Újabb per Donald Trump ellen, állítólag húsz éve megerőszakolt egy újságírónőt
E. Jean Carroll egykori újságíró azt állítja, hogy az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump több mint két évtizeddel ezelőtt megerőszakolta őt egy áruház próbafülkéjében, és most egy újabb pert tervez ellene – írja a Guardian. Az újságíró 2019-ben perelte be először Trumpot, aki azonban tagadta az ellene felhozott vádakat.
Nagy tisztelettel mondom: egyrészt nem az esetem, másrészt a dolog soha nem történt meg
– nyilatkozta akkor Trump, aki azt mondta: Carroll csak azért találta ki ezt az egészet, hogy az akkoriban megjelent könyvének eladott példányszámát növelje.
Az írónő most ismételten pert indít Trump ellen, ugyanis egy nemrégiben elfogadott New York-i törvény értelmében a felperesnek egy éve van rá, hogy bizonyítsa az igazát a szexuális zaklatással kapcsolatos esetekben, függetlenül attól, hogy mikor történt az eset.
Alina Habba, Trump ügyvédje határozottan ellenzi a két ügy egyszerre tárgyalását, vagyis a 2019-est és a mostanit, mert ez szerinte teljesen megváltoztatná az ügy tárgyát.
Carroll ügyvédje azt szeretné, ha Trump eskü alatt tanúskodna, valamint DNS-mintát is szeretnének tőle venni, hogy összehasonlítsák azzal a ruhán talált mintával, amelyet a nő az állítólagos erőszak estéjén viselt.