11:00, November 26.
Tunézia 0
Ausztrália 1
al-Dzsanúb Stadion D csoport
14:00, November 26. ÉLŐ
Lengyelország 0
Szaúd-Arábia 0
Education City Stadion C csoport
17:00, November 26.
Franciaország 0
Dánia 0
974 Stadion D csoport
20:00, November 26.
Argentína 0
Mexikó 0

Orbán neve volt a varázsige: szürreális este egy belgrádi kocsmában

GettyImages-1208432880
2022.10.06. 15:26
Belgrádig kellett utaznia az embernek, a Crvena zvezda–Ferencváros Európa-liga futballmeccsre, hogy megtapasztalja, micsoda indulatokat gerjeszt Orbán Viktor neve ebben a sokat látott és szenvedett Kelet-Európában. Csupán annyi kellett ehhez a szürreális élményhez, hogy az ember betérjen egy pohár sörre a Puna Krigla (Teli Korsó) nevű késdobálóba, néhánysaroknyira a Rajko Mitics Stadiontól.

Már háromnegyed kilencre járt az idő, rég leadtuk a tudósítást a Fradi kora esti sajtóértekezletéről, elfogyasztottunk egy fenséges pljeszkavicát a Rajko Mitics Stadion melletti kiülős kiskocsmában – nota bene: tombol a vénasszonyok nyara Belgrádban –, majd elindultunk a Crvena zvezda–Ferencváros csütörtök esti Európa-liga-összecsapás helyszínétől félórás sétára lévő szállásunk felé. Közben fél szemmel azt figyeltük, melyik bárból szűrődik ki kékes fény, hol lehetne megnézni valamelyik késő esti Bajnokok Ligája-mérkőzést, mondjuk a Chelsea–Milan- vagy a Real Madrid–Sahtar Doneck-találkozót.

Már majdnem hazaértünk, amikor a gesztenyefák alatt egy nem éppen bizalomgerjesztő, Puna Krigla (magyarul Teli Korsó) nevű késdobáló sziluettje tűnt fel, odabent egy meglehetősen szemcsés, de mégiscsak élvezhető képet sugárzó tévékészülékkel. A helyiségben tíz-tizenöt szerb atyafi elemezte Aubameyangék játékát, amikor Mateo Kovacichoz került a labda, elhangzott egy-két ízes szerb szitokszó – végtére is a Chelsea remek középpályása horvát –, miközben kevés híján füstmérgezést kaptunk, tudniillik mindenki olyan intenzitással dohányzott az aprócska helyiségben, mintha külön fizetnének érte. 

A szerbiai viszonyok terén kevésbé tájékozott olvasó kedvéért eláruljuk: déli szomszédunknál még nem tiltották be a dohányzást a szórakozóhelyeken.

Summa summarum, rendeltünk két üveg Lav sört – nem vicc, ez a neve, mint angolul a szerelemnek –, és félhangosan elkezdtünk beszélgetni. A kocsma népe hegyezni kezdte a fülét, majd amikor egyértelművé vált számukra, hogy magyarok vagyunk, egyikük felordított, mintha megütötte volna a főnyereményt:

Magyari! Orbán–Vucsics!

És két keze mutatóujját egymásba fonva jelezte, hogy a magyar és a szerb miniszterelnök, következésképpen a két nép barátsága megbonthatatlan, mire a kocsma közönsége szinte egy emberként diadalüvöltésben tört ki.

Szinte, írom, mert az egyik jó negyvenes, kissé búskomor férfi érces hangon felüvöltött:

Orbán, Vucsics diktátor!

Na, erre a többiek lehurrogták, nem sok hiányzott hozzá, hogy meg is pofozzák, majd egyikük, egy jó 190 centis, félelmetes külsejű pasas (mint hamarosan megtudtuk, Bajacs volt a neve, gyorsan megnéztem Google barátunkat segítségül hívva, ez annyit jelent magyarul, hogy varázsló) mindkettőnket átkarolt – mintha egy grizzlymedve ölelt volna át –, a söntéspulttól az egyetlen üres asztalhoz vonszolt, és gyorsan kirendelt még két Lav sört, noha alig kezdtünk bele a saját italunkba.

Innentől kezdve nem volt menekvés. Bajacs barátunk félpercenként felüvöltve közölte velünk azt az egyetlen szót, amit szerbül, angolul és németül tudott, ez pedig a következő volt:

Willkommen! Welcome! Dobro dosli!

Majd meghatározott időközönként a szívére mutatott, és ezt dörögte:

Od szrca!

Vagyis a szívéből jön, mármint a magyar nép iránt táplált fékezhetetlen barátsága, amely újabb és újabb Lav sörök kirendelésében nyilvánult meg. 

De még csak ezután jött a java. Muszáj volt közös szelfit lőnünk Bajaccsal, majd megtudtuk, hogy vérmes Crvena zvezda-drukker, és hogy kiterjedt nyelvtudását megcsillogtassa, többször is beleordította a kocsma légterébe – ahol, mint mondtam, vágni lehetett a füstöt –, hogy

Stella rossa!

Merthogy olaszul is tudta szíve klubja nevét... Majd elárulta, hogy október 13-án ott lesz a Groupama Arénában a csütörtöki meccs visszavágóján, mi több, elkezdte éltetni a Fradit! Igen, nem elírás: a Fradit! Erre természetesen jómagam is megcsillogtattam tárgyi tudásomat, és belevágtam a régmúlt Zvezda-sztárjainak felsorolásába. Dragan Dzsajics, Robert Prosinecki – ennél a névnél megvetően legyintett, miközben fogai között szűrte ki a szót: horvát... –, Szinisa Mihajlovics. Elővigyázatlanul kiejtettem Predrag Mijatovics nevét is, mivel rejtélyes okból úgy emlékeztem, ő is zvezdás volt, mire Bajacs majdnem torkon ragadott, hiszen a Real Madrid egykori klasszisa természetes a Partizan csatára volt, nem a Fradi csütörtöki ellenfeléé. 

Már a harmadik kör sörnél tartottunk, amikor Bajacs kitette az asztalra mobiltelefonját, amelynek képernyőfotója egy ismerős katonasapkás férfit ábrázolt. Gyorsan fókuszba állítottam a sörök hatására már igencsak széttartó pillantású két szememet, és döbbentem konstatáltam, hogy a katonasapkás férfi nem más, mint Ratko Mladics tábornok, a boszniai szerb hadsereg jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését töltő egykori főparancsnoka. 

Rámutattam Bajacs mobiljára, és kissé félve – mert nem tudtam, mi lesz a reakciója – elsuttogtam, hogy ez bizony Ratko Mladics.

Erre újdonsült ismerősöm közelebb hajolt, elővette a belső zsebéből cirill betűs igazolványát, és kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy ő bizony a biztonsági szolgálat civil ruhás tisztje, és annak idején Mladics alatt szolgált Boszniában.

Ez volt az a pillanat, amikor szerb–magyar barátság ide, hideg Lav sörök oda, legszívesebben felugrottam volna az asztaltól, és meg sem álltam volna a szállásunkig. De dolgozott bennem az életösztön, és inkább maradtam a fenekemen, mert nem voltam biztos benne, hogy élve távoztam volna a Puna Kriglából, ha esetleg visszautasítom a következő üveg sört, netán még ki is ejtem Srebrenica nevét...

Szerencsére közben lefújta a bíró a Chelsea–Milan-meccset, három–nullra győztek a kékek, a vendégsereg lassan elkezdett hazafelé szállingózni, Bajacs barátunk is egyre laposabbakat pislogott, majd mintegy varázsütésre – mint a narkolepsziás Pindroch Csaba a Kontroll című filmben – elaludt. Ez volt az a pillanat, amikor végre fel tudtunk állni, elköszöntünk a rejtélyes okokból a Partizannak szurkoló csaposhölgytől, kislisszoltunk a Puna Kriglából, és sűrűn magunk mögé tekintgetve meg sem álltunk szálláshelyünkig.

Miközben hálát adtunk az égnek, hogy élve és még félig-meddig józanul átvészeltük ezt a szürreális belgrádi estét. 

(Borítókép: Srdjan Stevanovic / Getty Images)



  • Hírek
  • Bankszámla