vonatkozó értesüléseket.

Kapcsolódó
Változik a hazai abortusztörvény

Változik a hazai abortusztörvény

A részletek a Magyar Közlönyben jelentek meg.

Lelkiismereti okból tagadják meg az abortusz

Olaszországban egy 1978-ben megtartott népszavazással tették törvényessé az abortuszt.  Az egészségügyi érdekképviseletek adatai szerint mégis az olaszországi nőgyógyász-szülész orvosok több mint 64 százaléka lelkiismereti okokból megtagadja a terhességmegszakítást, Marchéban az arány eléri a hetven százalékot.

Emma Bonino, az Európa+ nevű párt vezetője, korábbi európai uniós biztos a külföldi sajtónak adott tájékoztatón úgy vélte, bárki is nyerje a szeptember 25-i parlamenti választásokat, az abortusztörvényt nem fogja eltörölni. „A törvény marad, de ha a jobboldal győz, alakulhat úgy, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne alkalmazzák, az orvosok többsége úgyis nemet mond” – hangoztatta Bonino.

Az élet- és családvédő mozgalmakhoz közel álló Simone Pillon szenátor, a Liga politikusa a Radio Popolare csatornán üdvözölte a magyar rendelkezést, hangoztatva, hogy az „végre az embert helyezi a középpontba”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.

1 órája

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

8 órája