
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A tudósok a herpes simplex nevű vírust legyengítették, illetve módosították, ezáltal hatékonnyá vált a daganatok elpusztításában. Ugyan még szükség van további vizsgálatokra, a szakértők szerint az előrehaladott rákos betegek számára mentőövet jelenthet.
A herpeszvírust injekcióval adják be a betegeknek és közvetlenül a daganatba fecskendezik. A vírus kétféleképpen támadja a rákot: behatol a rákos sejtekbe és szétrepeszti azokat, valamint aktiválja az immunrendszert – számolt be a BBC.
Egy 39 éves brit lakos egyike azoknak a betegeknek, akik részt vettek egy londoni rákkutató intézet által végzett, jelenleg is zajló, első fázisú vizsgálaton. Nála 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákot. Az akkori kezelések ellenére a rákja tovább nőtt és azt mondták neki, hogy élete végéig küzdenie kell ellene.
Nem sokkal később a férfinak lehetősége nyílt részt venni az újfajta vírusterápián, és öt héten keresztül kapta a herpeszvírus speciálisan módosított változatát. Most úgy tűnik, legyőzte a betegséget és a rák már két éve nem tért vissza.
Mint írják, a kísérlet keretében már mintegy 40 beteg próbálta ki a kezelést és többeknél zsugorodott a daganat.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMTrump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.
tegnap, 21:43
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
tegnap, 21:50
tegnap, 20:50
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
március 20., 05:52
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
tegnap, 16:55
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
tegnap, 15:50
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
tegnap, 13:44
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
tegnap, 12:44
tegnap, 11:33
tegnap, 10:21
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
tegnap, 06:12