Lengyelország építheti Európa legnagyobb hadseregét

2022.10.18. 14:40
Egyértelmű politikai nyomásgyakorlás, hogy az Európai Bizottság visszatartja a Lengyelországnak járó uniós forrásokat – jelentette ki Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság szóvivője hétfőn közölte, hogy Lengyelország sem a helyreállítási, sem a kohéziós alaphoz nem férhet hozzá, amíg Varsó nem teljesíti a bíróságok függetlenségével kapcsolatos összes brüsszeli feltételt.

Kiszelly Zoltán azt mondta, Brüsszel célja, hogy megbuktassa a jobboldali szuverenista lengyel kormányt, és egy Brüsszel-barát, az európai integráció mellett jobban elkötelezett kormányt ültessen a helyére. „Brüsszel arra akarja rávenni a lengyel kormányt, hogy vonja vissza Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, az egyik kisebb kormánykoalíciós párt elnökének az igazságügyi reform során megfogalmazott javaslatait, azt remélve, hogy ez majd a kormánykoalíció felbontásához vezet” – vélte az igazgató. Hozzátette: azt is gondolhatják, hogy ha Lengyelország nem kap pénzt, akkor a lengyel nép fogja elzavarni a kormányt.

Brüsszel arra játszik, hogy előrehozott választások legyenek Lengyelországban, amit reményeik szerint a Donald Tusk-féle szövetség nyerne meg

– összegezte Kiszelly Zoltán, és megjegyezte: a döntés hátterében állhat az is, hogy a lengyel kormány 110 milliárd eurót tervez költeni fegyverekre és a lengyel hadsereg bővítésére.

Ha ez megtörténne, a lengyel hadsereg sokkal erősebb lenne, mint a német. Berlinben és Brüsszelben tehát azt is gondolhatják, hogy ha a lengyelek nem kapják meg az uniós pénzeket, akkor nem lesznek képesek létrehozni Európa egyik legnagyobb hadseregét.

Minden ország felelős lenne a többi ország pénzéért

Kiszelly Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is mondta, hogy a Magyarországnak és Lengyelországnak az újjáépítési alapból járó pénzekre már bejelentkeztek a franciák, az olaszok, a spanyolok és a portugálok, akik „adósságban úsznak”, ezért nagyon nehezen tudnak csak hitelt felvenni.

Emellett Brüsszel újabb hitelcsomagok felvételére készül, és míg az unió által korábban felvett hitelért minden tagország a részesedésével arányosan felelt, az újabb tervezett hiteleknél – amelyeket az orosz energiáról való leválásra, a rezsicsökkentés finanszírozására, az európai hadsereg felépítésére és Ukrajna újjáépítésére akarnak felvenni – azt szeretné Brüsszel elérni, hogy minden tagország egyetemlegesen legyen felelős, tehát nemcsak a saját pénzéért, hanem a többi országéért is.

Azt, hogy Magyarország egyedüli EU-tagként élt a konstruktív tartózkodás lehetőségével hétfőn az ukrán hadsereg számára indított európai uniós kiképzőmisszióról szóló szavazásnál, a politikai szakértő az MTI szerint úgy értékelte: Magyarország nagyon következetes álláspontot képvisel, nem támogatja a háború elhúzását. Ráadásul az unió hadviselő féllé válik, ha ukrán katonákat képez ki a saját területén, ez tehát nagyon veszélyes játék.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

38 perce

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat

Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.

február 26., 06:56

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.

február 26., 09:07

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.

február 26., 15:55

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce