
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Nem minősítené többé illegális drognak a kannabiszt a német szövetségi kormány, és szigorú szabályozás alá venné a pszichoaktív szer piacát – jelentették be szerdán Berlinben.
Karl Lauterbach egészségügyi miniszter a tervezett szabályozás alapelveit ismertető tájékoztatóján elmondta, hogy a kannabisz illegális kábítószerként kezelésén, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltásán alapuló hozzáállás kudarcos, mert egyre növekszik a fogyasztás, bővül a feketepiac, és emelkedik a szer hatóanyag-tartalma.
Új megoldásokra van szükség, a holland mintát nem lehet követni, mert egyesíti a liberális szabályozás összes hátrányát
– fejtette ki a miniszter.
A kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése. Ezért a tervek szerint szigorú korlátok és állami felügyelet mellett engedélyezik a szer előállítását, forgalmazását és fogyasztását. A fogyasztást 18 éven felülieknek engedélyezhetik, ők 20 és 30 gramm közötti mennyiséget birtokolhatnak, és saját fogyasztásra három tő kendert termeszthetnek – írja az MTI.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
35 perce
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?
13 perce
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
3 órája
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
2 órája
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
4 órája
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
24 perce
16 órája
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
5 órája
6 órája
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
8 órája
Hat halálos áldozata van a robbantásnak.
február 28., 13:05
február 28., 14:29
11 órája
13 órája
14 órája
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
1 órája