Karanténba kerültek a Disney látogatói Sanghajban
Az üdülőközpont helyi idő szerint hétfőn 11:39-kor közölte, hogy a vírus elleni védekezési intézkedések betartása érdekében további értesítésig azonnal bezárja a fő vidámparkot és a környező területeket, beleértve a bevásárlóutcát is. A sanghaji kormány a hivatalos WeChat-fiókján közölte, hogy tilos a ki- és bejárás a parkba, és minden látogatónak a helyszínen kell megvárnia a tesztek eredményét, mielőtt távozhatna.
Mindenkinek, aki október 27-e óta látogatott el a parkba, három napon keresztül naponta el kell végeznie a Covid–19-tesztet – utasított a kínai kormány a Reuters értesülései szerint.
A vidámpark a hétfői zárás ideje alatt a parkban rekedt látogatók számára továbbra is üzemeltette a hullámvasutakat – számoltak be a közösségi média felhasználói. A Shanghai Disney szóvivője elmondta, hogy az üdülőhely korlátozottan továbbra is működteti szolgáltatásait, és a kínai egészségügyi hatóságok iránymutatásainak megfelelő intézkedéseket követi.
Tünetmentes fertőzöttek miatt zártak mindenkit karanténba
Az üdülőhely szombaton közölte, hogy a koronavírus elleni intézkedések betartása érdekében csökkentett létszámmal kezdte meg működését.
Sanghaj október 30-ról tíz, helyben terjedő megbetegedést jelentett, amelyek mindegyike tünetmentes volt.
A bezárás a legutóbbi fennakadást jelenti a Shanghai Disney Resort számára, amely az év eleji sanghaji lezárások idején több mint három hónapig tartott zárva. A park tavaly novemberben szintén két napra bezárt, több mint 30 ezer látogatót tartottak bent, miután a hatóságok elrendelték, hogy a kontaktkutatás során mindenkit vizsgáljanak meg.
(Borítókép: Yin Liqin / China News Service / Getty Images)