Vlagyimir Putyin: Le kell zárni a sok éve tartó konfliktust

2022-10-31T131746Z 1895787049 RC2BCX9VXO9G RTRMADP 3 ARMENIA-AZE
2022.10.31. 19:43
Le kell zárni a sok éve tartó hegyi-karabahi konfliktust − hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban, ahol az örmény miniszterelnököt és az azeri elnököt fogadta kétoldalú megbeszéléseken.

Az egyenként több mint kétórás kétoldalú tárgyalásokat a tervek szerint egy hármas csúcstalálkozó követi majd a fekete-tengeri városban − írta meg az MTI. 

Putyin a Nikol Pasinján örmény kormányfővel folyatott megbeszélésén emlékeztetett a három vezető korábbi tárgyalásaira, és arra, hogy örmény kérésre szeptemberben összehívták a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) vezetőinek rendkívüli ülését. Megismételte, hogy Jereván Moszkva stratégiai partnere és szövetségese, és hangoztatta a béke és a stabilitás biztosítása, valamint Örményország gazdasági és társadalmi fejlődése segítésének fontosságát.

Pasinján a találkozót követően a RIA Novosztyi hírügynökség szerint kijelentette, hogy elfogadhatónak tartja a hegyi-karabahi konfliktus megoldására Moszkva által javasolt projektet.

Ilham Aliyev azeri elnök a Putyinnal folytatott kétoldalú eszmecserén egyebek között arról beszélt, Baku öt alapelvet javasol a hegyi-karabahi kérdés megoldására. Aliyev azt hangoztatta, hogy a hegyi-karabahi konfliktus − a két évvel ezelőtti sikeres azeri hadjárat nyomán – „már történelem”, és hogy most már az azeri–örmény viszony „normalizálására” kell összpontosítani.

Még a Szovjetunió fennállása alatt robbant ki a konfliktus

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek kinyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta folyamatosan fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeri erők között. A terület hovatartozásért folytatott első háború 1994-ben örmény győzelemmel zárult.

A térségben 2020 szeptemberében azeri offenzíva indult; Baku megkísérelte fegyveres erővel visszafoglalni az enklávét és környékét, és sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia. A konfliktus újabb fellángolásának orosz közvetítéssel tető alá hozott tűzszünet vetett véget akkor, de a szemben álló felek között azóta is voltak villongások.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin és Nikol Pasinján 2022. október 31-én. Fotó: Sputnik / Sergey Bobylev / Pool / Reuters)