Élete végéig börtönben marad a férfi, aki belehajtott a karácsonyi felvonulásba

afp.com-20211124-PH-GTY-1236758774-highres
2022.10.26. 21:24
Egy wisconsini férfit elítéltek hat ember megöléséért, ugyanis tavaly terepjárójával áthajtott egy karácsonyi felvonuláson.

Darrell Brooks ellen 76 vádpontot hoztak fel a tavaly novemberi, Milwaukee külvárosában, Waukesha-ban elkövetett vérengzéssel kapcsolatban. Életfogytiglani börtönbüntetés vár rá − írta meg a CBS News.

Az ügy kedden került az esküdtszék elé, amely összesen 3 óra 15 percig tanácskozott, mielőtt bejelentette, hogy ítéletet hozott.

Susan Opper, Waukesha megye kerületi ügyésze záróbeszédében arra hivatkozott, hogy Brooks szándékosan cselekedett. Elmondása szerint az, hogy nem állt meg, miután elütötte az első felvonuló személyt, azt mutatja, hogy szándékában állt embereket ölni.

68 emberen hajtott keresztül. Hatvannyolcon. Hogy üthet el egyet, és folytathatja? Hogy üthet el kettőt, és folytathatja? Hogy üthet el hármat, és folytathatja? Egy cseppet sem zavarta. Folytatta, amíg a végére nem ért, és már nem volt több test, amit elcsaphatott volna

− fogalmazott Opper.

Felszólalását azzal zárta, hogy lejátszott egy videót arról a vérengzésről, amelyet Brooks a felvonuláson okozott.

Az Associated Press által sugárzott élő közvetítés nem mutatta a videót, de Jennifer Dorow bírónő egy ponton megrándulni látszott a felvétel megtekintése közben, Lesli Boese helyettes kerületi ügyész pedig mintha a könnyeivel küzdött volna.

Saját magát képviselte

Brooks eredetileg mentális betegség miatt ártatlannak vallotta magát, de szeptemberben indoklás nélkül visszavonta beismerő vallomását. Néhány nappal az október 3-án kezdődő tárgyalás előtt elbocsátotta kirendelt védőit, és úgy döntött, hogy saját magát képviseli.

A tárgyalás minden napját azzal töltötte, hogy Dorow-val vitatkozott, nem volt hajlandó elismerni a saját nevét, és ragaszkodott ahhoz, hogy az államnak nincs joghatósága felette. A bírónő többször is átküldte őt a bírósági végrehajtókkal egy másik tárgyalóterembe, ahol videón keresztül követhette az eljárást, de a bírónő elnémíthatta a mikrofonját, ha zavaróan viselkedett.

A bíró engedélyezte, hogy kedden személyesen mondja el záróbeszédét az esküdtszéknek. Megpróbált azzal érvelni, hogy a terepjárót a gázpedál meghibásodása miatt visszahívták. Miután Opper tiltakozott − a Wisconsin Állami Rendőrség járművének ellenőre a tárgyalás korábbi részében azt vallotta, hogy a jármű, beleértve a fékeket is, jó állapotban volt, azt állította, hogy a sofőr pánikba eshetett. Megjegyezte, hogy néhány tanú azt vallotta, hogy hallották a terepjáró dudálását.

Nem ismerte el a vádakat

Nem teljesen ismerte el, hogy ő volt a sofőr, de elmondta, hogy éjszaka, amikor egyedül van a cellájában, gyakran tesz fel kérdéseket, hogy „ez” hogyan történhetett. De soha nem kérdezte meg magától, hogy „ez” szándékos volt-e, mert tudja, hogy nem volt az. Nem magyarázta meg, hogy mire utal az „ez” szóval.

Az év során sok mindent mondtak már rám. És hogy igazságos legyek, sok minden vagyok. A gyilkos nem tartozik közéjük

− mondta Brooks. 

Nézzen tükörbe, Mr. Brooks. Az ön tettei egy gyilkosé

− mondta Opper a cáfolat során.

Az ügyészek állítása szerint Brooks összeveszett a volt barátnőjével Waukesha utcáin, amikor a felvonulás november 21-én elkezdődött, majd elindult a terepjárójával, és belehajtott a felvonulásba. 

Már biztos, hogy életfogytiglant kap

Az emberölésen kívül 61 rendbeli gondatlan veszélyeztetés vádjával is szembe kell néznie. Minden egyes emberölés vádpontjáért kötelezően életfogytiglani börtönbüntetés jár. Minden egyes gondatlan veszélyeztetésért legfeljebb 17 és fél év börtönbüntetés szabható ki.

Az amerikai jogrend szerint a vádlott bűnösségét az esküdtszék mondja ki, míg a büntetés mértékét (azon vádpontok kivételével, ahol a törvény kötelező büntetést ír elő) egy újabb tárgyaláson a bíró állapítja meg. Mint azt korábban megírtuk, Darrell Brooks 2021 novemberében hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a wisconsini Waukesha-ban.

Brooks ellen az incidens előtt 1999 óta 16 bűncselekmény miatt emeltek vádat. A gázolás idején két eljárás még folyamatban volt ellene. Az egyikben azzal vádolták, hogy szándékosan elgázolt egy nőt, miután egy benzinkútnál összeszólalkoztak. Brooksot az ámokfutás előtti napokban helyezték szabadlábra, ezerdolláros óvadék ellenében.

(Borítókép: Darrell Brooks a Waukesha Megyei Bíróságon 2021. november 23-án. Fotó: Pool / Getty Images / AFP)