Bántalmazó férfi karjaiba menekült Bill Gates volt felesége?

További Külföld cikkek
- Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békfenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
- Továbbra is csökken a születésszám az Európai Unióban
- Lőfegyverrel akart feljutni egy repülőre egy kamasz Ausztráliában
- Szijjártó Péter: Az Európai Unió nem tudja kigazdálkodni Ukrajna támogatását
- Részegen okozott balesetet egy felvidéki polgármester
Bill és Melinda Gates még tavaly májusban jelentették be, hogy 27 év házasság után elválnak, ami nem kis túlzással élve derült égből villámcsapásként érte a világot. A pár akkor kifejtette, ugyan próbálták megmenteni a kapcsolatukat, rájöttek, hogy házaspárként már nem tudnak együtt fejlődni életük további szakaszában. Gateséknek egyébként nem volt házassági szerződésük, de úgynevezett különválási megállapodást kötöttek, ami lényeges, mivel a vagyonukat 130 milliárd dollárra becsülték.
Melinda Gates ugyan nem kért nőtartást, de a válásuk bejelentésének napján Bill Gates 1,8 milliárd dollár (ami akkor 535 milliárd forintnak felelt meg) értékben ruházott át értékpapírokat volt feleségére, dollármilliárdossá téve őt. Összesen 2,94 millió AutoNation- és 14,1 millió Canadian National Railway-részvényt kapott 309 millió és másfél milliárd dollár értékben. Bár a részvényátadás a válás része volt, további részleteket nem közöltek a megállapodásukról.
Máris rátalált a nagy ő?
Melinda Gates még márciusban adott interjút először a válásukról, és azóta is csak találgatni lehet, vajon még mindig szingli-e. A legújabb hírek szerint újdonsült szerelme a háromgyermekes, elvált egykori tévés, Jon Du Pre, aki 2005-től kezdve kilenc éven át jogi csatározást folytatott volt nejével, Gina Larsen Du Prével többek között a gyerektartásdíj és a felügyeleti jog miatt. A válásukat követően az egykori feleség maradt a három gyermekkel, és éjt nappallá téve dolgozott, hogy mindent megadjon nekik – ahogy azt lányuk, Kasey is írta közösségi oldalán.
A pár kapcsolata ugyanakkor igen viharos volt. Mint arról Du Pre a The Prodigal Father: A True Story of Tragedy, Survival and Reconciliation in an American Family című könyvében beszámolt, szóbeli bántalmazásnak tette ki nejét még akkor is, amikor a hetedik hónapban járt harmadik gyermekükkel. Elmondása szerint ennek hátterében az állt, hogy az apja miatt forrongott benne a düh. Az ügyvédként és egykor FBI-ügynökként dolgozó férfi (aki a kommunista párt tagjai ellen kémkedett Hollywoodban az 50-es években) ugyanis elhagyta őt.
Keresztülfutottam a nappalin a terhes feleségemhez, aki összerezzent, miközben én szétrobbantam a dühtől, és a legdurvább verbális támadást indítottam ellene, amit valaha is elszenvedett. Azt mondtam: »Üdvözöllek a való világban, hercegnő, ahol nem mindenki boldog. Ez most nem rólad szól, te elkényeztetett, rohadt k.rva. Ez rólam szól. Rá fogok jönni, hogy apám miért tette tönkre az életemet, és feldühít, amiért bűntudatot akarsz kelteni bennem«
– írta a kötetben Du Pre.
Gyerekként nem tudtak mit enni
Jon Du Pre gyerekkora problémákkal volt tűzdelve. Édesapja eleinte sikeres ügyvéd volt, polgárjogi ügyeket vállalt, azonban megcsalta az édesanyját, majd meggyűlt a baja az alkohollal, illetve úszott az adósságokban. Du Pre visszaemlékezése szerint két bátyjával együtt gyakran éheztek, és ez olyan kihívások elé állította őket, hogy megették még azon kajamaradékokat is, amiket az osztálytársaik hagytak a tányéron. Sőt, automatákat törtek fel, hogy még több ételhez jussanak.
Első nejét, Gina Larsent akkor ismerte meg, amikor együtt kezdtek el újságírást tanulni az egyetemen az 1980-as évek közepén. Azonban azt követően figyelt csak fel rá, hogy részt vett a Miss America versenyen (korábban ő lett Miss Utah is). Bár végül nem Larsen fejére került a korona, a teljesítményéért egy díjjal jutalmazták, ami több ezer dolláros ösztöndíjat is jelentett a számára. Később összeházasodtak, és Du Pre állítása szerint a neje hitt abban, hogy meg tudja menteni őt, azonban hamar kiderült, erre esély sincs.
A házasságunk kezdeti szakaszában rájött, hogy valami nincs rendben az új férjével. A bőr alatt feszülő harag kelésként tört ki, valahányszor kijavítottak vagy kritizáltak, és kisebbrendűségi érzés kapott el, ha nagylelkű volt velem
– magyarázta a férfi, hozzátéve, volt nejének óvatosnak kellett lennie, és az együtt töltött évek alatt megtanulta, mivel tudja őt igazán dühbe gurítani.
Mint mondta, Larsen hozzászokott, hogy a vitáikból nem ő kerül ki győztesen, kellemetlenül érezte magát miatta a barátaik előtt, illetve hajlandó volt elvinni a balhét az apró baklövésekért is. Du Pre kifejtette, tisztában volt azzal, hogy a múltjából fakadó démonok tönkreteszik az új életét. Miután találkozott egy pszichiáterrel egy repülőn, megtudta, hogy a kirohanásaiért a gyermekkorából származó poszttraumás stressz tehető felelőssé. Ahogy arra a kötetben kitért, végül sikerült megbékélnie hajléktalan édesapjával.
John Du Pre jelenleg egy kommunikációs véget vezet Utahban. Arról ugyan nem tudni, mikor kerültek közelebbi viszonyba Melinda Gatesszel – tekintve, hogy utóbbi hivatalosan 2021 augusztusában vált el a Microsoft alapítójáról. Az azonban biztos, hogy áprilisban már együtt látták őket egy Brooklyn Nets-meccsen.
(Borítókép: Melinda Gates 2019. február 5-én. Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 perce
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
1 órája
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
4 órája
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket
Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.
február 28., 09:50
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak
Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.
február 28., 10:34
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
7 órája
- Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője
Rose Girone 113 éves volt.
február 28., 13:28
- Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békfenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.
4 perce
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét
Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.
1 órája
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
9 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
10 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
8 órája